A koronavírusjárvány megpörgette és átrajzolta a hazai online kereskedelmet és a benne szereplő cégek rangsorát. A toplistát továbbra is az elektronikai cikkek forgalmazói uralják, de egyre növekszik a létszükségleti cikkeket árusítók száma is.

A GKI Digital 2021-ben hatodik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát. A lista élén több mint bruttó 130 milliárd forintos online forgalommal, az immár közös cégcsoportként működő eMAG-Extreme Digital végzett.
A járvány digitális szintlépésre késztette az országot
Tavaly a pandémia miatt a kutatócég nem adta ki a listát – az idei e-TOPLISTA azonban már a járvány hatására megnövekedett internetes értékesítési eredmények alapján készült. Ennek alapján 2020-ban a tizenöt legnagyobb hazai e-kereskedő együttes forgalma meghaladta a bruttó 380 milliárd forintot, ami a teljes online kiskereskedelmi piac 41%-át jelenti, míg a tavalyi évben sikeresen kézbesített rendelések száma megközelíti a 11,5 milliót.
2020.március közepén a koronavírus egyik napról a másikra átrajzolta a hétköznapokat, leállt a gazdaság. A járványhelyzet digitális szintlépésre késztette az országot. Ebben az előre nem tervezhető környezetben rekordmértékű, 45%-os forgalomnövekedést ért el a hazai online kiskereskedelem. A szektor alig tizenkét hónap alatt legalább három évet ugrott előre a fejlődésben.
A bezárások kezdetén a vásárlók először a megszokott, jól ismert kereskedőket keresték az online térben is,így azok a kereskedők tudtak sikeresen forgalmat terelni, akik 2020 tavaszára már jól működő, bejáratott webáruházzal rendelkeztek, képesek voltak gyorsan, hatékonyan átszervezni a folyamatokat, átcsoportosítani a munkaerőt, és az igények mentén bővítették a termékkört, szolgáltatási palettát.
A koronavírus okozta korlátozások és a megváltozott fogyasztói szokások rávilágítottak a többcsatornás működés szükségességére. Az egységes vásárlói élmény érdekében az online és offline értékesítési csatornák között eltűnőben van az alá-fölérendeltségi viszony. A kereskedők az átjárhatóság megteremtésére, javítására törekszenek.
A hármas élbolyt az elektronikai kereskedők vezetik
A tavalyi forgalmi adatok alapján Magyarország legnagyobb e-kereskedője az eMAG-Extreme Digital lett, második helyre a MediaMarkt online áruháza került, míg a harmadik helyen az Alza.hu végzett.

