A közhiedelemmel szemben Európa technológiailag fölényben van az 5G területén – ezt állapította meg egy friss független kutatás. A megvalósításban viszont egyre nagyobb lesz a hátrányunk, elsősorban a szabályozási környezet miatt.

A nemzetközi technológiai licencek szakértőjének számító jogi cég, a Bird & Bird nemrégiben tette közzé azt a tanulmányát, ami egyértelműen Európa fölényét igazolja az 5G szabadalmak területén. A kutatás nem csak az 5G-hez kapcsolódó szabadalmak számát vette alapul, hanem azon belül vizsgálta az úgynevezett SEP (standard essential patent) szabadalmakat is. Ezeknek ugyanis nagyobb jelentősége van, mivel nélkülük egy adott technológiát nem lehet kiépíteni.
Az egyedi szabadalmak több mint a negyede európai cégé
Az 5G szabadalmak terén végzett kutatások egy része ugyanakkor egyszerűen minden az Európai Távközlési Szabványügyi Intézethez benyújtott kérelmet ilyen egyedi fontosságú szabadalomként kezel, holott ezekről nem könnyű megmondani, hogy valóban SEP-k, vagy sem.
A Bird & Bird elemzése elsősorban az alapvető fontosságú szabadalmak elterjedtségét vizsgálta, úgynevezett „esszencialitási auditot” végezve az egyes licenceken. Ennek alapján a SEP-k 26,8 százalékát európai cégek – köztük 15,8 százalékkal az európai piacvezető Ericsson–birtokolják. A második Dél-Korea (22,9%) őket Kína (19,5%) és az Egyesült Államok (19,4%) követi.
Az 5G vezető szerep másik fontos mérőszáma a harmadik generációs mobil távközlési hálózatok szabványosítására alakult 3GPP (harmadik generációs partnerségi projekt) szabványhoz való hozzájárulás is. Az Ericsson ebből 1999 óta több mint 55 ezer esetben vette ki a részét.
A svéd vállalatnak jelenleg 24 5G hálózata működik a világban, további 78 kereskedelmi szerződést és megállapodást kötött újabb hálózatok kiépítésére. A cég már évekkel ezelőtt 5G kompatibilis hardvereket fejlesztett, amelyek egyszerű szoftverfrissítéssel 5G-képessé alakíthatók.
Hiába a technológiai fölény, ha a megvalósításban lemaradunk
Fennáll ugyanakkor a veszély, hogy Európa a technológiai fölény ellenére lemarad az 5G terén. A tényleges megvalósításban ugyanis már rohamosan lemaradunk Észak-Amerika, Északkelet-Ázsia és Ausztrália mögött.
Ez a késedelem strukturális problémákra vezethető vissza – állapítja meg a Northstream 5G kilátások Európában című tanulmánya. A kutatási anyag kiemeli a frekvenciasávok hiányát, illetve a szabályozó hatóságok és szolgáltatók kivárását.

A legnagyobb akadályt a szabályozás jelenti. Az 5G-t az európai honi infrastruktúra kritikus fontosságú részeként kellene kezelni minden tagországban, ez azonban jelenleg mégsem így történik. A német frekvenciaárverésen például a szolgáltatóknak 6,5 milliárd eurót kellett fizetniük, amely több mint 200 ezer bázisállomás létesítésére lenne elegendő, ami lefedettségben messze túlmutatna az ottani célokon.
Magyarországon egyelőre a jogászok kezében van a nyáron elindított tendereztetési folyamat. Az ebből másodfokon is kizárt Digi még nem jelezte, milyen további jogi lépéseket tervez, miközben korábban vásárolt frekvenciasávján elindította az 5G-szolgáltatást.
Márpedig nagyon fontos lenne, hogy az európai hálózatok kiépülése felvegye a versenyt az infokommunikációban meghatározó többi régióval. Korábban a mobilalkalmazásokkal kapcsolatos iparág, az úgynevezett „app economy” nyertesei – különösen az USA-ban és Kínában – a 4G területén élenjáró cégek lettek.
Ugyanez történik majd az 5G esetében is, csak várhatóan sokkal nagyobb léptékben. Az 5G-t ipari alkalmazásokhoz fejlesztették, így a lemaradás nemcsak a nyilvános hálózatokban jelent majd lépéshátrányt, hanem az európai ipart is alapjaiban ingathatja meg.