Negyedmilliárd eurós összegű alapot hozott létre a német Bosch csoport a technológiai startupokba való befektetésre. Ennek egy részéhez magyar kezdővállalkozások is hozzájuthatnak, sőt a cég budapesti fejlesztési központjának a dolgozói belső startupként is részesülhetnek belőle.

A Robert Bosch Venture Capital (RBVC) 2022-ben egy új, 250 millió euró összegű alapot hozott létre induló vállalkozások számára. A befektető részleg jövőbeni fókuszában elsősorban olyan startupok állnak, amelyek az energiahatékonyság és az elektromobilitás témakörében nyújtanak innovatív megoldásokat. A Bosch csoport nemrég több milliárd eurónyi befektetést jelentett be a klímasemleges technológiák, többek között a hidrogénalapú gazdaság és a vállalatok digitális átállása kapcsán is.
A nagyvállalat Magyarországon is jelen van a hazai startupok világában, az itteni csoport csatlakozott a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP), valamint a társaság budapesti fejlesztési központjának munkatársai akár belső startupként is megvalósíthatják üzleti ötleteiket.
Befektetések Amerikától Ázsiáig
Az RBVC Európa egyik legnagyobb vállalati befektetőjeként a technológiai startupokra szakosodott. Portfóliójába jelenleg több mint 50 cég tartozik döntően a mesterséges intelligencia (AI), a dolgok internete (IoT), a félvezetők és a kvantum-számítástechnika területéről.
Az RBVC saját helyi kirendeltségekkel és kapcsolattartókkal rendelkezik a startup világ szereplőit segítve olyan technológiai központokban, mint Kína, Németország, Izrael és az USA.
A befeketési csoport szakemberei évente több mint 2000 kezdő vállalkozást vizsgálnak meg, ebből hozzávetőlegesen száz kerül fel a szűkebb listára, és évente hat–tíz közötti azon cégek száma, amelyekbe gondos előválasztás alapján ténylegesen be is fektetnek.
Az eddigi gyakorlat alapján az RBVC egy-egy új startupba akár 25 millió eurót is invesztál, oly módon, hogy saját technológiai tudásával és kapcsolatrendszerével operatív módon is támogatja őket.
„Az RBVC már a korai fázisban kapcsolatot hoz létre a startupok és a Bosch operatív üzleti egységei között. Mindezeken túl a startupoknak lehetőségük nyílik arra, hogy a Bosch beszállítóivá, ügyfeleivé vagy technológiai partnereivé váljanak. Az együttműködések révén a nagyvállalat a legfrissebb technológiák ismeretében végzi fejlesztéseit” – emeli ki Ingo Ramesohl, a Robert Bosch Venture Capital ügyvezető igazgatója.
A legjobbaknál a tőzsdére lépés is opció lehet
Más kockázatitőke-befektető szervezetekhez hasonlóan az RBVC céljai között is szerepel, hogy a startupokat akár tőzsdére vigye. Példa erre a Xometry cég közelmúltbeli nyilvános részvénykibocsátása. A vállalat mesterséges intelligencia(AI) által támogatott piactere az egyedi igényekre szabott gyártást támogatja.
Jó befektetésnek bizonyult az IonQ nevű vállalkozás, amely az első tőzsdén jegyzett kvantum-számítástechnikával foglalkozó vállalat. A portfólió része 2021 óta a Variantyx is. Ez a cég mesterséges intelligencia segítségével végez génteszteket rákkutatásokhoz, és többek között a stuttgarti RobertBosch Kórházzal is együttműködik.
Az elektromobilitásra való átállást elősegítendő az RBVC a BASIC Semiconductor startupba is befektetett, utóbbi cég szilícium-karbid teljesítményelektronikai egységeket gyárt. A Motive(korábban KeepTrucking)pedig egy flottamenedzsment-megoldásokat kínáló amerikai startup, amely segít a tehergépjárművek üzemeltetési költségeinek és fogyasztásának csökkentésében.
Szerepvállalás a magyarországi startupok világában
A hazai Bosch csoport nemrégiben csatlakozott a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP), melynek célja a hazai egyetemisták megismertetése az innováció világával, a modern vállalkozói ismeretekkel és különösen a startupok működésével – egy új, közös oktatási platformon keresztül.
A Bosch az általa javasolt vagy támogatásra érdemesnek ítélt, a HSUP Programban szereplő témákhoz mentorokat, ipari szakértői konzultációs lehetőségeket nyújt. A startup-szemlélet vállalaton belüli elmélyítésében is aktív a nagyvállalat. A Bosch Budapesti Fejlesztési Központ idén szeptember 8-án átadandó, 90 ezer négyzetméteres autóelektronikai kutató-, fejlesztő- és tesztközpontja, a Bosch Budapest Innovációs Kampusz is fontos helyszíne lesz majd a startupokkal való együttműködésnek – emeli ki a társaság közleménye.