“Mozgalmas éven vagyunk túl, a fúzió mellett fontos fejlesztéseket is elindítottunk: easybox csomagautomatáink a járványhelyzettel nehezített tavalyi ünnepi szezonban is jelentősen tehermentesítették az üzleteinket és a futárszolgálatokat, az év végére pedig várhatóan az eMAG hálózata lesz a legnagyobb Magyarországon. Jelentősen növeljük a termékkategóriák körét, idén a logisztika egyéb területein is jelentős befektetésekre készülünk” – emelte ki Várkonyi Balázs, az eMAG-Extreme Digital ügyvezető igazgatója.
“A MediaMarkt webáruháza 2020-ban, a korábbi évekhez képest mintegy 50%-os forgalomnövekedést tapasztalt. A cég a webáruházában is elérhetővé tett olyan szolgáltatásokat, amelyek addig csak a fizikai áruházakra voltak jellemzőek. Ilyen az Okosvonal termékválasztást segítő szaktanácsadás, vagy az online áruhitel, ami azóta is kétszámjegyű növekedést produkál. Rendkívül erős növekedést tapasztaltunk az otthoni munkavégzéshez, online tanuláshoz köthető eszközök forgalmában. Jelentős ugrást láttunk még a háztartási nagygépek eladásaiban, részben azért mert tavaly tavasszal a vevők próbáltak a mindennapi otthoni életre berendezkedni”- foglalta össze a Bombera Zsolt, a MediaMarkt Magyarország e-Commerce üzletág igazgatója.
“A 2020-as év az Alzának is kihívásokkal teli volt. A járvány okozta új helyzethez való igazodásra órák-napok álltak csak a rendelkezésünkre: néhány nap alatt érintkezésmentes átadóponttá alakítottuk a bemutatótermünket, automatikussá tettük a reklamáció felvételt és megvalósítottuk a termékekhez kötődő online szaktanácsadást. A múlt év egyik legfontosabb hozadéka, hogy a vásárlók a lehető leghamarabb szeretnék a megrendelt terméket átvenni. Ennek érdekében, a járvány hullámai alatt folyamatosan figyeltük az aktuális raktárkészletet és a megrendelések összetételét. Ma már három vásárlóból kettő a bemutatóteremben is azonnal, készletről átveheti a kívánt terméket” – kommentálta a fejleményeket Takács Csaba, az Alza.hu ügyvezető igazgatója.
Extrém koncentrált a hazai online kisker piac
A magyar online kiskereskedelmi piac koncentráltságát jelzi, hogy a három legnagyobb hazai e-kereskedő 2020-as online forgalma meghaladja a 200 milliárd forintot, miközben a tíz legnagyobb együttes eredménye bruttó 330 milliárd forint körül, míg a TOP15 mezőnyének forgalma bruttó 380 milliárd forint körül alakult, ami a teljes online kisker értékesítés 41 százalékát jelentette. .
A TOP10 forgalmi súlya továbbra is kimagasló, 36%, miközben tavaly az összes belföldi online vásárlás 17%-a valósult meg ezeknél kereskedőknél. Az e-TOPLISTA első 10 helyezettjének forgalma a piac múlt évi 45%-os bővülését is meghaladó mértékben, összességében 54 százalékkal nőtt.
Fontos a nagy és stabil ügyfélkör
Tavaly a piaci átlagnál magasabb bővüléshez elengedhetetlen volt, hogy a kereskedők nagy és stabil ügyfélkörrel rendelkezzenek és olyan termékeket is áruljanak, amelyek sűrűbb vásárlási gyakoriságot feltételeznek. Az előbbi feltétel jóval erősebb, hiszen a három legnagyobb online értékesítő közé csak azok a kereskedők kerülhettek be, akik a teljes, aktív – 3,38 millió főt számláló – online vásárlói bázis legalább negyedét magukénak tudhatták, azaz száz online vásárlóból legalább 23-25 vásárolt náluk. A piacvezető eMAG-Extreme Digital páros esetében ez az arány jóval magasabb, 50% feletti.
A múlt év során az online kiskereskedelmen belül az FMCG, azaz a gyorsan forgó fogyasztási cikkek értékesítése jelentette az egyik leginkább bővülő területet. A szektor – közel kétszeres sebességgel növekedve – bruttó 76,6 milliárd forint forgalmat bonyolított 2020-ban.
A napi fogyasztási cikkek iránti megnövekedett online keresletet operációs oldalról se volt könnyű lekövetnie a kereskedőknek: a vírus első hónapjaiban az online kínálatot komoly készlethiány jellemezte, és a „maradj otthon” kampányok alatt a megnövekedett kiszállítási igényekre sem voltak felkészülve a kereskedők – a kapacitást nem lehetett egyik napról a másikra a sokszorosára bővíteni.
A kialakult helyzet ugyanakkor nagy lökést adott az online FMCG szereplők bővülési terveinek és az új belépők okozta versenyhelyzet jót tett a szolgáltatási minőségnek is. A forgalom szerinti lista első 5 helyén két-két hipermarket: Tesco, Auchan és drogéria lánc:Rossmann, dm mellett egy új, tisztán online kihívó a kifli.hu is osztozik. A cseh tulajdonosi hátterű cég úgy került a 2020-as online FMCG TOPLISTA 2. helyére, hogy a vállalat 2019 év végén indult és a bevezetési, felfutási időszaka épp egybeesett a koronavírus megjelenésével.

A legismertebb webáruházak
Az “online vásárlás” és a “webáruház” a vásárlók számára jóval tágabb fogalom, mint a szakma vagy az elemzők számára. A GKI Digital e-TOPLISTA 15-ös mezőnye szűkebb annál, mint amit a vásárlók az online áruházak meghatározáson értenek.
A vásárlók fejében számos olyan online kereskedői márka van jelen, amely a fogyasztók szemszögéből nézve magyar online kereskedő, miközben a gyakorlatban:
- csak magyarnak tűnő, de valójában nyugat-európai, vagy épp amerikai bolti háttérrel rendelkező, magyar online operáció nélkül működő e-kereskedő (About You, H&M, ecipő.hu);
- nem klasszikus online kereskedő (Jófogás);
- vagy épp olyan globális – a magyar piaccal stratégiai szinten nem foglalkozó – online kereskedő(Aliexpress, Amazon).
