Bojana Nenadovic július 1-től csatlakozott marketing igazgatóként a Coca-Cola HBC Magyarország csapatához. Az új vezető mostani váltása előtt a vállalat Szerbiáért és Montenegróért felelős marketing vezetője volt.
A szakember 2016-ban csatlakozott a Coca-Cola HBC szerb és montenegrói csapatához Shopper Marketing Managerként ahová komoly tapasztalatot hozott magával a British American Tobacco dohányipari vállalattól, valamint a Molson Coors és a Knjaz Milos italgyártóktól.
Két évvel később nevezték ki a helyi marketing osztály operatív vezetőjének, majd 2022-ben a szervezeti egység marketingigazgatójává lépett elő.
Vezetése alatt a dél-európai egység minden idők legmagasabb piaci részesedését érte el a szénsavas üdítők, a jeges tea, a víz és az energiaitalok eladásában. A vállalat láthatósága is növekedni tudott a vendéglátóipari szektorban.
A vezető Szerbiában és Montenegróban erős marketingcsapatot hozott létre, ahol vezetése alatt jelentősen javult a dolgozók elköteleződése, amely segített az új tehetségek bevonzásában és a megtartási arány javításában is.
“Kiváló lehetőség, hogy én irányíthatom a Coca-Cola HBC Magyarország tevékenységeinek marketing támogatását. A huszonkilenc országot magába foglaló vállalatcsoport egyik leginkább komplex operációjával rendelkező szervezeti egységről van szó, amely Magyarország legnagyobb üdítőital gyártójaként több mint százféle terméket és háromszázat is meghaladó kiszerelést gyárt, illetve forgalmaz.
Egy ilyen széleskörű termékportfólió menedzselése nemes kihívás és egyben nagyszerű szakmai lehetőség is a számomra. Az elmúlt években ez a vállalat folyamatosan képes volt kiegyensúlyozottan növelni árbevételét és piaci részesedését a hazai piacon és ez nagyban köszönhető annak az agilis, együttműködő és eredményorientált csapatnak, amelynek a vezetését mostantól átvehetem” – mondta kinevezése kapcsán Bojana Nenadovic.
Az új marketing igazgató Palkó Andrást váltja a pozícióban, aki 2021.októbertől 2024. áprilisig irányította a Coca-Cola HBC Magyarország marketing tevékenységét.