A hazai 18-29 éves korosztály több mint egyharmada szívesen csökkentené online jelenlétét, mert felismeri, hogy a valódi kikapcsolódást az offline tér jelenti – derül ki egy friss kutatásból.

Bár a Z generáció tagjai digitális bennszülöttként nőttek fel, egyre inkább felismerik a digitális túlterheltség jeleit, harmaduk már komolyan igényelné a digitális detoxot, a valódi kikapcsolódást a családdal és a barátokkal – állítja a Finlandia márka megbízásából készült kutatás.
Ennek ellenére 10 százalékuk bevallotta, hogy nem tud igazán ellazulni, ha nincs folyamatosan online. Az érzés hátterében gyakran a FOMO, azaz a kimaradástól való félelem áll, amely a 18-29 évesek több mint felét érinti.
Ez a kettősség belső feszültséget okoz: a megkérdezettek 34 százaléka szorongana, ha 24 órára le kellene tennie a telefonját, ugyanakkor közel negyedük nyitott lenne arra, hogy kipróbálja, 10 százalékuk pedig már most is rendszeresen tart mobilmentes időszakokat.
Bíztató jel, hogy a Z generáció 22 százaléka tudatosan igyekszik offline szokásokat beépíteni a mindennapjaiba.
Túlélés helyett megélés
A kutatás szerint a Z generáció számára a feltöltődést leginkább olyan tevékenységek jelentik, mint a zenehallgatás és az olvasás (35%), a sorozat- vagy filmnézés, valamint a közös társasági programok (34-34%).
Bár a megkérdezettek 43 százaléka már tudatosan igyekszik időt szánni a személyes kapcsolódásokra, a mindennapi „pörgés” sokaknak továbbra is kihívást jelent: minden negyedik fiatal nehezen tud lassítani, 17 százalékuk pedig úgy érzi, csupán „túlélni” próbálja a napokat.
A jelenlét megélésének egyik legnagyobb akadálya a mentális kimerültség: a válaszadók 29 százaléka említette fő okként, míg 23 százalékuk arról számolt be, hogy gondolatai folyamatosan más feladatok körül forognak, így nehezen tudnak igazán jelen lenni.
Bár a Z generáció 31 százaléka hetente, 16 százaléka pedig naponta találkozik a barátaival, a mindennapi teendők sokszor mégis megnehezítik a személyes kapcsolódást. A fiatalok körében tapasztalható változás egy globális trend része: az offline kapcsolódás és a közösen megélt pillanatok keresése újraértelmezi, mit is jelent valójában jól lenni.

