Az ipari kezdeményezésű program már tíz hazai szakképzési centrumban érhető el, 48 oktatót készítettek fel a tudás átadására. A következő években a tervek szerint közel 15 ezer diák vehet részt a gyakorlatorientált képzéseken.

A felgyorsult piaci és innovatív változások miatt már az oktatás területén is egyre nagyobb az igény a naprakész, gyakorlati tudást nyújtó képzésekre és továbbképzésekre az ipar területén is, ahová a legújabb technológia forradalom (Ipar 4.0) magával hozta a hálózatba kapcsolt, egymással kommunikáló, autonóm berendezések gyors terjedését.
Erre reagálva közel másfél milliárd forint értékű beruházás keretében jött létre tíz vidéki szakképzési centrum a digitalizált szakképzést támogató Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. (IKK) és a hajtás- és vezérléstechnikában meghatározó piaci szereplő a Bosch Rexroth Kft. együttműködésében.
A program keretében a digitalizációhoz és az Ipar 4.0 tematikához kapcsolódó oktatási berendezéseket az iparvállalat bocsátotta rendelkezésre, és szakemberei részt vettek a középfokú tananyagok kidolgozásában is. Az oktatási projekt célja, hogy a tanulók már a középfokú szakképzésben megismerjék az ipari digitalizációval kapcsolatos tudnivalókat.
Gyártásszimulációs oktatóberendezések
A tíz helyszín: Baja, Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Szekszárd, Székesfehérvár, Szombathely és Zalaegerszeg szakképzési centrumaiban szervezett Ipar 4.0 képzések során a diákok megismerkednek az Ipar 4.0 szemléletmódjával, a hálózatba kapcsolt gyártósor struktúrájával, követelményeivel és egy teljes termelési rendszer összes funkciójával. A centrumokban együttesen 48 oktatót készítettek fel az elmúlt időszakban az Ipar 4.0 tudást megalapozó továbbképzéseken.
A képzés központi eleme a Bosch Rexroth mMS (modularMechatronics System) 4.0 gyártásszimulációs oktatóberendezése. A miniatűr gyártósor valódi ipari komponensekből épül fel. Kis mérete ellenére egy teljes gyártósor modellezésére alkalmas, robotokkal, anyagmozgatással, présállomással, magasraktárral. A hardverelemekre épülnek az Ipar 4.0 „szoftveres” megoldásai a távoli elérés, az adatgyűjtés és a hálózatbakapcsoltság. A bővíthető rendszer segítségével a képzésben résztvevő közel 15 ezer diák a programozás és üzemeltetés alapjait is.