Az Alstom Csoport Balázs Gáspárt nevezte ki az Alstom Transport Hungary Zrt. vezérigazgatójának. A társaság azt várja az új vezetőtől, hogy erősítse a francia vállalat itteni jelenlétét, nyereségesebbé tegye a magyarországi gyártást és üzleti működést, különösen az innováció és fenntarthatóságot szolgáló vasúti járművek értékesítésében.
Az új vezető feladata az Alstom teljes magyarországi szervezetének irányítása lesz: Balázs Gáspár vezeti majd a vállalat budapesti kereskedelmi irodáját, valamint a vasúti forgóvázak gyártására szakosodott és több mint 630 főt foglalkoztató mátranováki gyáregységét, amely Nógrád megye egyik legjelentősebb munkaadója.
Balázs Gáspár először 2008-ban csatlakozott az Alstomhoz, ahol számos munkakörben, egyebek mellett a BKV metró projekt ügyfélkapcsolati menedzsereként, később pedig üzletfejlesztési igazgatóként dolgozott. E munkakörben feladatai közé tartozott a MÁV Start számára végzett és jelenleg megvalósítás alatt álló, fedélzeti ETCS berendezések felújítását célzó pályázat előkészítése. Ezt követően 5 évig a magyarországi Thalesnél is dolgozott üzletfejlesztési és értékesítési igazgatóként.
„Az Alstom a mobilitási piac egyik legnagyobb globális szereplője, ezért nagy megtiszteltetés számomra, hogy betölthetem a vállalat magyarországi vezetői tisztségét. Magyarországon a közelmúltban olyan páratlan léptékű programot jelentett be a vasúti gördülőállomány és infrastruktúra fejlesztésére vonatkozóan, amely az innovációra és a helyi gyártásra összpontosít. Az Alstom mindehhez komplex és a közép-kelet-európai országokban már bizonyított jármű portfólióval rendelkezik, amelyet nem csak nagysebességű, regionális, elővárosi vonatok, de hidrogén meghajtású vonatok is alkotnak – emelte ki Balázs Gáspár.
A vállalat emellett a vasúti jelző- és biztosítóberendezések és a digitális vasúti technológiák szakértője is. Cél, hogy legújabb fejlesztéseiket Magyarországon is elérhetővé tegyék, továbbfejlesszék a beszállítói kört. A célok között szerepel még a mátranováki gyár kapacitásainak a növelése, amelyhez a következő 5 évben 300 fős létszámbővítést jelent.
Magyarország az Alstom 7100 főt foglalkoztató Közép- és Kelet-Európai (CEE) klaszterének a része, amelyben 9 országban gyártó-, további 8 országban pedig kereskedelmi képviselettel van jelen a vállalat. Az Alstom beszállítója a BKV-nak is: a budapesti metró flotta 50 százalékát az Alstom által gyártott Metropolis metrószerelvények teszik ki.
A vállalat szállította a budapesti 4-es metróvonal, Közép-Kelet-Európa első teljesen automatizált metróvonalának vezető nélküli járműveit is. Mindemellett a MÁV flottájához 25 darab TRAXX mozdonyt is szállított.