A redmondi szoftveróriásnál nem ritkák a „bumeráng” szakemberek, akik rövidebb vagy hosszabb kitérő után újra visszatérnek a céghez. Szabó Gábor is ilyen.

Szabó GáborA villamosmérnöki és közgazdász diplomával egyaránt rendelkező szakember karrierjét még a távközlési szektorban indította, elsőként az Avayánál, üzletfejlesztési menedzserként gyarapította az ismereteit. Következett a 3Com, egy hálózati aktív eszközöket és biztonsági megoldásokat gyártó cég, ahol öt év fél évet dolgozott különböző regionális és európai szintű pozíciókban.

A Microsofthoz először 2006-ban csatlakozott, az ott első körben eltöltött három és fél év alatt biztonsági megoldásokkal foglalkozott, majd a rendszermérnökök és specialisták csapatát vezette, az úgynevezett Specialist Team Unitot(STU).

Ezt követte két és fél éves kitérő az üzleti tanácsadói szakmába, ahol az Ernst and Young(EY), IT tanácsadó csapatát vezette. Az EY-nál eltöltött idő – elmondása szerint – nagyon sok mindenben megalapozta és segítette további karrierjét.

Az üzleti konzultációra és tanácsadásra épülő informatikai megoldások ugyanis akkoriban új értékesítési modellt jelentettek, amit a Microsoft is szívesen látott, amikor Szabó Gábor 2012-ben visszatért az amerikai szoftver nagyvállalathoz.

Üzleti architectként számos magyar és kelet-európai, elsősorban gyártóipari céggel dolgozott együtt, ipari digitalizációs megoldást tervezett meg, majd vezetett be. A gyártóipari tapasztalat nemcsak Kelet-Európában keresett szaktudás, nemrégiben újabb lehetőséget kapott, hogy bizonyítson.

Ez év végén felkérték, hogy csatlakozzon a Microsoft nyugat- európai „feketeöves” szakértőihez, az úgynevezett Global Black Belt csapathoz, akik dedikáltan csak a cég stratégiai, köztük a nagy gyártó- és autóipari ügyfelekkel dolgoznak, iparági megoldásokat terveznek, és vezetnek be.

Így a jövőben Szabó Gábor nem kisebb cégekkel fog dolgozni, mint például a Rolls Royce, az Airbus, a BMW vagy éppen a ZF és a Tetra Pak.