Idén is sokrétűen díjazta a hazai csúcsvezetőket a Menedzserszövetség. A magyar vállalatvezetők idei „Oscar” díjátadóján már nyolc különböző kategóriában kaptak elismerést a korábbi és jelenlegi első számú vezetők.

Tálos PéterAz Év Menedzsere díjat Tálos Péter, a Foxconn csoport alelnöke, a Cloud Network Technology Kft. ügyvezető igazgatója kapta, aki közel 20 éve dolgozik a Foxconn magyarországi leányvállalatainál vezetőként.

Korábban Dél-Kínában dolgozott egy finn cégnél, ázsiai regionális igazgató volt. Ezt a társaságot 2003-ban felvásárolta a Foxconn. Vezetése alatt a vállalat eddig minden évben nyereséges volt és megőrizte helyét az ország 25 legnagyobb árbevételű cégei között, amely még a járvány idején is növelni tudta árbevételét, a nyereséget pedig megötszörözte.

A Foxconn komáromi gyárában világújdonságnak számító gyártási folyamatokat és módszereket fejlesztenek. A kiterjesztett valóságot ipari környezetben használják fel és mesterséges intelligenciával korszerűsítik gyártási folyamataikat.

Mottója: nem a cápák közé kell beúsznunk az elejtett falatokért, hanem új vizeket kell keresnünk, ahol mi leszünk az első cápák.

Sugár AndrásAz Év Menedzsere Életműdíj kitüntetettje Sugár András, a Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. és a T-Mobile Magyarország korábbi vezérigazgatója.

A zuglói polgári családból származó okleveles villamosmérnökről már 1993-ban azt írták a nyugati gazdasági újságok, hogy a következő tíz év legsikeresebbnek ígérkező, közép-kelet-európai vezetője.

Nem tévedtek, hisz a jövőbe látó és a szakmáját jól ismerő szakember kiemelkedő szereplője lett a magyarországi mobilforradalomnak.

Magyarországon 1990. őszén indult el a mobil szolgáltatás az amerikai-magyar vegyesvállalat a Westel megjelenésével, de mindjárt komoly likviditási problémákkal is. Ebből a reménytelennek tűnő helyzetből, Sugár András a cég új vezérigazgatója talált kiutat. Erős víziójának és kitartó munkájának köszönhetően, pár éven belül szinte az egész országot lefedő és az ágazat legmeghatározóbb szereplőjévé tette a vállalatot, jogutódja a mai napig őrzi vezető pozícióját a mobilkommunikációs piacon.

„Az első mindent visz” amerikai mondás igaznak bizonyult a Westel egész történetében. A csapata számára a piacvezetés nem szlogen volt, hanem motiváció, mely az üzleti filozófiájuk alapját képezte.

A cég élenjárt a technikák gyors adaptálásában, a 90-es évek második felében már alkalmazta a vállalat az adatbányászatot, ami rendkívüli segítséget nyújtott a fejlesztési irányok kijelöléséhez és a versenyelőny javításához. Saját fejlesztésű számlázási és ügyfélszolgálati rendszerüket a mai napig alkalmazzák. Húsz évvel ezelőtt a világon elsőként mutatták be a képküldési technologóiát, az MMS szolgáltatást.

Sugár Andrást Göncz Árpád köztársasági elnök Aranyérmével, majd Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki és a Dale Carnegie „Vállalat Vezetői Díjat” is elnyerte egyedüli magyar vezetőként.

Távozásakor, 2005 szeptemberében a cég 4,5 millió ügyféllel rendelkezett, melynek több mint kétharmada vállalati előfizető volt. Az életműdíjas a mai napig aktív saját távközlési vállalatában a Triotelben.

Lévai BálintAz Év Fiatal Menedzsere Lévai Bálint, a BioTechUSA vezérigazgatója, többségi tulajdonosa, a 35 éves üzletember családi vállalkozásból épített világmárkát. 27 éves korában vette át a szülei által alapított cégcsoport vezetését, amely mára több mint 100 országban, 24 webshoppal, 270 franchise üzlettel és 4500 partnerrel van jelen.

A Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, tanult Németországban és az USA-ban is. Az egyetemi évek alatt testvérével és párjával indította el a BioTechUSA „ShakerStore” üzletágát. Ez alapozta meg döntését, hogy bekapcsolódjon a családi vállalkozásba.

