Fennállásának legnehezebb évét zárta a Huawei, az amerikai embargó leginkább a profittermelő képességét érintette. Idén még nagyobb kihívásnak érzi a cég a koronavírus járvány várható hatásait.
A Huawei Technologies történetének eddigi legnehezebb évét zárhatta 2019-ben, de 2020-ban még keményebb helyzettel kell szembesülnie, mivel a koronavírus hatása szinte lehetetlenné teszi a cég várható teljesítményének pontos előrejelzését – jelentette ki Eric Xu(képünkön) a társaság soros elnöke, a 2019. évet értékelő nemzetközi sajtótájékoztatón.
Az idei az első teljes év amerikai embargó alatt
Sok tekintetben lesz sorsdöntő az idei év, egyfelől 2020-ban kell szembesülnie először az amerikai embargó egész éves hatásával, tesztelnie a beszállítói hálózatot, az alkatrész készletek csökkenése miatt, és akkor még ott van a világjárvány okozta gazdasági bizonytalanság.
A tavalyi mutatók közül leginkább a nettó eredményen látszik az amerikai embargó hatása. A cég globális árbevétele megközelítette a 123 milliárd dollárt, ami 19,1 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A növekedés üteme nagyjából megfelel a 2018-as évének. Ami a földrajzi megoszlást illeti a társaság bevételének meghatározó 59 százalékos hányada még mindig Kínából származik.
A nettó eredmény viszont csak 5,6 százalékos nőtt, megközelítette a 9 milliárd dollárt, szemben a 2018-as 25,1 százalékos bővüléssel. A cashflow 13,1 milliárd dollár volt, ami 22,4 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. Hosszú távú befektetéseinek részeként a Huawei 2019-es bevételének 15,3 százalékát fordította kutatás-fejlesztésre. Az elmúlt évtizedben K+F célra fordított összeg így megközelítette a 86 milliárd dollárt.
Az 5G tavaly 3 milliárd dolláros üzletet jelentett
A 2019-es évben a Huawei távközlési üzletága felelt a kereskedelmi 5G-hálózatok bevezetéséért. Az ebből tavaly elért bevétel XU szerint hozzávetőlegesen 3 milliárd dollár volt, ám a nagyszabású bevezetések még váratnak magukra.
A cég az 5G kapcsán világszerte több 5G innovációs központot is létrehozott a szolgáltatókkal közösen. Az egyik ilyen innováció a RuralStar bázisállomás-megoldás, amely hatékonyan képes kezelni a lefedettségi problémákat akár egymástól nagyon távoli helyeken is. Az elmúlt egy évben a Huawei távközlési üzletágából származó árbevétel elérte a 42,5 milliárd dollárt, ami egy év alatt 3,8 százalékos növekedést jelent.
A nagyvállalati üzletág a digitális átalakulást támogatja minden ágazatban, amelynek megoldásait számos nagyvállalat választotta. Az üzletág tavalyi bevétele 12,8 milliárd dollár volt, ami 8,6 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
A Huawei legerősebb fogyasztói üzletága foglalja magában az okoseszközök gyártását és forgalmazását. A társaság tavaly összesen 240 millió okostelefont szállított. A fogyasztói üzletág bevétele 66,9 milliárd dollár volt, ami 34 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest.
A kínai piac ellensúlyozta az embargós visszaesést
Xu szerint az okostelefon-értékesítés erőteljes növekedése Kínában ellensúlyozni tudta a tengerentúli eladások legalább 10 milliárd dolláros visszaesését, az amerikai embargó nyomán. Megjegyezte, hogy a fogyasztói üzletág csak a negyedik negyedévben kezdett ismét visszaerősödni.
Az elnök kijelentette, hogy ha az USA tovább szélesíti a céggel szembeni kereskedelmi korlátozásokat, a kínai kormány is megteheti a szükséges ellenintézkedéseket. Bízik ugyanakkor abban, hogy mindenki inkább az együttműködésre fókuszál, hogy megtalálják a megfelelő válaszokat az ipar kihívásaira.
Április elején jönnek az új prémiumkészülékek
Amúgy sűrű napjai vannak a távol-keleti technológiai cégnek. A fogyasztói üzletág a napokban mutatta be a gyártó legújabb zászlóshajó készülékeit, a P40 Pro+, a P40 Pro és a P40 okostelefonokat. A vadonatúj Leica kameráknak és a számos innovatív videós és fotós funkciónak köszönhetően a P40-sorozat új tagjaival egy mozgó filmstúdiót kapnak kezükbe a felhasználók.
A készülékek 5G-képes processzorral, szupergyors Wi-Fi 6-tal, valamint Celiával, a vadonatúj hangasszisztenssel és a Huawei új operációs rendszerével a HMS-sel érkeznek.
A Huawei a P40 Pro+ és P40 Pro készülékeket a legújabb Overflow kijelzővel szerelte fel. A szupervékony kávák és a lekerekített sarkok ergonomikus fogást biztosítanak. A képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó elődjéhez a P30 Pro-hoz képest 30 százalékkal gyorsabb biometrikus azonosítást tesz lehetővé.
A Huawei P40-készülékek Ultra Vision Leica kamerarendszere három konfigurációban – triplakamerás, Quad és Penta kamerás – érhető el. A P40 Pro kamerarendszere az 50-szeres zoomot, míg a P40 Pro+ SuperZoom Array rendszere pedig a 10-szeres valódi optikai zoomolást és az akár 100-szoros digitális zoomolást is lehetővé teszi.
A P40-sorozat újdonsága a Huawei Golden Snap, egy új galériafunkció, melyben a mesterséges intelligencia egy mozgóképből választja ki a legjobb képkockákat. Az AI Remove Passerby és Remove Reflection funkciókkal pedig fejlett képszerkesztésre van lehetőség. Segítségükkel akár a kéretlen tárgyakat és fényeket is retusálni lehet a képek hátteréből.
A P40 Pro és P40 április 6-tól lesz elérhető a hazai kiskereskedelemben, előbbi 395 ezer forintért, utóbbi 288 ezer forintért. A Vodafone-nál pedig mindkettő április első felétől kapható. A P40 Pro+ Magyarországra várhatóan június végén érkezik.