Közel száz jelenkező küldte be ötleteit a One Alapítvány idén is meghirdetett digitális díj pályázatára. A díjnyertes pályázatok között megtalálható a mesterséges intelligenciával támogatott gyerekfelügyeleti app, az offline működő színfelismerő alkalmazás látássérülteknek és a sajátos nevelési igényű gyermekeket segítő oktatási platform is.

One Alapítvány digitális díj
Forrás: One Alapítvány

A zsűri, idén három kategóriában – közösségfejlesztés, AI-alapú oktatási innovációk és fenntarthatósági digitális megoldások – kereste azokat a projekteket, amelyek nemcsak technológiailag újszerűek, hanem közvetlenül is reagálnak a társadalmi kihívásokra.

„A pályamunkák elbírálásánál a héttagú zsűri kiemelt figyelmet fordított az innovatív szemléletre, a valós igényekre adott válaszra, valamint arra, hogy a megoldás milyen széles társadalmi rétegek életére lehet hatással. A közel 20 millió forintos támogatás lehetővé teszi, hogy ezek a projektek megvalósuljanak” – mondja Flakstad Emőke, a One Alapítvány ügyvezetője.

A díj idei kategóriái és díjnyertes pályázatai:

1. kategória: Közösségek fejlesztése digitális megoldások segítségével

Ebben a kategóriában olyan digitális innovációkkal lehetett pályázni, amelyek közösségek összekapcsolását, fejlesztését vagy társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését célozzák.

1. helyezett: Faludi Orsolya – Mamasitter applikáció

A Mamasitter egy digitális közösségi platform, amely a kisgyermekes szülők egymás közti segítségnyújtására épül. Az alkalmazás célja, hogy összekapcsolja a helyben élő édesanyákat, akik felváltva vigyáznak egymás gyermekeire, így a szülők rendszeres énidőhöz jutnak, a gyerekek pedig közösségi élményeket szereznek.

A platform algoritmusa a regisztrált felhasználókat a gyerekek életkora, a földrajzi közelség és a preferenciák alapján párosítja össze. Az app egy pontrendszerrel biztosítja az igazságos elszámolást, beépített naptár- és chatfunkcióval.

2. helyezett: Jedlik Innováció Kft. – Színfelismerő applikáció látássérültek számára

A projekt célja egy mobiltelefonon futó színfelismerő alkalmazás kifejlesztése látássérült felhasználók számára, amely képes megbízhatóan azonosítani és bemondani tárgyak színét hétköznapi fényviszonyok között, internetkapcsolat nélkül.

A fejlesztés alapját egy, már létező laboratóriumi prototípus képezi, amely a 2024-es CYBATHLON világversenyen bizonyította működőképességét. A megoldás célja, hogy a meglévő, drága és körülményes speciális eszközöket kiváltsa egy elérhető, felhasználóbarát, telefonos alkalmazással.

A fejlesztés a LetSee App keretrendszerébe integrálódik, amelyet már több ezer látássérült használ világszerte. Az új funkció a korábbi sikeres alkalmazás továbbfejlesztése, saját szabadalmi bejelentésre épül, és teljesen offline működést biztosít az adatvédelem és elérhetőség érdekében.

3. helyezett: xyMetri Kft. – eduMetri pályaorientációs modul

Az eduMetri egy tudományosan megalapozott, digitális jólléti és önismereti platform, amely iskolák számára kínál mérési, visszajelzési és fejlesztési eszközöket.

A projekt célja a platform pályaorientációs moduljának létrehozása, amely a tanulók érdeklődését, készségeit és pályaérettségét vizsgálja. A modul a diákok számára személyre szabott visszajelzéseket és tanulási javaslatokat generál, a pedagógusoknak pedig osztály- és évfolyamszintű statisztikákat biztosít a csoportos tanácsadás támogatásához.

2. kategória: Tudástranszfer a mesterséges intelligencia segítségével az oktatásban

Ebben a kategóriában olyan mesterséges intelligenciára épülő megoldásokkal lehetett pályázni, amelyek hatékonyabbá és elérhetőbbé teszik az oktatást. A cél, hogy az innovatív technológiák csökkentsék az oktatásban fennálló egyenlőtlenségeket, valamint megkönnyítsék a tanulást-tanítást mind a diákok, mind a tanárok számára.

