Erős negyedévvel zárta 2020-at a Magyar Telekom, ami az éves bevételi és eredménymutatóit is javította. A múlt évben nemcsak a járvány okozta fokozottabb terhelés, hanem a mobilhálózati generációváltásnak megágyazó frekvenciavásárlás, az 5G-hálózat elindítása is kihívások elé állította a cégcsoportot.

Telekom

A távközlési társaság összbevétele a negyedik negyedévben 3,6%-kal, a teljes évet tekintve ennél szerényebb 1 százalékkal 673 milliárd forintra nőtt, utóbbi mögött a hazai rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek visszaesése áll.

A bevételeken nem látszott a roamingtételek visszaesése

A távközlési szolgáltatásokból származó bevételek mind Magyarországon, mind Macedóniában emelkedtek, ellensúlyozni tudták a járványhelyzet miatt visszaeső roaming bevételeket is. Nagyobb volumenű volt a készülékértékesítés, és az árfolyamváltozások is kedvező irányban befolyásolták ezt a pénzügyi tételt – derül ki a cégcsoport friss jelentéséből.

Ami az egyes szegmenseket illeti, a mobil bevételek 2020-ban 2,9%-kal, 364,6 milliárd forintra nőttek az adatforgalomnak és a készülékértékesítések felfutásának köszönhetően, ami teljes mértékben ellensúlyozta a csökkenő hangbevételeket.

A vezetékes bevételek tavaly 3,0%-kal, 219,0 milliárd forintra nőttek, mivel a TV- és a szélessávú internet szolgáltatási bevételei mindkét országban emelkedtek. Ez teljes mértékben ellensúlyozni tudta a hangalapú bevételek folytatódó visszaesését.

A negyedik negyedévre a hazai rendszerintegrációs és IT szegmens bevételeinek a csökkenése 2,9 százalékra lassult, köszönhetően a közszférában és a pénzügyi szektorban elnyert nagyobb volumenű projekteknek. Észak-Macedóniában jelentős bevételt hozott egy hardverszállítási projekt, emiatt a szegmens egészének a teljesítménye valamelyest meghaladta az egy évvel korábbit.

A teljes 2020-as évre vonatkozóan viszont az RI/ IT bevételek 10,2%-kal, 89,5 milliárd forintra csökkentek, itt is elsősorban a lanyha magyarországi piacnak betudhatóan, amit, ahogy a közlemény fogalmaz nem tudtak ellensúlyozni az észak-macedóniai testreszabott projektekből származó magasabb bevételek.

Közel kétszámjegyű volt az EBITDA javulása az év végén

Az eredménymutatók közül az EBITDA a záró negyedévben éves összevetésben 8,6%-kal javult, 2020 egészében pedig 2,4%-kal, 225,9 milliárd forintra nőtt, a magasabb bruttó fedezet és az alacsonyabb közvetett költségek következtében. Az EBITDA AL éves összehasonlításban 9,9%-kal,56,6 milliárd forintra javult 2020 negyedik negyedévében, valamint a teljes évet tekintve 2,5%-kal, 202,6 milliárd forintra.

Az adózott eredmény növekedése ugyancsak masszívan, közel 23 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben. A tavalyi teljes évet tekintve ez az eredménytétel 46,3 milliárd forint volt, 4,1% százalékkal több az egy évvel korábbinál, köszönhetően az éves EBITDA javulásnak, ami ellensúlyozta az értékcsökkenési és amortizációs költségek növekedését.

A múlt év során a különféle hálózatbővítési és korszerűsítési beruházásokra 106 milliárd forintot fordított a cég, hasonló összeggel tervez a következő évre is. Ezzel kapcsolatban a következő nyilatkozta Rékasi Tibor vezérigazgató:

„2020 a vállalat történetében az az év volt, amelynek során jelentős beruházásokat hajtottunk végre a vezetékes és mobilhálózataink fejlesztése terén. Az optikai hálózat bővítése tavaly felgyorsult, a fejlesztések mértéke összességében felülmúlta a korábbi évek szintjét. Előretekintve 2021-re, biztos vagyok benne, hogy a működési környezetünk változékonysága ellenére, továbbra is növekedési pályán maradunk.”

A társaság menedzsmentje 2021-re további 1-2 százalékos bevétel és EBITDA növekedést irányzott elő.