Közel egy éve fogadták el az Európai Unióban a mesterséges intelligencia(AI) fejlesztésekre, amely építeni kíván a magánberuházókra is. Ezek egyike az USA-val hadban álló Huawei lehet. A kínai cég nemrégiben nagy bejelentést tett ezzel kapcsolatban.

Huawei

Az európai mesterséges intelligencia fejlesztések tavaly decemberben elfogadott terve egyebek mellett a magánberuházások nagyfokú összehangolását irányozza elő, ami 2020 végéig legalább 20 milliárd euró összegű állami és magánberuházást eredményez a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatás és innováció területén.

Kutatóközpontok, fejlesztők és szoftverkereskedők is részesülhetnek a forrásokból

„A következő öt évben a Huawei 100 millió euró befektetését tervezi az európai AI ökoszisztéma programba, amely iparági szervezeteknek, 200 ezer fejlesztőnek, 500 független szoftver kereskedő(ISV) partnernek, 50 egyetemnek és kutatási intézménynek segít majd az innováció fejlesztésében”, mondta Jiang Tao, az Intelligent Computing üzletág alelnöke.

A Huawei mesterséges intelligencia programja, az AI Ecosystem Program keretében három fontos területen dolgozik együtt az európai szervezetekkel:

  • AI-etikai- és biztonsági szabályozások és szabványok fejlesztése terén az Európai Távközlési Szabványosítási Intézettel (ETSI),
  • az európai AI Public-PrivatePartnership (PPP), és ezáltal az AI-kutatások és a vertikális iparági fejlődés elősegítése terén a Big Data Value Association-nel,
  • az európai AI egyetemi ökoszisztéma gondozása területén pedig olyan szervezetekkel közösen dolgozik, mint a Falling Walls Foundation.

AI-képzések és tananyagok az egyetemi partnereknek

A Huawei közös megoldásokat fejleszt független szoftverfejlesztő partnereivel. A müncheni és párizsi OpenLabs intézmények olyan AI-képességi központok, amelyek támogatják az ISV partnereket a hardver, a fejlesztés és hordozás, valamint a közös marketing területein.

A Huawei offline technológiai és fejlesztői versenyeket szervez, technológiai támogatást nyújt a fejlesztők számára. A cég emellett AI-képzéseket és tananyagokat biztosít egyetemi partnereinek, és velük algoritmus- és alapvető alkalmazásfejlesztéssel foglalkozó közös kutatóközpontokat is létrehoz Európában.

Az egyetemek számára tervezett AI-tanfolyamok az alapvető AI-elméletet, az Ascend- és a mainstream keretfejlesztést, valamint az Ascend szoftverarchitektúrát és fejlesztéseket foglalják magukban.