A spanyol tőzsdén jegyzett toronyüzemeltető vállalat, a Cellnex februártól Pataki Dánielt nevezte ki a társaság szabályozási és európai ügyek igazgatójának, aki tagja lett a csoport végrehajtó bizottságának is.

Pataki DaniAz újonnan létesített funkció, amely egyúttal a Cellnex brüsszeli irodájának a létrehozását is magában foglalja, része a csoport által tavaly szeptemberben bejelentett új szervezeti felépítésnek. Ennek középpontjában egyebek mellett az organikus növekedés felgyorsítása áll.

Pataki Dániel a Cellnex barcelonai központjába a távközlési szakma nemzetközi szervezetéből a GSMA-ból érkezik, ahol az elmúlt nyolc évben a politikáért és szabályozásért felelős alelnökként irányította a mobilszektor szabályozási ügyeit. Emellett a GSMA-n belül Európa és Fák-országokért felelős vezető is volt.

A szakember nagy tapasztalattal rendelkezik az európai távközlési politika területén. Ennek során 2002-től a hazai szakminisztérium helyettes államtitkáraként dolgozott, majd elnöke lett a mostani szakhatóság (NMHH) elődjének, a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (2004-2009).

Később elnökként irányította az Európai Szabályozók Csoportját (ERG, jelenleg BEREC, – 2008), az Európai Rádiót, a Spektrumpolitikai csoportot (RSPG, – 2009). Főigazgatója volt az Európai Távközlési Hálózatüzemeltetők Szövetségének is (ETNO, 2012-2015).

Visszatérés az iparág vállalati oldalára

Karrierváltása kapcsán megkerestük Pataki Dánielt, aki a digitrendi.hu-nak elmondta, hogy a váltás nem kényszerszülte lépés volt. Legutóbbi helyén a GSMA-ban nagyon jól érezte magát, érdekesnek találta az ottani munkát.

„A szabályozásért felelős elnökhelyettesként kezdtem, utána a Covid alatt megkaptam az európai és a szovjet utódállamok régiót, ami nagyon érdekes munka volt. Aztán megkeresett a céges ajánlattal egy fejvadász, ami sok-sok évnyi iparági szövetségekben és az államigazgatásban eltöltött idő után még izgalmasabbnak ígérkezett. Így több mint két évtized után ismét kipróbálhatom magam az iparágban is, ahol egykor az Invitel stratégiai igazgatójaként dolgoztam” – sorolja Pataki Dániel.

Hozzáteszi: a Cellnex a legtöbb, 135 ezer távközlési tornyot üzemeltető, szolgáltatótól független, európai toronyvállalat. (Az ebben a műfajban itthon is jól ismert Vantage Towers, a Vodafone által alapított társaság, a Cetin pedig a Yettelt is birtokló cseh PPF csoporté.)

„Hosszú államigazgatási és iparági szövetségi munka után azt gondoltam, hogy érdekes kihívás lenne visszatérni az iparágba, és ott ráadásul az iparágnak egy olyan részével foglalkozni, ami viszonylag új. Az ezzel kapcsolatos egyéb kihívásokról viszont még korai beszélni” – mondja a szakember.