Éves szinten 8 százalékkal estek vissza a szállítások, az utolsó negyedévben az Apple vette át az első helyet, és felkerült a táblára, az alig pár éve önállósodott HONOR.

Közzétette legfrissebb elemzését az Európába irányuló okostelefon-szállításokról a Canalys. (A kutatás nem tartalmazza az orosz piacot.) A múlt év negyedik negyedévében 3%-kal, 37,8 millió darabra csökkent a kontinensre szállított mennyiség.

Az első helyet hosszú kihagyás után ismét az Apple szerezte meg, 12,4 millió darabbal. A Samsung hét negyedéves vezetés után ezúttal a második helyen végzett, 10,8 millió darabbal. Ez utóbbi éves összevetésben 12 százalékos visszaesést jelentett.
A Xiaomi megvédte harmadik helyét, amit nagy részben a közép- és kelet-európai piacoknak köszönhet, annak ellenére, hogy a tavalyi záró negyedévben amúgy 10%-kal 6,0 millió darabra estek vissza a szállításai.

A vezető ötösfogat tagja még a negyedik helyen a Motorola, valamint a frissen bekerült másik kínai márka, a HONOR. Előbbi 73 százalékkal 2 millióra, utóbbi 116 százalékkal 1,1 millióra növelte az európai piacokra szánt telefonjainak a számát.
A kutatás arra is rámutatott, hogy a tavalyi záró negyedévben Európában taroltak a csúcskategóriás modellek, a piacra került telefonok közel 40 százalékának az ára 800 dollár, vagy annál magasabb volt.
Az elemzők szerint a csúcskategóriás készülékek dominanciáját főként az erős iPhone 15 Pro kereslet, valamint a Galaxy S-sorozat továbbá a részarányát növelő Google Pixel támasztotta alá.

A múlt év még a visszaesésről, az idei már a növekedésről szól
Az év egészét tekintve a visszaesés mértéke elérte a 8 százalékot, a szállított darabszám viszont csak megközelítette a 130 milliót.
A vezető márka a Samsung maradt 34 százalékkal, második volt az Apple 27 százalékkal, a dobogóra még a Xiaomi fért fel 17 százalékkal.
A Motorola, amely csak az utóbbi időben fedezte fel jobban magának az európai piacot is, tavaly már 5 százalékos részesedéssel a negyedik helyet mondhatta magának.
Az OPPO pedig annak ellenére, hogy a múlt év során többször is felmerült, hogy kivonulna néhány nagyobb európai piacról, a harmadik negyedév végéig még tartani tudta helyét a vezető ötösfogatban, de már csak szerény 3 százalékkal.
A verseny kiélezett volt az elmúlt években, 2024-ben pedig csak tovább erősödik. Az elemzők szerint az OPPO, a vivo és a realme célja, hogy a Nokiával fennálló szabadalmi vitáik rendezését követően visszaszerezze korábbi piaci pozícióit.
A HMD a közelmúltban elindított saját almárkájával igyekszik javítani pozícióján, kifejezetten az európai fogyasztókat és értékesítő partnereket célozva meg.
A piackutató szerint 2024-ben már visszatér a növekedés korszaka, még ha csak egyszámjegyű mértékben, miután időszerűvé válik a pandémia idején vásárolt eszközök cseréje.
Hosszú távon a gyártók nagyobb hangsúlyt fektetnek az eszközön lévő felhasználói élményre, amelynek középpontjában már a mesterséges intelligencia áll.
Hangsúlyozzák a személyre szabhatóságot, az ökoszisztémák interakcióját, a termelékenységet és a szórakoztatást. Az AI-integráció az okostelefonokban folyamatosan fejlődik.
A szállítóknak ugyanakkor arról is gondoskodniuk kell, hogy felvilágosítsák a felhasználókat a telefonokon található mesterséges intelligencia-funkciók teljesítményének maximalizálásáról, hogy úgy érezzék megérte az új eszközbe fektetni.