A fejlesztés révén, amibe a legújabb technológiákat, a mesterséges intelligenciát(AI) és a robotokat is bevonták, a portálon egyszerűbbé és kényelmesebbé válik a közigazgatás jellegű ügyek intézése.
A magyarorszag.hu február végétől érhető el legújabb változatában, amivel a közérthetőség és az áttekinthetőbb oldalszerkezet mellett cél volt az is, hogy az e-közigazgatási szolgáltatások már mobileszközről is könnyen elérhetőek legyenek.
Egyre jobban automatizált lesz az ügyintézés
Mindenekelőtt egyszerűsíteni akartuk, hogy a használatához ne kelljen pilótavizsga – emelte ki a projektzárón Bancsics Ferenc, a Nemzeti Infokommunikációs(NISZ) Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, a régi portálon 300-féle ügyet lehetett online módon intézni, az új honlap 900 üggyel kapcsolatban nyújt információkat, ebből már 750 intézhető elektronikusan. (A projekt lebonyolításával az állam a Belügyminisztérium felügyeletével a NISZ-t bízta meg.)
A megújult magyarorszag.hu oldalon az ügyleírások élethelyzetek szerint rendeződnek. A főoldalról elérhetőek a leggyakrabban intézett ügyek, továbbá a folyamatosan fejlesztett, a felhasználói szokások alapján „tanított” kereső is segít a keresett tartalmak mielőbbi megtalálásában.
A fejlesztéssel törekedtek a minél nagyobb fokú automatizáltságra is. Elhangzott, hogy 2020.végéig a különféle eljárás típusok 80 százaléka lesz teljesen automatizált, 2022 végére pedig már a 95 százaléka.
Nem lesz szükség a jövőben az ÁNYK nyomtatványokra
A megújuló felület új ügyintézési lehetőségeket is nyújt. Az eddig offline, saját gépen kitöltött adóhivatali(NAV) Általános Nyomtatványkitöltő(ÁNYK) nyomtatványok helyett most már olyan űrlapok vannak az oldalon, amelyek nem igénylik külön program telepítését, egyszerűen, online kitölthetők a böngészőből, vagy akár mobileszközön is.
Jelenleg mintegy 110 ilyen űrlap érhető el az oldalon. Többek között lehetőség van az első sikeres nyelvvizsga díjának a visszaigénylésére, a KRESZ vizsgadíj támogatás, valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásának igénylésére, de akár fogyasztóvédelmi beadvány is eljuttatható a portálon keresztül.
Új ügyintézési lehetőséget nyújtanak a portál kisebb alkalmazásai. A járműszolgáltatási platform (JSZP) segítségével például alig több mint egy év alatt 13 millió lekérdezést kezdeményeztek a felhasználók.
Több korábban nem létezett, személyre szabható funkcióval is rendelkezik az új oldal. A „Kedvencek” mappába rendezhetőek például a gyakori ügyek, illetve visszakereshetőek a portálon végzett műveletek.
Máig 110 szervezet csatlakozott a portálhoz
Új dolog az is, hogy az elektronikus ügyintézésben résztvevő szervezetek, többek között a NAV, a Magyar Államkincstár és a Belügyminisztérium, maguk készítik és frissítik a tájékoztatókat és az útmutatókat, a felhasználók kérdéseinek és visszajelzéseinek figyelembevételével. Máig 110 szervezet csatlakozott a szolgáltatáshoz.
Az oldalon található tájékoztató tartalmakat bárki megnézheti, az elektronikus ügyindítás és az egyes szolgáltatások használata azonban bejelentkezéshez kötött. A belépés végbemehet ügyfélkapuval, telefonos azonosításra vonatkozó szolgáltatással, vagy e-személyi igazolvánnyal. Az ügyintézések száma már a tesztidőszak alatt látványos növekedésnek indult. Míg 2019 decemberében csaknem 330 ezer ügyet indítottak el a felhasználók, addig idén januárban ez a szám már majdnem 460 ezerre emelkedett.