A globális növekedést meghaladó ütemben gyarapodnak idén Európában a dolgok internetéből(IoT) származó bevételek. A több mint 170 milliárd dollárnyi üzlet zömét a fejlett Nyugat-Európa hozza össze, a keleti régió részesedése még nem éri el a 10 százalékot.

Európában az IoT

Néhány héttel a globális előrejelzés után az Európára vonatkozó IoT trendek is ismertté váltak. A dolgok internete 2019-ben Európában mintegy 171 milliárd dollárnak megfelelő bevételt jelenthet az ebben érdekelt vállalkozásoknak. Az összeg közel 20 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbit, szemben a világpiaci 15 százalékos előrejelzéssel – derül ki az IDC amerikai piackutató legfrissebb jelentéséből.

Egyre nagyobb az IoT megoldások iránti étvágy

További jó jel a digitalizálódó Európának, hogy a növekedés kétszámjegyű dinamikája a következő évekre is megmarad. Az üzlet nagysága 2022-ben már a 240 milliárd dollárt is átlépheti.(Akkorra a világméretű költés meghaladhatja már az ezermilliárd dollárt is.)

Az IoT megoldások iránti étvágy Európa egészében egyre látványosabban növekszik, de ma még a fejlettebb Nyugat-Európa hasít ki belőle nagyobb szeletet. Idén a legnagyobb egyedi európai felvevőpiac 35 milliárd euróval Németország, de látványosan növekszik a kereslet az IoT megoldások iránt Franciaországban és Nagy-Britanniában, egyenként 25-25 milliárd dollárral számolva.

A következő lépcsőfok Olaszország, ahol 19 milliárd dollárnak megfelelő költés várható. A közép- és kelet-európai térség országai együttesen a teljes európai IoT bevétel 7 százalékán osztoznak.

Hasonlóan a világpiaci tendenciákhoz Európában is a gyártóipar IoT beruházásai a legnagyobbak, ami idén eléri a 20 milliárd dollárt. A közműszolgáltatók 19 milliárdot, a kereskedelem 16 milliárdot, a közlekedés pedig 15 milliárd dollárt fordít a dolgok internetéhez kapcsolódó fejlesztésekre, szolgáltatásokra.

Az IoT szolgáltatók vihetik el a kassza harmadát

Az IoT technológiára költés a gyáriparban elsősorban olyan megoldásokra fókuszál, amelyek a gyártási folyamatokat és a termelő eszközök menedzsmentjét támogatják. A közműágazat költése pedig elsősorban az okosmérőkre fókuszál, legyen szó az áram-, gáz-, vagy vízszolgáltatásról. A közlekedési ágazatban a hálózatos eszközökre fordított összegek kétharmada az áruszállítást monitorozó megoldásokra megy, ezt követi a járműflotta menedzsment.

Azok az ágazatok, ahol a 2017-2022 közötti öt éves időszakban összeurópai szinten a leggyorsabb éves növekedés várható, az a kereskedelem (18.5%), egészségügy (17.9%), az állami és az önkormányzati szektor (17.1%).

Ami a szektorok szerinti egyedi költést illeti, 2019-ben a legtöbb 32 milliárd dollárnyi a lakossági szegmenstől várható. A domináns felhasználási területet ebben a szektorban az okosotthonhoz kapcsolódó beruházások, a fitness,wellness aktivitás, valamint a járművekbe épített hálózatos infotainment eszközök jelentik.

Az okosotthonok automatizálása és felszerelésük a legkorszerűbb okos háztartási berendezésekkel, olyan dinamikájú lesz(20%) a következő években, amivel a lakossági terület az IoT piac leggyorsabban növekvő szegmensévé válhat.

A technológiai kategóriákat illetően a legtöbb idei beruházás hardverjellegű lesz, mintegy 66 milliárd dollárnyi költés jut majd a modulok és a szenzorok beszerzésére. Nem járnak azonban már rosszul az IoT szolgáltatók sem, nekik a teljes európai IoT kasszából 60 milliárd dollárnyi jut. Dolgok internete szoftverekre 35 milliárd dollárnyit költünk, míg a hálózati kapcsolatok tovább építésére 10 milliárd dollárt fordítunk.