Itt a november, hamarosan kitör a globális Black Friday(BF) láz. A vevők oldaláról most még a hőemelkedésnél, az akcióba beszálló cégek oldaláról a bemelegítésnél tartunk, de már repkednek a számok, és beindultak a csábítás trükkjei. Hogy biztosra menjenek, a hazai kereskedők nálunk két Fekete Pénteket is tartanak.

Black Friday

Akár hungarikumnak is nevezhetjük, a Black Friday nálunk jó ideje „kettős látásúra” sikeredett. A boltok, webshopok egy része már ezen a pénteken, vagyis november 16-án megtartja az év legnagyobb akcióit hirdető kezdeményezést. A többség viszont november 23-ára időzítette.

Hogy ez kinek jó igazán?

Azt gondolhatjuk, hogy a vevőknek mindenképpen, hiszen kétszer is van alkalmuk vadászni az ajánlatok között. Ez akár igaz is lehet, de mi van azokkal a vásárlókkal, akik maximalista, perfekcionista énjével nehezen fér össze, ha az áhított terméket a két akciós nap közül mégsem a legkedvezőbb áruban sikerült kifogniuk.

Csalódottak lesznek és megfogadják jövőre már mindkét napon rendelnek, amennyit tudnak, aztán majd a kevésbé jó akciós termékeknél élnek a jog adta, 14 napos elállási jogukkal. A termék pedig megy vissza a kereskedőhöz, feltéve, ha ez alatt az idő alatt a nagy forgalomra tekintettel egyáltalán eljut a megrendelőhöz.

Az általunk megkérdezettek kereskedők egyike sem panaszkodott arra, hogy ez az időszak kiemelkedő lenne a visszaküldések, elállások szempontjából. Kincstári optimizmus, vagy kisebb értékű megrendeléseknél mégis a lustaság győz, jó lesz az is majd valamire? E tekintetben a kereskedő sem jár rosszul. Gyaníthatóan persze általában is jó üzlet az akciós péntek a kereskedelem számára, nem véletlen, hogy évről-évre nő a termékek száma, választéka, a megadott árkedvezmény.

Egyre többen preferálják az online vásárlást

Az Egyesült Államokból indult kezdeményezés mára komoly jelenséggé nőtte ki magát . A Google adatai szerint az elmúlt 5 évben globálisan több mint duplájára nőtt az érdeklődés az esemény iránt az internethasználók körében – olvasható a Picodi.com által közreadott friss jelentés bevezetőjében. (A Picodi.com, a Black-Friday.Global alapítója, 2010 óta a világszerte gyűjti és elemzi az akciókat.)

Az idei felmérésük, amely 55 országból, 12 ezer ember megkérdezésével készült, Magyarországgal kapcsolatban is több fontos megállapítást tesz. A jelentés szerint idén 10-ből 5-en (49,74%) szeretnének részt venni a BF-akciókban, 5,7 százalékkal többen, mint 2017-ben.

A magyar vásárlók több mint fele (54,16%) kíván az idei Black Friday-okon online és hagyományos boltokban is vásárolni. A hagyományos boltokat ugyanakkor a megkérdezetteknek mindössze a 4,17%-a preferálja, a csak online vásárlást pedig 41,67% választja. A tavalyi felméréshez képest jól látszik, hogy a csak “offline” vásárlás egyre inkább háttérbe szorul, 2017-ben a fenti arány még 16,47% és 55,29% volt.

A Black Friday gazdaságra gyakorolt hatása is évről-évre növekszik. Mind az 55 vizsgált országra jellemző, hogy az online tranzakciók száma azon a napon jócskán meghaladja egy átlagos péntek webshopos vásárlásainak a számát. Görögországban, 2600%-kal ugrott meg a forgalom egy átlagos naphoz képes, az abszolút rekorder Pakisztán, ahol legutóbb 11 525%-kal többet vásároltak ezen a napon. Magyarország a dobogó második fokára jutott fel 9750%-os mutatóval.

Komoly összegeket hagyunk a kasszában ezen a napon

Észak-Amerika és Európa vásárlói költenek a legtöbbet a Black Friday akciózási hullám alatt, az ázsiai országokban ugyanakkor viszonylag kis összeget szánnak a vevők erre a napra. Magyarországon az átlagos akcióvadász 47 380 forintot költ el ekkor, ez körülbelül a fele az Egyesült Királyságban kimutatott összegnek.

