Új fejlesztés jelent meg a Yettel alkalmazásban, ami kényelmesebbé teszi az előfizetők számára mobilos parkolást.

Parkolási megoldás Yettel ügyfeleknek

Mobilparkolás, autópálya-matrica, lottó vagy közlekedési jegy, ezek azok a leggyakrabban végrehajtott kis összegű vásárlások, amit a mobilszámlájuk terhére hajtanak végre a mobilelőfizetők. A Yettel alkalmazásában most megjelent új fejlesztés a mobilparkolásban egyszerűsíti a folyamatot.

A mára elterjedt bankkártyás-okostelefonos fizetési megoldások mellett a hazai felhasználók körében a gyakori, kis összegű, mobilról indított vásárlások is egyre népszerűbbek.

Ebben a kategóriában a felhasználók és a vásárlások száma – a szolgáltatás évtizedes múltja ellenére is – évről-évre nő a Yettelnél. Idén átlagosan 3%-kal több felhasználó élt ezzel az úgynevezett micro-payment megoldással, és átlagosan 5%-kal több tranzakciót bonyolítottak a megelőző év azonos időszakához képest.

Ezen belül a mobilparkolás növekedése a legnagyobb mértékű, megközelíti a 10 százalékot. A Yettel –ügyfelek tavaly csak a mobilparkolással több mint hétmillió tranzakciót generáltak. Ezen felbuzdulva és az ügyféligények és kutatások alapján tervezve, fejlesztette ki és költöztette az alkalmazásába, a megújult és kibővített mobilparkolási funkciót az operátor.

Praktikus parkolás-figyelés

Az újfajta megoldásban csak négy érintés kell a parkolási folyamat lebonyolításához, beépített térkép és élő értesítések segítik a parkolások gyors és pontos indítását, nyomon követését, majd leállítását.

A kényelmet segíti az is, hogy az alkalmazásban – egy felhasználói fiókban – több jármű adatai is rögzíthetőek, és ezek a járművek egyedi nevet is kaphatnak.

Az alkalmazáshoz kapcsolódó és a főképernyőre helyezhető informatív felület(widget) az applikáció megnyitása nélkül informál és biztosít egyes parkolási funkciókat.

A widget zöld, sárga vagy piros színekkel jelzi, hogy parkolásunk aktív, hamarosan lejár vagy már lejárt – ezzel könnyebben elkerülhető egy lejárt parkolás miatti büntetés vagy a parkolás elfelejtett leállítása miatti túlfizetés.

Az Apple telefonokon az élő értesítések segítségével a mobil zárolt képernyőjén is, a telefon feloldása nélkül egy pillantással tájékozódhatunk a parkolásunk állapotáról. Ez ugyancsak segít a váratlan és kellemetlen plusz költségek elkerülésében. A korábbi parkolások visszakeresését és azok átláthatóságát segíti az app ‘parkolástörténet’ menüpontja.

Nincs SMS-küldés

Az alkalmazás parkolás funkciója internet-alapú, elindításához aktív internetkapcsolatra (mobilnet vagy wifi) van szükség. Ezzel szemben a mobilparkolásnál ismert SMS-küldés elmarad, így a kényelem mellett annak költsége is megtakarítható. Az app új funkciója már a mobiltársaság minden ügyfele számára elérhetővé vált.