Újonnan nyílt budapesti campusában jövő januártól öt hónapos intenzív webfejlesztő képzést indít angol nyelven a Wild Code School nemzetközi programozó iskola.
Programozást már ezerféle módon és helyen lehet tanulni – a Wild Code School viszont az első angol nyelvű, munka melletti képzést nyújtó iskola. A képzés során a tényleges szakmai tudás megszerzése mellett a személyes képességek fejlesztésére is időt szánnak.
A hallgatók valós ügyfeleknek is dolgoznak
A tananyag részét képezik a különféle workshopok és hackathonok. A hallgatók valós ügyfeleknek is dolgoznak, így a technikai tudás mellett a csapatmunkára való képességüket, tárgyaló- és kommunikációs készségüket is fejlesztik, ami segíti a későbbi elhelyezkedésüket. A Wild Code School képzésére bárki jelentkezhet életkortól és előképzettségtől függetlenül. A kurzus ára a hasonló oktatást nyújtó hazai iskolákéval megegyező – áll a társaság közleményében.
„Egy olyan piacra lépünk be, ahol gomba módra szaporodnak a magániskolák” – mondja Szittya Márton, a Wild Code School Budapest üzletfejlesztésért felelős menedzsere. Hozzáteszi: Budapest mégis vonzó célpont tulajdonosaink számára, mivel Magyarországon jelenleg is több tízezer programozó tudna azonnal munkába állni. Emellett rengeteg új nemzetközi vállalkozás és startup működik itt, ahol szintén szükség lesz az általunk képzett munkaerőre.
Nemzetközi álláslehetőséget nem garantál
Miben gondolja magát másnak az új iskola? Egyfelől a glokalitásában, vagyis abban, hogy nemzetközi csoportként is jól alkalmazkodik a helyi igényekhez. Oktatási módszerét pedig a hagyományostól eltérőnek vallja.
Oktatói 5-10 éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek a szoftverfejlesztés és a coaching területén. Általában nem tipikus tanárok, osztálytermi előadások helyett a különböző projektek alatt osztják meg a tudásukat, és mentorálják a hallgatókat. A már végzett diákok aktív tagjai maradnak a közösségnek, rendezvényekre járnak vissza, inspirációt és szakmai lehetőségeket kínálnak a hallgatóknak.
A Wilder közösség minden tagja aktívan kommunikál egymással. A campusok között rendszeresen versenyeket is rendeznek. Fontos azonban, hogy az iskola a résztvevőknek nem garantál nemzetközi állás lehetőséget, de coachinggal és állásinterjúk szervezésével segíti őket ebben. Nemzetközi partnerei között olyan globális cégek vannak, mint az IBM, a Deutsche Telecom, a Siemens, az SNCF vagy az Accenture.
Az iskola saját e-learning platformmal is rendelkezik, amelynek a segítségével az oktatók egyszerűen tudják követni a diákok fejlődését, és osztálytermen kívüli online tanulásra is lehetőség van.
A Wild Code Schoolról
Az iskolahálózatot Anna Stépanoff és Romain Cœur alapították 2014-ben. Az alapkoncepció egy 5 hónapos intenzív webfejlesztő képzés, mely e-learning szekciókból és osztálytermi találkozókból, workshopokból és valódi ügyfélproblémák megoldásából áll.
Az első campus La Loupe városában nyílt, melyet számos másik követett Franciaországban, majd 2018-ban Brüsszelben, 2019-ben pedig Berlinben, Madridban, Lisszabonban, Londonban és Bukarestben folytatódott a sor. A Budapest-campus mellett 2020 januárjában Amsterdamban, Dublinban, Barcelonában és Milánóban is indul Wild Code School képzés.