Most jó lenni, informatikusnak. A szakma képviselőinek még így járvány idején sem kell, hogy fájjon a feje amiatt, hogy hol találjon munkát. Jelenleg szó szerint közelharc folyik a jó szakemberekért, akiket a hazai piac is minden korábbinál jobban megfizet.

Informatikus fizetések

Az elmúlt évben világszerte megugrott a kereslet az informatikai szakemberek iránt. Magyarországon is nehéz betölteni az álláshelyeket, ma már akár 80 napba is beletelhet, amíg a toborzók megtalálják a megfelelő jelölteket.

A kiválasztási folyamatoknál fontos a pontos értékajánlatok megfogalmazása, hogy adott feladatra, pozícióra a legmegfelelőbb embereket szólítsák meg. Sikeres eszköz lehet a toborzásban a munkavállalói ajánló program, amikor a jelöltek a helyben dolgozók ajánlásával kerülnek képbe. Az elvándorlás ellen pedig segíthetnek az izgalmas projektek, az összetartó csapat, a vezetők rugalmas hozzáállása.

A pandémia felgyorsítja a technológiai szemléletű változásokat

Friss statisztikák szerint itthon már közel 44 ezer IT-állás betöltetlen, ami épp a kétszerese az öt évvel ezelőtti helyzetnek. Az igény és a kínálat is elég változatos: vannak cégek, amelyek inkább a kezdőket keresik, hogy saját üzleti céljaiknak megfelelően képezhessék őket, míg más vállalatok elsősorban több éves tapasztalattal rendelkező szakembereket toboroznak.

Mindeközben a pandémia nyomán még jobban előtérbe kerül a digitalizáció és az automatizáció, egyre több területen jelenik meg a mesterséges intelligencia, a robotizáció, kérdés ezek milyen irányban és mennyire változtatják meg a piaci igényt.

Az biztos, hogy a technológiai változások új képességeket igényelnek a munkavállalóktól. Éppen ezért komoly erőforrásokat kell majd fordítani az átképzésekre, a digitális kompetenciák fejlesztésére és a szakmák közötti átjárhatóság támogatására. Azzal, ha a közgazdászokat és mérnököket, vagy éppen a jogászokat és marketingeseket felvértezzük ezzel a tudással, enyhíthető a területre jellemző égető munkaerőhiány.

„A korábbiakhoz képest is jelentősen nőtt a mobilitás a szakmában, sokan – cégek és munkavállalók egyaránt – számítanak arra, hogy a hibrid modell és a távmunka tartósan velünk marad. Ez egyrészről veszélyeket is tartogathat, mert a hazai informatikusok a külföldi ajánlatok felé fordulhatnak, ugyanakkor más kiváló szakembereket végre visszacsábíthatnak a magyar vállalatok, hiszen a hazai bérek reálértéke kifejezetten versenyképesnek számít a szektorban” – mondta Göltl Viktor, a HR-szolgáltató WHC csoport ügyvezetője a legutóbbi IT & Telco & Startup iparági HR Fest konferencián.

Eltolódó elvárások és hangsúlyok, merre tart a felsőoktatás?

Noha a cégek oldaláról jó ideig még biztosan nem csökken a kereslet a jó szakemberek iránt, de az, hogy ki számít annak, az ezzel kapcsolatos elvárások és a hangsúlyok eltolódhatnak. Előtérbe kerül a specifikált iparági szaktudás, és egyre fontosabb lesz az úgynevezett soft skillek – például a kommunikációs és problémamegoldó képesség – fejlesztése is.

„A soft skilljeink döntő többsége a személyiségünkkel karöltve jár, így sokan azt gondolják, nem is érdemes foglalkozni velük. Pedig fejlesztésük, tudatosításuk nemcsak szakmai előremenetelünket vagy éppen munkahelyi közérzetünket segítheti, de hatással van párkapcsolati és egyéb társas interakcióinkra is” – mondta egy másik hazai felmérés kapcsán Réfi Balázs, az informatikus toborzással foglalkozó Bluebird ügyvezetője.

A jövőben olyan informatikus szakemberekre lesz szükség, akik könnyen és szívesen tesznek szert új tudásra, sikeresen működnek együtt kollégáikkal és más területekkel, valamint üzleti szemlélettel képesek megközelíteni a feladataikat.

A trendeket figyelve a cégek számára még égetőbb kérdés lehet az utánpótlás. A KSH adatai alapján a 2019/2020-as tanévben az informatika a harmadik legnépszerűbb terület volt a gazdasági és műszaki képzések mögött.

A felsőoktatási képzőhelyeknek ugyanakkor gondot okozhat, hogy az informatikát hallgatók négyötöde megáll az alapképzésnél, és amint vonzó alternatívát jelentő állásajánlatot kap, hajlamos akár félbe is hagyni a tanulást, és rögtön kilép a munkaerőpiacra.

Vonzóbbak lettek a hazai fizetések

A kifejezetten a pályakezdőket célzó Zyntern.com álláskereső oldal felmérése szerint a frissdiplomás IT-sok már átlagosan nettó 270 ezer forintot kérnek kezdőbérként. Biztató jel, hogy az IT-területen sokkal közelebb áll egymáshoz a pályakezdő nők és férfiak bérigénye, mint más szektorokban.

A Bluebird 2020. év végi fizetési útmutatója szerint Magyarországon egy senior software architect átlagosan bruttó 1 200 000-1 500 000 forintot, míg egy Javascript vagy egy mobil fejlesztő átlagosan bruttó 500 000-800 000 Ft között keres havonta. (Az informatikusi fizetések témakörével korábban ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesebben.)