Mától távmunkában dolgozik a legnagyobb hazai távközlési szolgáltató, kiürül az ország legnagyobb irodaháza. Az irodai munkát folytató más szolgáltató cégek jelentős része is homeoffice-ba küldi az alkalmazottait. Mennyire vannak erre általában felkészülve?

A témához kapcsolódó friss hír, hogy hétfőtől általános távmunkát vezet be a Magyar Telekom. Azokban a munkakörökben, ahol lehetséges, a munkatársak otthonról dolgoznak a veszélyhelyzet végéig. Ennek nyomán kiürül a cég budapesti, egyben az ország legnagyobb irodaháza, amiben 5 ezren dolgoznak. Egyedül a hálózat felügyeletét végző, és az ügyfélszolgálatos feladatokat ellátók maradnak a székházban, mintegy 400-an.
„Szeretnénk ezt az időszakot arra használni, hogy megmutassuk: a digitalizáció révén hatékonyan és biztonságosan lehet dolgozni”- mondja Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója. Ennek érdekében a Telekom a távoli elérést biztosító VPN hálózatát felskálázta, hogy minden távmunkázni tudó munkatárs egyszerre is hozzáférjen a belső rendszerhez.
Az oktatási intézmények bezárása miatt a kisgyermeket nevelő alkalmazottaknak pedig, akik nem tudnak élni a távmunka lehetőségével, mert mondjuk bolti eladók, távolléti díjat fizet a Telekom.
Amúgy a távmunka már egy ideje része a cég vállalati kultúrájának. A munkatársak jelentős része rendelkezik távmunka szerződéssel, naponta átlagosan 500-an távmunkáznak, bizonyos csúcsnapokon pedig akár ezren is otthonról dolgoznak. Általánosságban egy Telekom alkalmazott heti egy alkalommal távmunkázik. Tavaly összesen 169 ezer távmunkás napot regisztráltak a Telekomnál.
Hogyan állnak a távmunkához más hazai cégek?
A több, mint 1300 céggel együttműködő Dreamjo.bs újgenerációs állásportál és Az Év Irodája verseny csapata pénteken készített felméréséből kiderül, hogy a szolgáltató szektorba tartozó azon cégek 90 százaléka, ahol többnyire irodai munka folyik, felkészült arra, hogy homeoffice-ba küldi a munkatársait. Csupán a cégek 10 százaléka küldené el táppénzre vagy szabadságra a munkavállalókat.
A válaszadók több mint a négyötödénél a teljes cég, vagy legalább a munkavállalók nagy része rendszeresen dolgozik otthonról. Közülük a mikrovállalatok járnak az élen, náluk ez az arány több, mint 90 százalék.
A megkérdezettek többségük azt vallja, hogy képes zavartalanul működtetni a rendszerét, de néhányuknál azért problémát fog okozni, ha nem lesz más választás, és hosszú távon irodán kívüli munkára kényszerülnek.
Csaknem kétharmaduknál minden munkavállaló rendelkezik már most is otthoni szerver hozzáféréssel, tízből nyolcuknak van videókonferenciára is alkalmas biztonságos programja, minden harmadik pedig projektmenedzsment szoftvert is használ a mindennapi munkavégzéshez.
A homeoffice-hoz szükséges infrastruktúra tehát legtöbbjüknél már adott, a bizalom azonban egy részüknél hiányzik. A megkérdezett cégvezetők csaknem egyharmada vallotta úgy, hogy nem bízik a kollégákban, vagy legalábbis vannak kétségeik afelől, hogy otthonról is biztosan elvégzik a rájuk bízott munkát – derül ki a kutatásból.
A HR-eseknek külön kihívás lesz a következő időszak
A kimondottan állásinterjúra fejlesztett program (azaz videóinterjú platform) azonban hiányzik a cégek palettájáról: 84 százalékuk még egyáltalán nem találkozott ilyen eszközzel, így előfordulhat, hogy a HR-eseknek kihívás lesz a következő időszak a toborzás szempontjából.
Az új munkatársak felvételével kapcsolatban már óvatosabban járnak el: a megkérdezettek harmada részben vagy teljesen leállította álláshirdetéseit az elmúlt napokban. Ez utóbbi elsősorban a szoftverfejlesztés és e-commerce területeken mozgó cégeket érinti. A válaszadók 94 százalékánál még egyáltalán nem merült fel az elbocsátások kérdése a cégen belül.
Arra a kérdésre, hogy HR-szempontból mi a legnagyobb kihívás a járványügyi helyzetben, legtöbben a folyamatos változások kezelését, a változásmenedzsmentet emelték ki (46%), második helyen a dolgozói elégedettség fenntartása és a pánik eloszlatása (32%) szerepel, harmadik legfontosabb feladatként pedig az otthoni munkavégzés körülményeinek a kialakítását nevezték meg (17%).