Ami a termékpalettát illeti, évek óta slágerterméknek számítanak az elektronikai eszközök, de van ahol már a ruházati cikkek viszik a prímet. Népszerűek még a könyvek, a sporteszközök is.
Fekete Pénteken a kedvezmények mértéke egyes országokban akár a 80-90%-ot is elérheti, igaz az 1 dollárért vagy 90 százalék kedvezménnyel megcsíphető termékek meglehetősen ritkák.

Black Friday

A tavalyi Black Friday adatok szerint Amerikában átlagosan 68%-os, Kanadában és Ukrajnában 66%-os volt a kedvezmény mértéke. Mi hoztuk az 55 százalékos világátlagot, ezt az adatot figyelembe véve az idei spórolás értéke fejenként elérheti akár az 58 ezer forintot is.

A magyarok 90%-a tudja, hogy mi a Black Friday, és közel a fele tervezi, hogy idén is részt vesz rajtuk. Átlagosan több mint 49 000 forintot szánunk idén ezekre az akciókra.

Mit kínál idén a piacvezető webáruház?

Az elmúlt napokban a hazai online kereskedelem két vezető cége is megosztotta idei terveit a nyilvánossággal. A sort az Extreme Digital nyitotta meg, mint ahogy ez a cég honosította meg Magyarországon a Black Fridayt, és mindjárt egy héttel előbbre is hozta azt, az Amerikában szokásos határidőhöz képest.

Várkonyi Balázs a cég vezetője egy GKI felmérésre hivatkozva elmondta, hogy tavaly még a webshopok 62 százaléka vett részt az akcióban, ez idén feltornázódhat 80 százalékra. Úgy látja, hogy az online kereskedelemben a november erősebb lesz, mint a december, a BF idén simán lenyomja a karácsonyt.

A korábbi évek logisztikai problémáit kétféle módon is enyhíteni tervezi az Extreme Digital, egyrészt a hagyományos partnerek mellett idén beindítja a saját futárszolgálatot, másfelől aki biztosra akar menni, kérheti a 16 fizikai bolt valamelyikébe a szállítást. Itt ötnapos határidőt vállal a cég. Tavaly a vevők fele már ezt használta. A cég előnye ezen a téren, hogy ma még kevés webshopnak van Magyarországon országos lefedettségű bolthálózata.

A saját futárszolgálat pedig egyelőre Budapesten és a nagy háztartási gépek kiszállításában jut szerephez. Tavalyelőtt még 900 ezer vevő jelezte, hogy késett a csomag, tavaly ez a mutató 100 ezerrel csökkent. A házhozszállítást előnyben részesítő vásárlók Black Friday-es rendeléseit az Extreme Digital legfeljebb 14 napon belül, nagy háztartási gépeket maximum 21 nap alatt szállítja házhoz.

Pelenkától a targoncáig, minden ami belefér

Eddigi legnagyobb BF-jére készül az eMAG Magyarországon – jelentette be Catalin Dit, a cég vezetője. A webáruház, amely november utolsó előtti pénteke mellett tette le a voksát, látogatószámban a tavalyi 2,2 milliót meghaladó mutatóra számít, ezek között 25 ezer új vevővel is kalkulálnak. A bevétel a tavalyi 5,6 milliárd forint után, a terveik szerint eléri majd a 6,4 milliárd forintot.

A cég által biztosított kedvezmény mértéke 2017-ben 2,5 milliárd forint volt, idén eléri a 3 milliárdot. A termékpaletta a tavalyi 600 ezer után idén eléri az egymilliót, a pelenkától a targoncáig szinte mindent akcióznak majd. A különlegesebb ajánlatok között idén már egy jacht is szerepel majd, de lesz autó is többféle márkától is, utazás, luxusékszerek, repülőjegy, de ha valaki családfa kutatásban, vagy szabaduló szoba programban vágyik kedvező ajánlatra, annak is érdemes lesz az oldalon keresgélni. A konkrét ajánlatokat egy nappal korábban tudhatják meg a potenciális vevők.

Ami a kiszállításokat illeti, maximum 14 napos határidőt ígérnek, de a megrendelések 70 százaléka 5 napon belül megérkezik a vevőkhöz. Öt logisztikai partnerrel dolgoznak. Kérdésünkre, hogy terveznek-e saját fuvarcéget, Catalin Dit nemmel válaszolt. A két éve beígért saját bolt viszont várhatóan jövőre már valóság lesz.

Hosszasan sorolták a cég szakértői az idei ajánlatok között szereplő termékek mennyiségét, lesz 20 ezer tévé, 25 ezer okostelefon, 15 ezer nagy háztartási gép, 5 ezer laptop, 235 ezer játék, 250 ezer ruházati és divatáru és még sok más egyéb is.