Nyilvánossá vált az üzleti körökben már év eleje óta lebegtetett ügylet, aminek keretében a 4iG megszerzi a T-Systems Magyarországot. A tranzakció várhatóan még az idén lezárul.

4IG

Hét évvel az alapítása után a T-Systems Magyarország Zrt. tulajdonost vált, a vevő a 4iG Nyrt. lesz. Utóbbi cég a tranzakció főbb pontjairól már meg is állapodott a jelenlegi tulajdonos Magyar Telekom Nyrt.-vel – jelentették be az érintett vállalatok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az erről szóló előzetes megállapodást már alá is írták, a részleteket a következő hónapokban dolgozzák ki.

A kkv üzletág nem kell az új tulajdonosnak

A jó ideje lebegtetett ügylet keretében a 2018-ban mintegy 14 milliárd forint árbevételű 4iG még az idén megvásárolja az évi 100 milliárd forint forgalmú T-Systems Magyarországot és annak leányvállalatait. A tranzakció egyedül a kis-és középvállalati üzletágat nem érinti, amit lényegében visszaszerveznek a Magyar Telekomba. Mint ismert, a kkv ügyfelek másfél-két éve még a magyar anyacég önálló üzleti szegmensét alkották, csak a legutóbbi profiltisztítás során kerültek át a Telekom leányvállalatába.

A közlemény szerint az adásvételt követően a 4iG és a Magyar Telekom partnerségre lépnek, mivel a tervek szerint még jó ideig a T-Systems értékesíti majd a Telekom távközlési szolgáltatásait a nagyvállalati és a közszféra szegmenseiben. A 4iG további három évig használhatja a T-Systems márkanevet is.

A hazai üzleti infokommunikációban piacvezetőnek számító T-Systems Magyarország a Magyar Telekom Nyrt. 100 százalékos leányvállalataként öt, a hazai piacon meghatározó korábbi cég – a KFKI Rendszerintegrációs Zrt., az IQSYS Zrt., ISH Informatikai Kft., a Dataplex Kft. és a Daten-Kontor Kft. – összeolvadásával jött létre 2012-ben.

Az elmúlt évek során számos jövőbe mutató technológiai területen vált a Deutsche Telekom(DT) csoportszintű szakértői központjává, ide sorolható a digitalizáció, a felhőszolgáltatások és az okosváros megoldások. Utóbbi keretében a DT Budapestről koordinálja az európai térséget érintő okos város projektjeit, a nálunk felállított European Smart Solutions Center révén. Itt dolgozták ki többek között a düsseldorfi repülőtér mellett épült, a repülőgépek üzemanyag-ellátásában kulcsszerepet játszó híd felokosítását is. Ennek lényege, hogy a rendkívüli terhelésnek kitett szerkezet a betonba épített szenzorok segítségével időben küld jelzést, ha felújításra szorul.

Nagy érték a nagyszámú szakértői bázis

A T-Systems Magyarországon elsőként mutatott be mesterséges intelligenciára építő ügyfélszolgálati megoldást, amely Vanda néven működik élesben a Magyar Telekomnál, valamint 5G hálózat segítségével irányított önvezető autós tesztet. Emellett számos nagyléptékű digitalizációs projekt fűződik a nevéhez a közösségi közlekedésben, az egészségügyben és a pénzügyekben.

A felvásárolni kívánt 1600 fős társaság egyik nagy értéke a nála dolgozók szakértelme, ami a mai munkaerőhiányos helyzetben különösen fontos tényező. A társaság az üzleti kommunikációban tavaly 51,3 százalékos részesedéssel, az IT/rendszerintegrációban 16 százalékkal tartotta piacvezető pozícióját.

A 4iG Nyrt. is többszörös tulajdonosváltás, beolvadások után jutott a mai piaci helyzetébe. Jogelődjét, a FreeSoftot még a rendszerváltás idején 1990-ben alapították magyar szakemberek egyedi szoftveralkalmazások fejlesztésére. A céget 2004-ben vezették be a Budapesti Értéktőzsdére. Az azóta végrehajtott akvizíciókkal (Humansoft, Axis, Mensor3D) számottevően bővült a társaság profilja, amely néhány éve nevet is váltott.

A 4iG néven továbbműködő csoport tavaly év végén integrálta korábbi leányvállalatait. A társaság időközben kormányközeli felvásárlás révén még látványosabban megerősödött, és azóta sorra nyeri el a nagy állami közbeszerzéseket.