Első lépésként megújította bolthálózatuk arculatát és még ugyanabban az évben saját ingatlanfejlesztés eredményeképpen a vállalat megépítette szadai gyártóüzemét közvetlenül a logisztikai központ mellett, gyorsabb kiszolgálás érdekében.

2020-ban felvásárolta egyik legnagyobb üzleti konkurensét, megújította a szervezeti és vállalati struktúrát és elindította a cég történetének legnagyobb beruházását, ami idén fejeződik be. Célja nemzetközi szinten növelni tovább a cégcsoport eredményeit.

Idén testvérével közösen nyerte el az EY „Az Év Üzletembere” fődíjat, így ők képviselik hazánkat a nemzetközi döntőn, Monaco-ban.

Szászi IstvánA Kék Innovációs Különdíj kitüntetettje Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője.

A Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának egykori hallgatója ma kollégáival együtt azon dolgozik, hogy magyarországi központtal jöhessen létre a régió Szilícium-völgye. Autonóm járművek, elektromobilitás és mesterséges intelligencián alapuló kutatások határozzák meg a mindennapjait, az autóipar jövőjét formáló új technológiákat fejlesztve ír történelmet csapatával.

Mátészalkán született, doktori és MBA tanulmányait is a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte. Tudományos karrierje is itt indult tanársegédként, mára a BME címzetes egyetemi docense. Közel 20 éve dolgozik a Bosch csoportnál.

Projektmérnökből lett a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője, majd – első magyarként ebben a pozícióban, 2021-től a teljes magyarországi és Adria régióbeli Bosch csoport elsőszámú vezetője. Több mint 20 ezer munkavállalóért felel, köztük több ezer fejlesztőmérnök munkáját irányítja Magyarországon, Romániában és Bulgáriában.

A cégcsoportnak mára szinte az összes mérnökképző egyetemmel van partnerkapcsolata. Az ELTE lágymányosi campusán a vállalat támogatásával a napokban adták át Magyarország első Ipari Mesterséges Intelligencia Egyetemi Tanszékét. A Budapesti Fejlesztési Központ új, 90 ezer négyzetméternyi campusa szeptemberben nyitja meg kapuit. A Jövő Menedzsere program mellett számos vezetőknek szóló mentorprogramban vállal szerepet, a Magyar Mérnökakadémia tagja, a BME címzetes egyetemi docense és az Óbudai Egyetem kuratóriumának tagja.

Gazsi ZoltánAz Év Menedzsere a Társadalomért különdíjat Gazsi Zoltán, az Eisberg Kft. ügyvezető igazgatója kapta, aki kiemelt feladatának tekinti a dolgozói jóllét kialakítását, fontosnak tartja, hogy minden kollégája szeresse a munkáját, a cég állandó megújulásának garanciáját a munkatársak folyamatos fejlesztésében látja.

Az Agrártudományi Egyetem elvégzése után kukoricahibridek tesztelésével foglalkozott, majd 14 évig az agrár szektorban, a Syngenta-nál dolgozott multinacionális környezetben, az utolsó években az egyik termékcsoport globális marketingvezetőjeként.

Másfél évtizede vezeti az EisbergHungary Kft-t. A cég társadalmi felelősségvállalási tevékenysége igen szerteágazó. Évek óta segítik az ELTE PPK Pszichológia Tanszék „Séta a születés és szülés minőségéért” programját, támogatják még az Edison Platformot, a Budapest Bike Maffiát, a Bátor Tábort, a Bethesda és a Heim Pál Kórházat, a Szurikáta alapítványt, a Vakok Intézetét.

A szakember elnökségi tagja az Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért szervezetnek és a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamarának. A Vállalható Vállalkozások, a Kórházsuli Alapítvány és a Budapesti Fesztiválzenekar nagykövete. Aktívan részt vesz a különböző civil szervezetek inspirációs és támogató kampányaiban.

Kárpát KrisztinaAz Év Női Menedzsere különdíjat idén Kárpát Krisztina, a Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója kapta, aki a főiskola után 11 évvel vált csúcsvezetővé a nemzetközi Bayer csoportnál. 2006-tól főkönyvelőként dolgozott a Bayer Hungária Kft-nél, 2013-ban pénzügyi vezető lett, majd 4 évre rá a funkció megtartása mellett már ügyvezető igazgatói pozíciót töltött be.

