A mobiltelefont-használók száma idén júliusban már megközelítette az 5,3 milliárdot, ami a Föld népességének a 67% -át jelenti. A mobilpenetrációban Európa jár az élen. Mindeközben újabb 10 százalékot nőtt az új okostelefonok piaca is.

A világ kétharmada használ már mobiltelefont

A mobilpiac történetének legnagyobb törését okozta a koronavírus járvány, de a globális növekedés ennek nyomán csak lassult, nem állt meg – derül ki a StockApps.com adataiból.

Európában már a lakosság bő négyötöde mobilozik

A mobiltelefonok és főleg az okostelefonok teljesen megváltoztatták kommunikációnkat, általuk még az internethez is sokkal könnyebben férünk hozzá. Egy sor applikáció segíti az online térben zajló üzleteket és kapcsolatokat.

A Hootsuite és a We Are Social Digital 2021-es jelentése kimutatta, hogy az elmúlt évben több mint 117 millió ember kezdte el használni a mobiltelefont, ezáltal a teljes felhasználói kör 2,3 százalékkal nőtt abban az évben.

A számok még magasabbak, ha a mobilkapcsolatok számát vesszük figyelembe. Tavaly július és 2021 júliusa között mintegy 670 millió ember kezdett el valamilyen formában mobilkapcsolati eszközt használni, beleértve a dolgok internetét az IoT -t is, amivel az összmutató 10,4 milliárdra bővült világszerte.

Ami az egyes földrajzi régiókat jelenti, messze a legtöbben Európában használják a mobiltelefonokat. Tavaly az európaiak 86% -a rendelkezett mobiltelefonnal, 2025 -re az európai piac penetrációs aránya várhatóan további egy százalékponttal emelkedik.

Észak-Amerika áll a második helyen, az ottani lakosság hozzávetőlegesen 85% -a használ mobiltelefont. Az ázsiai -csendes -óceáni térség penetrációja 58% -os volt 2020 -ban. Ez a szám azonban nem tartalmazza Kínát, Hongkongot, Makaót és Tajvant, ahol együttvéve 83% -os volt a felhasználók aránya. A következő négy évben az előrejelzések szerint a mobiltelefon -penetráció ebben a régióban 85%-ra ugrik.

A globális mobil penetráció alakulása régiónként

Mobil penetráció alakulása
Forrás: Statista, GSMA

Kilőtt a mobil adatforgalom

A Hootsuite adatai is megerősítették, hogy az emberek többsége okostelefonokat használ a mobilhálózatok és a mobilinternet eléréséhez. Júliusban az okostelefonok a globális mobilkapcsolatok 79% -át tették ki. A másik oldalon a routerek, táblagépek, hordozható számítógépek csak 3,8% -os részesedéssel rendelkeztek a mobilkapcsolati piacon.

Az okostelefon felhasználók számának látványos növekedését a mobil adatforgalom megugrása követte. A havi átlagos globális mobil adatforgalom 2019 első negyedévében, a feltöltéseket és a letöltéseket is beleértve, közel 29 exabájt vagy milliárd gigabájt volt.

A következő tizenkét hónapban ez a szám majdnem megkétszereződött, 45,16 milliárdra. A statisztikák azt mutatják, hogy a globális átlagos havi mobil adatforgalom 66 exabájtot ért el 2021 első negyedévében, ami hatalmas, 68% -os növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Az Android-eszközök a teljes adatforgalom közel 73% -át fedték le, 1,8% -kal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az Apple technológia, vagyis az IoS -eszközök piaci részesedése 26,3% -os volt.

A felmérés országonként is jelentős különbségeket tárt fel a mobil adatforgalmi költségekben. Júliusban például Görögország volt e tekintetben a világ legdrágább országa, ahol a mobilnetezés költsége gigabájtonként elérte a 8,16 dollárt, ami több mint kétszerese a 4,07dolláros globális átlagnak. A mediterrán országot az Egyesült Arab Emírségek, Új -Zéland és Kanada követte, 7,62 – 6,99 és 5,72 dollárral.

De hol lehet a legolcsóbban mobilnetezni? Nos, az említett statisztikák szerint Izrael, Olaszország és Oroszország áll a lista másik végén, ahol az átlagos mobil adatátviteli költség 0,05, 0,27 és 0,29 dollár. Rajtuk kívül még az olyan fejlett gazdaságok, mint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság, ugyancsak alatta vannak a globális átlagnak, előbbiben 3,33, utóbbiban 1,42 dollárt kell fizetni 1 GB mobil adatért.

Átrendeződések az okostelefon-piacon

Most adta ki jelentését a globális okostelefon eladásokról a Gartner. E szerint az idei második negyedévben 328,8 millió darab új készülék került a világpiacra, ami 10,8% -os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A globális mobiltelefon-eladások pedig összességében 10,2% -kal bővültek a COVID-19-hez kapcsolódó termelési zavarok és alkatrészhiány miatti ellátási korlátok ellenére is.

Azokban a régiókban azonban, ahol már szélesebb körben elterjedt a legújabb generációstechnológia, nagy volt az igény az 5G -s okostelefonok iránt, így ezek a térségek lehettek a vezető okostelefon -gyártók növekedési motorjai.

A Samsung főként a belépő és középkategóriás árakon bővítette 5G okostelefon -kínálatát, hogy minél jobban megcélozza az 5G szegmensekben elérhető növekedési lehetőségeket. Ezzel meg is tudta tartani piacvezető szerepét, de éves növekedése az ellátási korlátok és a termelési zavarok miatt valamelyest lassult.

A Xiaomi globális értékesítése a második negyedévben elég volt arra, hogy megelőzze az Apple -t. A kínai gyártó 80,5%-kal többet tudott eladni okostelefonokból, köszönhetően az erősebb online jelenlétének és az Ázsián/Csendes -óceánon kívüli globális piacok gyors bővülésének.

Az Apple értékesítése 28,3% -kal, piaci részesedése pedig 2,1% -kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A világelső ötösfogatába még két kínai okostelefon-gyártó, az Oppo és a Vivo fért bele, előbbi 42,4% -kal,utóbbi 41,6% -kal nőtt 2021 második negyedévében.

Az agresszív árazású középkategóriás okostelefonok, a szélesebb elosztóhálózat és a látványosabb marketingkampányok táplálták az elemzők szerint az Oppo növekedését. A Vivo pedig tovább bővíti piaci jelenlétét Ázsián/Csendes -óceánon túl is főként Európában, a Közel –Keleten és Afrikában.

A világ vezető okostelefon márkái (szállítás)

 

A világ vezető okostelefon márkái (szállítás)
Forrás: Gartner