Egyetemi oktatók és hallgatók bevonásával fejlesztették ki a legújabb magyarországi intelligens robotot. A ViroFighter nemcsak épületek belső terei, hanem járművek fertőtlenítésére is alkalmas.

Az ELTE-Soft Kft. és az Európai Tudásközpont Kft. együttműködésében megvalósult önjáró fertőtlenítő robot kifejlesztésében, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem(ELTE) mechatronikai laborjának a bevonásával, az egyetem oktatói és hallgatói is részt vettek.
A koronavírus járvány minden korábbinál jobban rámutat az általános higiénia és a rendszeres fertőtlenítés fontosságára. A mikroorganizmusoktól mentes beltéri környezet csak olyan hatékony megoldások révén válik hosszútávon is elérhetővé, amit egy önjáró fertőtlenítő robot tud kínálni.
Többet tud elsőgenerációs elődeinél
A nemzetközi piacon már egy ideje elérhetőek az első generációs fertőtlenítő robotok, amelyek a beépített UV lámpák segítségével pusztítják el a mikroorganizmusokat. Ennél szofisztikáltabb megoldásokat tartalmaz a mostanra elkészült magyar fejlesztés – mutat rá az ennek kapcsán kiadott közlemény.
A második generációs ViroFighter UV-alapú fertőtlenítő robot olyan egyedi megoldásokkal felvérzetett, mely nagyságrendekkel teszi hatékonyabbá a felhasználást, és helyezi új alapokra az önjáró fertőtlenítő robotok működtetését.
Számos olyan szerkezeti-gépészeti megoldással rendelkezik, amely még nem jelent meg az önjáró fertőtlenítő robotok körében A ViroFighter ebben a kategóriában jelenleg a világon létező legkönnyebb és legkisebb méret robot, amely ezáltal a könnyebb hordozhatóságot teszi lehetővé. A lift nélküli épületekben lépcsőn is könnyen szállítható.
Kompakt mérete alapján ráadásul nemcsak épületek belső tereinek, hanem járművek (metró, busz, villamos, repülőgép, hajó stb.) fertőtlenítésére is alkalmas. A használhatóságot tovább növeli, hogy cserélhető akkumulátorral rendelkezik, vagyis ha kell 24 órás folyamatos működésre is képes.
Még ennél is többet léptek előre a fejlesztők az eszközbe épített szoftverek terén. Az önjáró fertőtlenítő robotok kategóriájában csak a ViroFighter használ mesterséges intelligencia(AI) motoron alapuló öntanuló képfelismerő és képfeldolgozó funkciókat, illetve az ezeket az információkat felhasználó automatikus útvonal tervező és fertőtlenítést vezérlő modulokat.
Ezen funkciók segítségével nemcsak a fertőtlenítési folyamatot automatizálja teljes mértékben, hanem az eddigi fáradságos és emberi erőforrás igényes beüzemelést is. A mesterséges intelligencia növeli a biztonságos használatot: a fertőtlenítés automatikusan leáll, ha a robot embert vagy állatot érzékel a közelben.
Kétféle felhasználási móddal is rendelkezik
Az eszköz kétféle módon is igénybe vehető: az önjáró, automata-fertőtlenítés móddal a robot beküldhető a fertőtlenítendő helyiségbe, folyósóra, épületszárnyba, ahol automatikusan elkezdi a fertőtlenítést, ha embert nem érzékel. Felismeri és magától kikerüli az akadályokat, és a teljes terület fertőtlenítésére optimalizál.
A kézi fertőtlenítés módban a robot mindenfajta előkészítés nélkül bevethető, és beépített kamerái segítségével biztonságos távolságból irányítható. Az így elvégzett fertőtlenítésből a robot automatikusan tanulva tárolja el a fertőtlenítési útvonalat, hogy azt a későbbiekben is bármikor felhasználhassa.
Az eddigi eredmények alapján az ELTE-n a közeljövőben készülnek el azok az oktatási anyagok is, amelyek révén az egyetem hallgatói megismerkedhetnek a kutatás – fejlesztési területtel, és bekapcsolódhatnak a professzionális robotfejlesztésbe. A hallgatók lehetőséget és támogatást is kapnak az innovatív ötleteik megvalósításához.