Az adatközpontok „zöldebb” működését segítő megközelítés, az építészetet újradefiniáló koncepció, az energiafelhasználás látványos csökkentése – ilyen kezdeményezéseket díjazott idén a Schneider Electric(SE).

Már harmadik alkalommal osztotta ki a „Sustainability Impact Award” fenntarthatósági verseny díjait az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások meghatározó cége.
Az elismeréseket a dekarbonizáció terén nyújtott kiemelkedő teljesítményért ítélik oda a saját maguk tevékenységében, vagy az ügyfeleik szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó lépéseinek a támogatásában jeleskedő cégeknek.
A pályázókat az új energiakorszak, az Energia 4.0 megvalósítására irányuló stratégiáik alapján értékelték, és kiemelt szempont volt, hogy a dekarbonizációs törekvések során mennyire támaszkodtak az elektrifikációra és a digitális megoldásokra.
A nyertesek a pályázataikban az energiahatékonyság javulását, a digitális technológiák bevezetését és más jelentős innovációkat mutattak be.
Széleskörű összefogás, együttműködés nélkül nem igazán működik
Az idei győztesek listája jól szemlélteti azt is, hogy a fenntarthatósági kezdeményezésekhez széles körű összefogásra és együttműködésre van szükség, az ügyfelektől a beszállítókon át egészen az értékesítési partnerekig.
Az idei nyertesek eredményei azt mutatják, hogy az elektromos, digitális és automatizálási megoldások így együttesen lehetnek a globális energetikai átmenet kulcsfontosságú tényezői.
Ugyanakkor a partnerek, ügyfelek és beszállítók közötti együttműködés az, ami valóban felszabadítja a közös potenciált és felgyorsítja a jelentős változást.
Ezek a cégek nyerték idén a díjakat
GetWorks Co., Ltd., Japán: A vállalat új szintre emeli az adatközpontok fenntarthatóságát azáltal, hogy megújuló energiaforrásokat, például havat, vizet és külső levegőt használ a hűtéshez, a napenergia és a biomassza energiatermelés mellett.
Ez az innovatív megközelítés lehetővé tette a GetWorks számára, hogy 100 százalékos megújuló energia arányt érjen el, és épületenként, évente átlagosan akár 176 MW-al csökkentse az energiafogyasztást. A GetWorks a hatékonyság további növelése érdekében az SE vízhűtéses légkondicionálóját, az InRow-t is használja.
Magnom Properties, Egyiptom: a cég a fenntartható építészet jövőjét újradefiniáló, merész elképzeléssel úgy tervezte meg az 1 milliárd dolláros Forbes International Tower-t, hogy az képes legyen a közműhálózatoktól teljesen függetlenül működni.
Az energiahatékony tervezés, a beépített napelemes rendszerek és a hidrogén energia felhasználásával egy olyan, új generációs felhőkarcoló jött létre, amely nagymértékben csökkenti az energiafogyasztást és az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az SE a projektből EcoStruxure megoldásokkal és intelligens épületüzemeltetési szoftverekkel vette ki a részét.
Capgemini Technology Services, India: A társaság 50 százalékos energiafogyasztás-csökkenést ért el a teljes működésében. Sikeresen áttért a 100 százalékban megújuló energiaforrásokból származó villamos energiára is, ezzel Indiában az első olyan informatikai vállalat, amely elérte ezt.
A Capgemini energiairányítási központját az SE Electric EcoStruxure platformja működteti, meghatározó szerepet játszva az energiafogyasztás 29 százalékos csökkentésében.
Toyota Argentina S.A., Argentína: Az autókereskedő átfogó programja révén 2019 és 2023 között 57 százalékos CO2-kibocsátás-csökkentést ért el. A vállalat emellett teljes mértékben megújuló villamos energiára támaszkodik, 83 GWh/év mennyiséget vásárol szél- és napenergiából.
Az üzemek szintjén a Toyota Argentina 220 Schneider Electric fogyasztásmérőt használ az elektromos energiafogyasztás nyomon követésére, fokozba energiagazdálkodási képességeit.
Equinix, Inc., USA: Az amerikai vállalat 96 százalékban megújuló energiaforrásból fedezi globális energiaigényét, 260 adatközpontjából 250-ben teljes egészében a megújulókra támaszkodnak.
Az Equinix emellett 1,2 GW új megújuló energia fejlesztéséhez is hozzájárult áramvásárlási megállapodásokon (PPA) keresztül, valamint az energiahatékonyságba fektetett 51 millió dolláros beruházással.
A vállalat az SE szolgáltatásait veszi igénybe az energiaminőség monitorozásához, és az EcoStruxure Resource Advisort használja az energiafogyasztás nyomon követésére.
Tricolite Electrical Industries Limited, India: A cég az SE „The Zero Carbon Project 1000” legeredményesebb beszállítóinak egyikeként intelligens technológiák és fenntartható fejlesztések révén 2019 és 2023 között 51 százalékkal csökkentette a működési szén-dioxid-kibocsátás intenzitását. Az EcoStruxure Power Monitoring Expert (PME) segítségével pedig optimalizálta energiafelhasználását.
Knorr-Bremse AG, Németország: A társaság célja, hogy 2050-re minden területen elérje a nettó zéró kibocsátást, és közbenső célként 2030-ig 75 százalékkal (2018-hoz képest) csökkenti a Scope 1. és 2. szintű kibocsátást, valamint 25 százalékkal (2021-hez képest) a Scope 3. szintű kibocsátást.
A vállalat jelentősen csökkentette szénlábnyomát többek között azzal, hogy folyamatosan szigorú energiahatékonysági programot hajt végre, támogatja a fosszilis tüzelőanyagokról a megújuló energiára való átállást, és az elektromos áram 99 százalékát megújuló forrásokból szerzi be.

