A hazai háztartások távközlési büdzséjének több mint a felét a mobiltelefonálásra és a mobilnetre kiadott tételek adják, de még igen sokan fizetnek elő a hagyományos tévécsomagokra is.

Tavaly egy átlagos magyar háztartás havonta 18 600 forintot fordított különféle távközlési szolgáltatásokra, amibe beletartozott az otthoni internet és telefon, a mobiltelefon, a mobilnet és a lineáris TV is. Ebbe az átlagba nem számítódik bele a részletre vásárolt eszközök ára, illetve a streaming szolgáltatóknak közvetlenül fizetett összegek sem – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatásából.
A közel 19 ezer forintos átlagkiadás jellemzően két mobiltelefon-előfizetés, és két otthoni szolgáltatás(TV és vezetékes net) díjából adódik össze. A teljes összegből 11 ezer forintra rúgott a kétféle mobil előfizetés díja, amely a háztartások szinte mindegyikében előfordul.
Egyre kevesebben fizetnek elő vezetékes telefonra
A mobil után felhasználási arányaiban a televízió-előfizetés vezet, tízből kilenc háztartás használja ezt a szolgáltatást, amit a vezetékes net és az otthoni telefon fix költsége követ, bár utóbbi előfizetések száma évről évre csökken.
A kutatás szerint az összköltséget több tényező is befolyásolja, ezek közül csak egy a magasabb jövedelem. A legfontosabb a háztartásméret, minél többen élnek a háztartásban, annál magasabb ez a mutató. A nagyobb létszám több mobilkiadást jelent.
A háztartásméret befolyásolja ugyanakkor az otthoni internet-, és a TV-költést is. A több felhasználó mellett nagyobb sávszélességre, többféle TV-csatornára lehet igény. Leginkább a felnőtt, azon belül a dolgozó háztartástagok száma befolyásolja a költést. Ők mobilabb és sokrétűbb felhasználók lehetnek, ráadásul jövedelmük is fedezi a nagyobb igényeket.
Az igényeket a család döntéshozó tagjának életkora, iskolai végzettsége is befolyásolja. A legfiatalabbak kevesebb szolgáltatást használnak, jellemzően nem fizetnek elő otthoni telefonra. A legidősebbeknek az otthoni internetre és az okostelefonban használt mobilinternetre van kevésbé szükségük.
A középkorú döntéshozóval rendelkező háztartások távközlési kiadásai viszont a legmagasabbak. Az olyan háztartásokban, ahol a legmagasabb iskolai végzettség nyolc általános, összességében kevesebbet költenek távközlésre. A diplomás háztartásokban pedig a gyorsabb otthoni internetre is hajlandóak előfizetni.
A tavalyi távközlési összkiadások, ha minimálisan is de meghaladták az egy évvel korábbi költést, a 2021-es 17 800 forintról 2022-re 18 600 forintra nőttek. Ebben az évben várhatóan még nagyobb lesz az ezzel kapcsolatos kiadások növekedése amiatt, hogy a távközlési szolgáltatók élhettek és élnek is törvényben megengedett inflációkövető áremeléssel. (Erről itt írtunk részletesen.)