A hazai mobilelőfizetők közel kétharmada őrzi régi mobiljait, sok közöttük a még a mobilkorszak hajnalán használt készülék . A 3G-hálózatok lekapcsolása apropóján bevezetett állami csereprogram eredeti kerete és határideje sem hozta meg a kívánt eredményt, ezért is a hosszabbítás. Mindeközben már van olyan áruház, ahol a napi bevásárlás mellé felújított mobilt is vehetünk.

Sokan nem tudják, mit kezdjenek a régi telefonnal, vagy, ahogy a kutatásból kiderült se idejük, se kedvük nincs a témával foglalkozni, pedig a szolgáltatók már jó pár éve lehetővé teszik a régi eszközök visszavételét.

A használaton kívüli kütyük zöme mobiltelefon
A Yettel megbízásából július elején készült országos kutatásból kiderült, hogy a leggyakoribb otthon tárolt számítástechnikai és mobilos eszközöknek a mobiltelefonok számítanak: ezek tízből hat válaszadónál megtalálhatóak.
A listán a mobiltelefonokat nem sokkal lemaradva követik a töltők és kábelek (61%), majd a fej- és fülhallgatók (47%), a videó/cd/dvd-lejátszók (42%), a számítógépek (39%), a magnó, hifi (38%), illetve a tv, monitor (37%).
Érdekesség, hogy nem csak régi, elavult technológiák, de olyan, viszonylag újabb kütyük is szerepelnek a fiókban heverő eszközök listájában, mint a bluetooth-hangszórók (17%) vagy az okos- vagy fitneszórák (15%). A megkérdezetteknek csupán 6%-a jelezte, hogy a felsoroltak közül egyik sem található meg az otthonában.
A legtöbben (61%) akkor vesznek új telefont, ha az előző használhatatlan lett, vagy elveszett, de sokaknál az is döntő tényező, ha az egyébként működőképes készülék nagyon elhasználttá vált (45%), vagy nem rendelkezik valamilyen azóta szükségessé vált funkcióval (42%).
A kitöltők 60%-ának több mint 5 telefonja volt valaha, ötödének pedig legalább 10 készüléke, és a válaszok alapján ezek egy részét egyszerűen elteszik, amikor újra cserélik. Az otthon tárolók (63%) közel felének (46%) 3 vagy annál is több használaton kívüli mobil van az otthonában, a megőrzött készülékek életkora pedig az esetek közel felében (46%) legalább 10 éves, de a válaszadók ötödének (22%) 15 évnél régebbi mobilja is van.

Ezért őrizgetjük a régi mobiljainkat
Bevallom magam is a gyűjtögetők sorába tartozom, nálam az érzelmi kötődés dominál, a kedvenc korábbi készülékeimnek még sok-sok év távlatából is szívesen szorítok helyet a kütyü-fiókban. Köztük olyan gyöngyszemek is találhatók, mint az egykor igen népszerű Nokia 350, vagy a Motorola több modellje is, a készülékpiacról azóta teljesen kivonult Siemens és LG telefonjai, de még őrzöm a Samsung D 500-at is, amit a maga idejében a hagyományos mobilok Mercedesének tartottak, és még sorolhatnám.
A kutatásban megkérdezettek elsődleges okként(56%), tartaléknak teszik félre az eszközöket, de az is gyakori, hogy nem tudják, mit érdemes kezdeni velük (28%), vagy nincs kedvük foglalkozni a kérdéssel (27%). Gyakran megjelölt ok az is, hogy a készülékeken lévő adataikat féltik a felhasználók az illetéktelenektől (24%), és meglepően sokan (23%) érzelmileg kötődnek a régi mobiljukhoz.
Vannak azonban számosan olyanok is, akik a használaton kívüli telefonjaikat elajándékozzák (38%) vagy eladják (23%). Mindössze 14% dönt úgy, hogy visszaviszi a telefont egy elektronikai üzletbe vagy a szolgáltatóhoz, amelyek aztán gondoskodnak az újrahasznosításukról.
Szerencsére viszonylag alacsony, mindössze 10% azok aránya, akik ezeket egyszerűen kidobják, és szerencsére a felhasználók négyötöde tudja, hogy nem szabad kidobni a használt mobilokat a kommunális szemétgyűjtőbe, sőt a válaszadók kétharmada szerint a szokásos éves lomtalanításkor sem ajánlott ezt tenni.
A készülékekben ugyanis olyan veszélyes anyagok találhatók, amik a rendeltetésszerű használat során nem okoznak gondot, de nem megfelelő tárolás esetén, vagy a kommunális hulladékba kerülve már ártalmasak lehetnek.
Az öregedő akkumulátor szivároghat, amivel veszélyes anyagok kerülhetnek a környezetbe, jó hír, hogy ezzel a kutatásban megkérdezettek 55%-a tisztában is van. Emellett a telefonokban értékes nemes- és ritkafémek – köztük arany, ezüst, réz, vas – is találhatóak, amelyek az újrahasznosítás során visszanyerhetők, így nem kell azokat újra kitermelni.
Begyűjtési kampány és emelt támogatású csereprogram
A kutatást a Yettel a most induló nagyszabású kampánya apropóján rendelte meg, amelyben arra bíztatja a magyarországi felhasználókat, hogy a nem használt telefonjaikat vigyék be a társaság üzleteibe, a szolgáltató pedig erre szakosodott partnerei segítségével gondoskodik ezek újrahasznosításáról. (Az operátor nemcsak a meglévő előfizetőinek a készülékeit veszi vissza a, hanem bárkiét.)
Emellett július 18-tól a hírközlési hatóság meghosszabbított készülékcsere-programjának keretében most már 40 ezer forintra növelt támogatással lehet vásárolni új készülékeket, a 2G-s vagy 3G-s mobilokért cserébe. Az olvasói visszajelzések alapján indokolt is lehet a megnövelt összeg, mert a program indulása óta számottevően emelkedtek az új készülékek árai is.
Nagybevásárláskor már felújított telefont is vehetünk
Arra, hogy a régi és még felújítható telefonok vissza is kerülnek a körforgásba, most induló kampányával az Auchan kiskereskedelmi láncnál láthatunk friss példát.
A társaság most kiadott közleménye szerint a ruházat mellett használt telefonokkal is bővül az Új Élet by Auchan termékcsalád. A teljeskörűen felújított mobilok egyéves garanciával kerülnek ismét forgalomba, az eredetinél jóval kedvezőbb áron, meghibásodás esetén pedig visszaadják a készülék vételárát.
A használt készülékeket a webes értékesítés mellett négy Auchan áruházban (Budaörs, Dunakeszi, Maglód és Debrecen) kezdték el forgalmazni. Az alábbi típusú iPhone és Samsung készülékek közül válogathatnak majd a vásárlók: iPhone 7 32GB; iPhone 8 64GB; iPhone 8 Plus 64GB, iPhone XR 64GB; iPhone 11 64GB; Samsung Galaxy S10 128GB. A használt telefonok ára 77 999 forinttól 199 999 forintig terjed.