Tíz alkalmas előadássorozat kezdődött március 8-tól a Qualysoft Csoport magyar leányvállalata és a Műegyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara (BME VIK) együttműködésében.
Az utóbbi két évben közel megduplázódott az informatikusok iránti kereslet az infokommunikációs ágazatban. A korábbi előrejelzések szerint 2023-ra a munkáltatók több mint 44 ezer digitális szakembert is felvennének, miközben mintegy 26 ezer fő hiányzik a szektorból – derül ki egy friss tanulmányból, ami arra is rámutatott, hogy új képzési modellekre van szükség a szak- és felnőttképzésben.
A Qualisoft Akadémia május 10-ig tartó oktatási programja is bővíteni kívánja a hazai informatikusképzés lehetőségeit a felnőttképzésben.
Az Akadémia által kialakított szakmai program keretein belül a hallgatók megismerkednek az iparban jelenleg is használt verziókezelő rendszerekkel, folyamatintegrációs (continuous integration) megoldásokkal, valamint konténerizációs technológiákkal.
Bepillantást nyerhetnek több fejlesztői keretrendszer és adatbázis-technológia ipari alkalmazásába és olyan bleeding edge, nyílt forráskódú technológiákba, mint a Kubernetes és a Terraform. A tárgy sajátossága, hogy mentorok segítségével a hallgatók résztvehetnek egy ipari projektet modellező feladat megtervezésében, kialakításában és fejlesztésében is, a már megismert technológiák használatával.
Az IT tanácsadással és szolgáltatással foglalkozó Qualysoft Csoport 1999-ben alakult Bécsben. A csoport Ausztrián kívül Ázsiában, Magyarországon, Németországban, Romániában, Svájcban, Szlovákiában, Szerbiában is rendelkezik telephelyekkel.
Az 1949-ben alapított Villamosmérnöki és Informatikai Kar a BME legnagyobb kara, Magyarország legnagyobb villamosmérnöki és mérnökinformatikus képzőhelye. A kar 10 tanszéke szoros kapcsolatot ápol a gazdasági élet szereplőivel, több, Magyarországon működő multinacionális vállalat is alapított laboratóriumokat vagy speciális együttműködési formákat a közös K+F+I tevékenységre.