Kijöttek az első globális számok a világjárvány hatásáról a PC-piacon. Az asztali gépek, notebookok, munkaállomások értékesítése az év első negyedévében közel 10 százalékot zuhant. Az ok a COVID-19-ben keresendő, a vírus térdre kényszerítette a kínai gyártókapacitásokat is, ahonnan az eszközök, vagy részegységeik zöme származik.

Az idei első negyedévben a gyártók csupán 53,2 millió darabot szállítottak a világpiacra a hagyományos PC-eszközökből, ami 9,8 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól – állapítja meg friss elemzésében az IDC.

A home office és a távoktatás hatalmas keresletet generált

A jelentős visszaesés mögött a koronavírus járványnak a világ legnagyobb PC-gyártójára, Kínára gyakorolt kedvezőtlen hatása áll. Míg januárban még az elmúlt évekkel összhangban állt a termelési kapacitás, a járvány terjedése nyomán februárban sorra zártak be az ottani gyárak. A kínai gazdaság újraindulása pedig most jóval lassabb a megszokottnál, ráadásul logisztikai és munkaerő problémák is nehezítik a készletek újbóli feltöltését.

Mindeközben a keresleti oldalon évek óta nem látott felfutás tapasztalható, az ugyancsak a járvány által megváltozott munka és oktatási körülmények, valamint az egyéb okból otthon maradtak szórakozás iránti igénye miatt.

Ennek következtében itt-ott áruhiány, vagy szűkös kínálat volt tapasztalható, kivéve azoknál a kereskedőknél, akik tartva a kilátásba helyezett vámemelések miatt a múlt év végén még jobban feltöltötték a készleteiket – emelik ki az amerikai piackutató elemzői.

Figyelmeztetnek ugyanakkor arra is, hogy a keresletélénkülés rövid életű lehet, mivel a legtöbb országban a járvány gazdasági hatása kapcsán még csak most jön a neheze, ami miatt az előttünk álló időszakban inkább a költések visszafogására lehet számítani, mind az üzleti, mind a lakossági szegmensben.

Hosszabb távon azonban az IDC szakértői hisznek abban, hogy az üzleti vásárlók megtapasztalva a home office szükségességét, elfogadják, hogy invesztálniuk kell majd a távinfrastruktúrába is. Az otthon maradásra késztetett lakossági felhasználók pedig felismerik, milyen fontos, hogy korszerűsítsék a technológiai eszközeiket. Ez stabil hátszelet biztosíthat egyéb kategóriák mellett a PC és a monitor piacoknak.

A márkák közül a legnagyobb kínai kitettsége az Apple-nek van

Ami az egyes márkákat illeti a világelső Lenovo 22,7 százalékról 24,1 százalékra növelte a részesedését, annak ellenére, hogy a negyedév során a szállításai 4,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

A második helyen álló HP pedig alig egy százalékpontot veszített piaci részesedéséből, miközben a már ismertetett okok miatt 13,8 százalékkal kevesebbet tudott szállítani az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest.

A még dobogós helyen álló Dell volt az egyetlen, amely, ha szerény 1,1 százalékos mértékben még növelni is tudta a szállításait, köszönhetően a jól kézben tartott ellátási láncnak. Igaz ez sem volt elegendő korábbi piaci részesedésének a megtartására, abban nagyjából 2 százalékpontos visszaesés következett be.

A negyedik legnagyobb szállítónak számító Acer kínálata 9,9 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőttitől, de ezzel is tartani tudta korábbi 6,3 százalékos részesedését. Ebben szerepe volt az erős gaming portfoliónak és a Chromebook piacon elért eredményeknek.

A negyedéves szállításokban a legnagyobb visszaesést az Apple könyvelhette el. Az almalogójú gyártó Mac szállítmányai 20,7 százalékkal maradtak el az előző évitől, betudhatóan annak, hogy az amerikai cég szinte teljes termelése Kínába települt, ezért az ottani gyárbezárások leginkább őt sújtották.

TOP 5 PC cég 2020 I. negyedév

Európa is komoly függésben van a kínai gyártástól

Mindeközben Európában mintegy a harmadával nőtt a notebookok és a táblagépek iránti kereslet, köszönhetően a járvány nyomán elrendelt távmunkának és távoktatásnak. A megnövekedett igények nyomán Nyugat-Európában a legtöbb kis- és nagykereskedésben kifogytak a készletek.

Elemzők mintegy 15-20 százalékkal kevesebbet tudtak a márkák szállítani, a kínai ellátási problémák miatt. Az európai piacra érkező hordozható PC-k és a tabletek több mint a 90 százaléka Kínában gyártott termék.

Közép-Kelet-Európában is hasonló volt a helyzet, az ugyancsak home office és home schoolba vonult üzleti és lakossági felhasználók miatt. (A magyarországi piaci adatokat most összesítik.)

Ami a második negyedévi helyzetet illeti, az IDC szakértői úgy látják, hogy Kínában a termelőszektor nagyjából már talpra is tudott állni, ugyanakkor a nemzetközi szállítmányozás, a lezárt európai határok megnövekedett szállítási határidőkhöz vezetnek.

Itt is arra számítanak a hozzáértők, hogy az első negyedévben tapasztalt kiugró kereslet nem tartható fent, mivel mindenki elkezd nagyon takarékoskodni, megpróbálja a problémáit a meglévő eszközeivel megoldani.

Igaz lesz ez a lakossági és az üzleti szektorra is, sőt még az állami megrendelések is csúszhatnak, mivel a kormányok most inkább a vírus megfékezésére fordítják pénzügyi erőforrásaikat.

Emiatt is Nyugat-Európában az év egészére a legvalószínűbb szcenárió alapján 5 százalékos visszaesést várnak a piackutatók, a régiónkban ennél valamivel nagyobb lehet a visszaesés.