Tenyérvéna-szkennerrel erősítették a bécsi repülőtér biztonsági rendszerét. Új felügyeleti rendszert kapott a biztonsági zónákat kezelő irányítóközpont is.

A központ több mint 40 épület 1800-nál is több hozzáférési pontját – ajtókat vagy zárakat -, és összesen 2700 kamerát, valamint 1300 beléptetőpontot menedzsel. Itt naplózzák azt is, ha őrizetlenül hagynak egy poggyászt.
Speciális megoldások a védelemre
Az egyik ilyen megoldást a reptér 3-as terminálján telepítették, ahol azóta az utazóközönségnek úgy tűnhet, mintha az ajtók varázsütésre nyílnának, és vezetnék őket egyenesen a járatukhoz.
Ezt egy olyan ajtóvezérlő rendszer teszi lehetővé, amit a járatok menetrendjével, a repülési tervekkel és a beszállókapuk kiosztásával hangoltak össze, és ami gyorsan tud reagálni a változtatásokra is.
A repülőterek fokozottan védett területeit pedig nemcsak szigorú videós felügyeleti rendszerekkel figyelik,hanem kétfaktoros hitelesítéssel is ellenőrzik.
A dolgozói beléptető igazolvány mellett biometrikus azonosítást alkalmaznak, amihez a Siemens SiPalm tenyérvéna-szkennerét használják. Ez a módszer jóval kisebb hibaszázalékkal működik, mint az ujjlenyomat-azonosítás, és kényelmesebb, mint a hasonlóan megbízható írisz-szkenner.
Fokozták a tűzvédelmet is
A projekt során a felügyeleti rendszert szorosabban összekapcsolták a tűzjelző központokkal is. Jelzésük esetén a reptér érintett területén azonnal aktiválódnak a kamerák, hogy a biztonsági központból megtehessék a szükséges lépéseket.
Szükség esetén ki tudják nyitni a vészkijáratokat, még akkor is, ha egyes elektronikai rendszerek meghibásodnak. A projektről szóló közlemény szerint a bécsi reptéren úgy végezték el a biztonsági rendszerek frissítését, hogy az nem zavarta a havonta 3 millió utast fogadó légikikötő működését.
A német nagyvállalat megoldásai számos más, nemzetközi forgalmat bonyolító reptéren is megtalálhatók. A Siemens biztonságtechnikai megoldásait használják többek között a zürichi, a cataniai vagy a New York-i La Guardia repülőtéren is.

