A legnagyobb hazai online kereskedő megnyitotta első magyarországi offline üzletét. Az eMAG Magyarország ezzel követi a legnagyobb versenytársakat, amelyek a hibrid: online-offline jelenlétben látják a kiskereskedelem további növekedésének a potenciálját.

eMAG boltnyitás

A nálunk eddig kizárólag online módon értékesítő eMAG.hu is nyitni kezd a hagyományos bolti kereskedelem felé. Ettől várja piaci részesedésének további növekedését. A bolthálózat hosszú távú célja, hogy Budapest stratégiai területein és minden megyeszékhelyen legyen nagyon rövid időn belül eMAG üzlet.

Országszerte sorra nyitnak a fizikai boltok

„Az első üzlet Budapesten az Erzsébet körúton nyílt meg, amit további fővárosi és vidéki fizikai boltok követnek. A következő kettőt szeptemberben a Mammut bevásárlóközpontban, illetve Pécsett adják át – jelentette be a boltnyitáson Várkonyi Balázs a cég ügyvezetője. Hozzátette: a hibrid modell már bevált, azok a cégek, amelyek ezt alkalmazzák, tovább erősítik a piaci helyzetüket.

Az eMAG 2013 óta van jelen Magyarországon, tavaly lett piacvezető a hazai online kereskedelemben. Az első offline bolt megnyitását már évek óta tervezi a cég, amire végül az Extreme Digitallal a múlt év tavaszán bejelentett óriás fúzió után került sor.

A közös cég elindulására azonban még jó pár hónapot kellett várni, a versenyhivatali döntés elhúzódása miatt. Késő ősszel vált szabaddá az út a közös cég előtt, amit az Extreme Digital és a dél-afrikai tulajdonosi hátterű eMAG magyarországi leányvállalata, illetve az azt működtető Dante International hozott létre. Az új cégben az eDigital 48 százalékos, az eMAG pedig 52 százalékos részesedést birtokol.

„Idén januártól indult el az együttvéve 600 főt foglalkoztató társaságok közös irányítása. Az új, közös vállalat létrejöttével gyakorlatilag megduplázzuk a megrendeléseink számát és a cég méretét is. Idén, a tavalyi együttesen mintegy 80 milliárd forint körüli nettó árbevétel elérheti a 100 milliárd forintot is” – válaszolta kérdésünkre az ügyvezető.

Egyelőre külön épül a két márka

Elmondta, hogy a korábbi tervekkel ellentétben egyelőre mindkét márkát külön építik, mert annyira eltérő a vevőkör és az eddig alkalmazott üzleti modell. Az eMag a maga 2 millió féle termékével és számtalan beszállítójával a legnagyobb hazai online piactérnek is számít. Nagyon erős a napi szükségleti cikkek forgalmazásában is. Az Extreme Digital 150 ezres termékpalettájának a meghatározó részét a műszaki cikkek adják. Az egységes márka építését két-három év múlva tervezik.

A fejlesztések mindkét márkánál nagyobb fordulatszámra kapcsolnak az idén, sokat költenek a logisztikára, a termékportfolió bővítésére. Üzleti intelligencia(BI) megoldásokkal figyelik a forgalmat, az árak és a kereslet alakulását. A fúzióval még jobban megizmosodott márkák, ennek révén erősebb pozícióból tárgyalhatnak a beszállítókkal a még kedvezőbb árak érdekében – tette hozzá Várkonyi Balázs.

A középtávra kitűzött cél viszont, hogy 5 éven belül elérjék az egymilliárd eurós bevételt és ezzel a legerősebb online szereplővé váljanak itthon és a régióban is. A nemzetközi terjeszkedésnek köszönhetően két-három éven belül a jelenlegi együttes 600 fős létszám akár meg is duplázódhat. Ebben az évben a koronavírus teremtette helyzetre reagálva 30 százalékkal erősítették meg az ügyfélszolgálatot.

Az első offline üzlet 77 és fél négyzetméter alapterületű, ehhez még további 57 négyzetméternyi, több ezer termék tárolására szolgáló raktár tartozik. A várható kereslet nyomán főleg számítástechnikai, szórakoztatóelektronikai eszközök, kiegészítők, illetve háztartási kisgépek lesznek azonnal elvihető készleten.

A bolt egyben átvételi pontként is funkcionál: a webáruházban leadott megrendeléseket akár még aznap, vagy a következő munkanapon átvehetik majd a vásárlók. Erre a kizárólag online zajló értékesítés keretében korábban nem volt mód.

Idén már 10 százalék is lehet az online aránya a teljes kiskereskedelemben

A fúzióval arra a kihívásra is választ akarnak adni, amit a külföldi webshopok egyre növekvő konkurenciája jelent Magyarországon. „Jelenleg már több mint 3 millió magyar rendel külföldi webshopból, elmondható, hogy 50 százalékban már nem hazai shopokban vásárolnak a magyarok” – húzta alá egy korábbi nyilatkozatában Várkonyi Balázs.

Ami a hazai kiskereskedelmet illeti, a korábbi 6-7 százalékról az év egészére akár 10 százalékra is nőhet az online értékesítés aránya, ami a koronavírus járvány okozta helyzet számlájára írható. A karanténhelyzet idején 20 százalékra is felment ez a mutató, ami már megfelel a fejlettebb nyugati országokban jellemző online-offline aránynak.

A hazai kiskereskedelem fejlődése