Kilenc új kezdő vállalkozással és a Telenorral kötött technológiai megállapodással bővült a Start it @K&H inkubátorprogram. A mobilszolgáltató partnersége egyben tesztkörnyezet is jelent a startupoknak az 5G technológiához.

Magyarország legnagyobb, iparág-független nagyvállalati inkubátora idén 27 startuppal működik együtt, a legújabbak közül nyolc már a járványhelyzetnek megfelelően online módon lett kiválasztva, egy pedig egy közelmúltbeli hackathon verseny különdíjasaként került a támogatottak körébe.

A startupok már fejlesztéssel reagáltak a járványhelyzetre

„Inkubátorprogramunk jelenlegi csapatai közül többen –a startupokra jellemző gyors alkalmazkodásnak és fejlődésnek köszönhetően – olyan megoldási lehetőségeket fejlesztettek ki, melyek kifejezetten a koronavírus és annak gazdasági hatásait enyhítik, arra reagálnak – emelte ki az ugyancsak online módon lebonyolított bejelentésen Németh Balázs, a K&H Operáció, technológiák és lakossági hitelkezelési divízió vezetője.

Hozzátette, a szakmai mentorálás, a nagyvállalati kapcsolatrendszer és a rendelkezésre álló infrastruktúra mellett olyan digitális szolgáltatások is elérhetővé válnak számukra, amelyek a jelenlegi körülmények között is lehetővé teszik fejlődésüket.

Az inkubátorprogramban eddig több mint 45 iparági mentor és szakértő, valamint 15 vállalati és egyetemi partner vett részt, ami most kiegészül a Telenorral. Németh Balázs emlékeztetett rá, hogy már a járványt megelőzően is odafigyeltek a startupok digitális támogatására. Erre példa a Global Accelerator Network (GAN) 1 millió dollár értékű digitális szolgáltatáscsomagja, amely 120 ezer dollár értékű IBM felhőszolgáltatást tesz elérhetővé a startupok számára.

Elérhető közelségben az 5G tesztkörnyezet

A Telenorral kötött megállapodás korlátlan mobilnet hozzáférést és kedvezményes céges szolgáltatáscsomagot jelent a csapatoknak. A mobilszolgáltató révén a kezdő vállalkozások számára ezen felül megnyílik a lehetőség közvetlenül tesztelni a legújabb vezeték nélküli 5G technológiát, a termékek, ötletek megvalósításához.

„A programban résztvevő startupok napi működését szeretnénk megkönnyíteni a számukra biztosított korlátlan mobilnettel. Az 5G technológiához való hozzáférés keretében pedig szakembereink és a rendelkezésükre bocsátott 5G-s eszközök segítségével valós műszaki háttérre és gyakorlati tapasztalatokra építve emelhetik be üzleti megoldásaikba az 5G előnyeit. Ezt most kell elkezdeni, hogy mire az 5G minden előnye a gyakorlatban is elérhetővé válik, addigra kész és versenyképes modellek szülessenek – hangsúlyozta Mészáros Attila, a Telenor Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója.

Mint ismert, a mobilszolgáltató nagyjából egy éve kezdte el tesztelni Győrben a legújabb vezeték nélküli technológiát, ahol az országban először mutatott be videóhívást 5G-s okostelefonon, a Rába-parti város belvárosában és az ott működő Széchenyi István Egyetemen felállított bázisállomások révén. (Az együttműködésben itt is összeérnek a szálak, mivel Győrben jött létre a K&H második inkubátorprogramja.)

A cég az azóta lebonyolított hazai 5G frekvenciaaukción több frekvenciatartományban is vásárolt használati jogosultságot. Kérdésünkre, hogy ennek alapján az éles indulásra mikor lehet számítani, Mészáros Attila egyelőre csak annyit mondott, hogy a Telenor is rövidesen elindul a kereskedelmi 5G-szolgáltatással.