Szoftver

A következő évek még nagyobb kihívást jelentenek majd

Nyáron még nem számolt ilyen gyors előrelépéssel: azzal, hogy pár hónapon belül üzletágigazgatóból az SAP Hungary az első számú vezetője lesz. Hidvégi Péter ügyvezetővel beszélgettünk a hirtelen váltásról, és a világ legnagyobb üzleti szoftvergyártójánál zajló – a felhőt és az AI-t is integráló – átalakulásról, amiben a korábbiaknál nagyobb szerep jut majd a partnereknek is.

IFA2025/2: Fogyasztói elektronika már nem élhet AI és automatizáció nélkül

Helyszíni beszámolónk második részében a sok egyéb márka mellett kitérünk arra is, hogy a fogyasztói elektronika nemrég zárult ötnapos berlini rendezvényén a kiállítók elsősorban az európai vásárlók igényeit figyelembe vevő kínálatot hoztak. Legyen szó a háztartások méretéről, szokásairól, a vevők többségének már a fenntarthatóságot is szem előtt tartó elvárásairól.

IFA2025: így vitték vásárra technológiai innovációikat a fogyasztói márkák

A már több mint 100 éves múltra visszatekintő nemzetközi technológiai esemény idén rekordszámú, 1900 kiállítót és több mint 200 ezer látogatót vonzott a Messe Berlin területére. A háztartási gépeket és szórakoztató elektronikai eszközöket, köztük a tévéket felvonultató kiállítás az évek során kibővült az egyéb kijelzők aktuális innovációival is.

Mit keres a tengervíz Európa épülő adatközponti megaprojektjében?

A portugáliai Sinesben jártam a napokban, ahol már épül a kontinens legnagyobb és legfenntarthatóbbnak tervezett kollokációs adatközpontja, a jövőbeni igényeket kiszolgáló gigawatt feletti IT-kapacitással. Az Atlanti-óceán partján fekvő, teljes egészében megújuló energiára építő létesítményben még a tengervíznek is találtak „fenntarthatósági feladatot”.

Betöltés

digitrendi.hu
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ ahhoz, hogy a weboldal a lehető legjobb élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.