Közben 2012-2013 között a cég leverkuseni központjában a közép-kelet-európai, a dél-európai, kanadai és törökországi tagvállalatok munkáját támogatta a régiós pénzügyi csoportban, 2021 januártól magyarországi feladatai mellett a közép-kelet-európai régió pénzügyi igazgatójává nevezték ki. Évek óta kiemelt helyen szerepel az üzleti kategóriában a Forbes magazin „50 legbefolyásosabb magyar nő” listáján.

Felelős vezetői gondolkodása megmutatkozik mind a társadalmi szerepvállalás, mind a fenntarthatóság területén: rendszeresen résztvesznek a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi cipősdoboz akciójában, a koronavírus járvány kirobbanása után tizenegy intézménynek biztosítottak egészségügyi védőfelszereléseket.

Aktív résztvevői az országos Te Szedd és a Föld Napja alkalmából megrendezett faültetési akciónak. A közép-kelet-európai régiós CleanUpChallenge akció keretében 4 ország fogott össze a térség megtisztításáért.

Takács Fulai ViktóriaA Jövő Menedzsere különdíj kitüntetettje Takács-Fulai Viktória, a BlueColibri International Kft. társalapítója, ügyvezetője, aki harmadik diplomájának a megszerzése előtt álló fiatal vállalkozó.

Első diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen szerezte, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen folytatta tanulmányait mesterszakon. Már az egyetemi évek alatt megalapította társaival a University Business Club nevű szervezetet, ami később kiegészült a Youth Business Grouppal, amely ernyőszervezetként fog össze ma már 4 országban, 12 egyetemen 20 diákszervezetet.

Később üzlettársával, Barathi Tamással megalapították a BlueColibri HR tech startupot. Applikációjuk több mint vállalati kommunikációs szoftver, az extra funkciók a HR adminisztráció, belső kommunikáció mellett az oktatást és a munkavállalói elköteleződést is támogatják.

BlueColibri ma már 9 országban van jelen, 12 iparágban több mint 90 ügyféllel rendelkezik. 4 területen, 30 funkcióval nyújt megoldást és több mint 70 ezer munkavállaló használja a saját okoseszközén az alkalmazást, mely 16 nyelven érhető el. Jelenleg 30 fő dolgozik az app fejlesztésén, aktuális céljuk a nemzetközi terjeszkedés.

Fábián ÁgnesAz Év Menedzsere a Környezettudatos Gazdaságért különdíjat idén alapította a szövetség, amit olyan vezetőnek ítélnek oda, aki a hagyományos üzleti célokon túlmenően az irányítása alatt levő̋ vállalat tevékenységének környezeti szempontú fenntarthatósága érdekében tett valós lepéseket. Az első díjazott Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója lett.

Közel 25 éves pályafutása alatt szakmai munkáját az igényesség, eredményesség, célorientáltság, csapatmunka jellemzi. Sikerének mutatója, hogy a Forbes Magazin évek óta az 50 legbefolyásosabb magyar nő között jegyzi.

A 2000-es években kilenc évet töltött Bécsben kelet-európai értékesítési üzletág igazgatóként. Hazatérte után a ragasztástechnika üzletág vezetése mellett kinevezték a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójának.

Vállalatvezetőként kiemelten fontosnak tartja a minden tevékenységben megnyilvánuló fenntarthatóságot. Vezetése alatt a vállalat részese volt a PET Kupa kezdeményezésnek, segítségükkel 10 tonna hulladék gyűlt össze. A Henkel másik kiemelt környezetvédelmi programjában a vásárlók által leadott, kiürült műanyag flakonokból újrahasznosított, játszótéri eszközök készültek.

A Henkel fenntarthatósági nagyköveteként, a fiatalabb generáció környezettudatos életre való felkészítésében is vállal edukációs szerepet. Kiemelt figyelmet fordít a beteg gyermekek álmainak valóra váltására a Csodalámpa Alapítvány nagyköveti szerepkörében.

A Magyar Márkaszövetség elnöke, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért szervezet elnökségi tagja, 2021-től pedig a JointVenture Szövetség elnöke.