Sorra jelentik be a hazai informatikusképző szakiskolák – a kormány gazdasági lépései nyomán kedvezményesen elérhető – legújabb tanfolyamaikat a válság nyomán állásukat vesztő, a szakma iránt affinitást érzők számára. Ez jó hír lehet a munkaerőhiánnyal küszködő iparág számára.

A napokban meghirdetett kormányprogram részeként a válság által sújtott szektorokból kényszerűen kikerülők digitális átképzését 95 százalékban fogja támogatni az állam, kamatmentes felnőttképzési diákhitellel segítve a tanulás ideje alatt a megélhetést.

Az iskolák listája elérhető, a konkrét rendeletekre még várni kell

Az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) Vállalkozói információ néven indított portálján már a különböző átképzési programokat nyújtó iskolák listája is megtalálható. A képzésekkel kapcsolatos pontos részletekhez azonban még hiányoznak a vonatkozó kormányrendeletek.

Elsőként a Codecool jelentette be, hogy a honlapján már el is érhető az állami támogatás felhasználására alkalmas képzési programjainak tervezete és elindult az előzetes jelentkezés is.

A képzések első, díjmentes hónapja bevezetést ad a digitális munkavégzés és a programozás alapjaiba, képet ad a digitális korszakban elérhető szakmákról, a vállalatok elvárásairól, a karrierpályák jellegzetességeiről. A jelentkezőkkel szemben csupán a betöltött 18. életév és a minimális angoltudás az elvárás. Az egy hónapos bevezető idején a résztvevőknek személyre szabottan tesznek javaslatot, hogy melyik, a munkaerőpiacon keresett, IT-munkaköröket lefedő szakirány felé érdemes orientálódniuk, és azt milyen kurzus elvégzésével érhetik el.

Az állami támogatás következtében jelentős kedvezményekkel, vagy akár teljesen ingyenesen is elérhetők induló kurzusok, amelyek konstrukciótól függően kínálnak állásgaranciát, vagy állásszerzésben való közreműködést.

Az elérhető szakmák palettája széles. A 3-tól 12 hónapig terjedő kurzusokon többek közt szoftvertesztelőnek, cloud-adminisztrátornak, automatizálási konzulensnek, frontend fejlesztőnek, vagy éppen webshop-üzemeltetőnek képezhetik át magukat a jelentkezők.

A vidékiek számára is több lehetőség nyílik

A Green Fox Academy még március 30-án indította el Stayathome Coding Camp néven ingyenes, 3 hetes, online kurzusát azoknak, akik a járvány okozta válságban nem tudják folytatni a munkájukat, vagy az otthoni munkavégzés mellett belefér a hétköznapjaikba pár óra tanulás. a kurzusokra eddig több mint 6 ezren jelentkeztek. Az online kurzus előnye, hogy az eddig csak Budapesten folyó képzést a vidéken élők előtt is kinyitja.

Az iskola is kidolgozta már az online képzések indításának kereteit, a pontos tananyagot és feltételeket a kormányrendeletek nyilvánosságra hozatalát követően teszi elérhetővé. Az előjelentkezés viszont már megnyílt az iskola weboldalán.

A végzetteket az elhelyezésben is segítik, több mint 90 partnercéggel működnek együtt. Az oktatott tananyagot is folyamatosan a vállalatok igényeihez igazítják.

Megtízszereződhet a karrierváltásban gondolkodók száma

A kormányzati intézkedések révén akár a tízszeresére bővülhet itthon azok száma, akik a karrierváltás mellett döntenek, és egy intenzív, gyakorlatorientált képzés elvégzése után informatikusszakmát és állást szereznek.

Tavaly már közel ezer, főként 21 és 45 év közötti, „diák” kezdhetett új karriert programozóként egy általában fél éves képzés után. Ez a szám a jövőben az évi tízezer főt is elérheti a most bejelentett támogatási konstrukciók révén – állítja a junior szoftverfejlesztők és tesztelők képzésével foglalkozó PROGmasters.

A cég is többféle online képzéssel készül, amelyekre elindította az előjelentkezést. A szakképző iskola a teljes karrierváltást lehetővé tevő 6 hónapos programozó kurzus mellett, rövidebb idejű továbbképzéseket is elindít. Így pár hetes, illetve néhány hónapos scrummaster, manuális és automatizált tesztelő, IT-szervező,webfejlesztő, valamint product owner képzéseket is elérhetővé tesz.

A felvételi előtt állókat karriertanácsadással segíti az érdeklődésüknek és az igényeiknek leginkább megfelelő képzés beazonosításában,a végzett hallgatókat pedig az elhelyezkedésben támogatja jelenleg 54 IT partnercége bevonásával. A felvételi feltételek képzésenként eltérőek, jellemzően azonban a softskillek és a korábbi munkatapasztalat számítanak, illetve egyes esetekben a nyelvtudás is, ugyanakkor programozói alapképzettség egyik képzéshez sem szükséges.

Mit gondolnak az informatikusok szakmájuk válságállóságáról?

Közel ezer informatikus bevonásával az IThon.info felmérést készített arról, hogyan látják a helyzetüket, illetve mi a véleményük a koronavírus nyomán változó munkakörülményekről.

Az évek óta jelentős munkaerőhiánnyal küzdő informatikai szektor fontos szerepet fog betölteni a gazdaság újraindításában. A csaknem egy hétig futó kutatás során 919 szakmabeli nyilatkozott több kérdésben is.

Az iparág stabilitását, illetve a gazdaságban betöltött fontos szerepét mutatja, hogy a járvány harmadik hetében a válaszadók elenyésző része, alig 2,3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a járványhelyzet miatt megszűnt a munkája. Ebbe beleszámítanak a megbízás alapon működő szakemberek is, akik befejezték a feladataikat , és még nem találtak új projektet.

A fentieket támaszthatja alá az is, hogy a válaszadók közel egyharmadában fel sem merül, hogy esetleg elveszíthetné állását. Ha viszont „a félig tele, vagy félig üres pohár” elvét követjük már sokkal árnyaltabb a kép, vagyis, több mint a kétharmaduk mégiscsak tart attól, hogy esetleg megszűnik a munkája.

A mostani időszak másik nagy kérdése, hogyan vizsgázik a többnyire kényszerűségből bevezetett távmunka. A megkérdezettek csaknem 60%-a nyilatkozott úgy, hogy egyértelműen hatékonynak tartja a munkavégzés ezen formáját. Megosztottabbak a válaszadók az ez alatt az idő alatt a cégükkel folyó kommunikáció minősége miatt. Igaz itt is közel a 60 % véli korrektnek a tájékoztatást, további 33 százalék számolt be felszínes kommunikációról, a többiek a tájékoztatás teljes hiánya miatt panaszkodtak.

A kérdőív azt is feltárta, hogy mi az, ami ma a legfontosabb az informatikusok számára. Érdekes, hogy most nem a munkahely megtartása áll az első helyen, hanem a feladatok határidőre történő elvégzése, ami végső soron mégiscsak a munkahely megtartását erősíti.

Minden ötödik válaszadót nagymértékben megnyugtatná, ha 3-4 hónapra előre látná, hogy pontosan milyen feladatok várnak rá, ezáltal pedig tudná, hogy ebben az időszakban szükség lesz a munkájára. A csapathoz való érzés fenntartása pedig most a legkevésbé mérvadó szempont, a kitöltőknek ,mindössze a 7%-a érzi ezt nagyon fontosnak ebben a helyzetben.