1. helyezett: SNI Suli

Az SNI Suli Magyarország első neurodiverzitás-fókuszú oktatási streaming platformja, amely több mint 18 ezer felhasználót és 120 szakértőt kapcsol össze. A projekt célja a platform új digitális fejlesztése: egy AI-alapú, neurodiverzitás-specifikus tanulási asszisztens (SNI AI Coach) létrehozása, amely 0–24 órában biztosít szakmai támogatást a pedagógusoknak, családoknak és intézményeknek.

A ChatBot a több mint 180 szakmai előadás és 120 órányi tananyag alapján magyar nyelvű tudásbázist épít, amely képes személyre szabott, kontextusfüggő válaszokat adni – például ADHD, autizmus, diszlexia vagy szenzoros nehézségek témáiban.

A megoldás célja, hogy lebontsa a földrajzi és gazdasági akadályokat, és minden család számára elérhetővé tegye a minőségi szakmai tudást, ezáltal erősítve az SNI közösség összetartását.

2. helyezett: Spacebuzz Hungary: BuzzMetrics – AI-alapú hatásmérés az oktatásban

A projekt célja a SpaceBuzz Hungary élményalapú, STE(A)M-szemléletű oktatási programjához kapcsolódó mesterséges intelligencia-alapú hatásmérési rendszer fejlesztése.

A SpaceBuzz program 10–14 éves diákokat vezet be az űrkutatás, a Föld védelme és a fenntarthatóság témaköreibe – digitális tananyagokon, VR-szimuláción és interaktív küldetéseken keresztül. A programban 2024/25-ben 125 iskola, 5 ezer tanuló és 300 pedagógus vett részt.

Jelen fejlesztés célja, hogy az eddig manuálisan zajló tudásszint- és attitűdmérést egy AI-rendszer automatizálja és vizualizálja, lehetővé téve a tanulók, iskolák és régiók közötti összehasonlítást.

A rendszer természetesnyelv-feldolgozást (NLP) használ, felismeri a válaszmintákat, ahibasémákat, és kompetenciatérképet készít az egyes oktatási közösségekről. Ezáltal a tanulási hatás nemcsak mérhető, hanem visszacsatolható is a pedagógusok és döntéshozók számára.

A megoldás hozzájárul az oktatási esélykülönbségek csökkentéséhez, a pedagógusok tehermentesítéséhez, valamint a tanulói motiváció és tudományos érdeklődés növeléséhez.

3. kategória: okos megoldások a környezeti fenntarthatóságban

Ebben a kategóriában olyan digitális innovációkkal lehetett pályázni, amelyek hozzájárulnak a fenntarthatóbb életmód kialakításához és a környezetvédelemhez. A cél olyan intelligens rendszerek fejlesztése, amelyek optimalizálják az energiafelhasználást, csökkentik az ökológiai lábnyomot, vagy támogatják az agrárdigitalizációt és a fenntartható élelmiszertermelést.

1. helyezett: Beeco – digitális öko-iránytű

A Beeco egy működő, ingyenes mobilalkalmazás, amely a fenntartható életmódot gamifikált (játékos)módon támogatja. A pályázat célja három új modul befejezése és élesítése:

1. Lábnyomkalkulátor – személyre szabott CO₂-, víz- és hulladéklábnyom becslés.

2. Zöld eseménynaptár – közösségi és vállalati fenntarthatósági programok gyűjtése, beküldése, nyomon követése.

3. Testreszabott edukatív feed – rövid, AI-alapú tananyagok a kalkulátor és viselkedési adatok alapján.

A fejlesztés célja, hogy a Beeco egy egységes rendszerben kössön össze tanulást, cselekvést, jutalmazást és hatásmérést, és ezzel hidat képezzen a fenntartható szándék és a tényleges cselekvés között.

2. helyezett (megosztott): Carbon.Crane Zrt. – Carbon Diagnostics

A Carbon.Crane egy Chrome-bővítményt fejleszt, amely valós időben méri a weboldalak karbonlábnyomát és energiahatékonyságát. Az eszköz automatikusan elemzi a weboldal tartalmát (képek, videók, kódok stb.), kiszámítja az oldal CO₂-kibocsátását, az optimalizálás révén elérhető megtakarítást, és listázza a legnagyobb hatású elemeket.

A cél, hogy a weboldalak üzemeltetői konkrét, azonnali beavatkozási pontokat kapjanak a karboncsökkentéshez és energiahatékonysághoz. A fejlesztés nemcsak környezeti, hanem üzleti előnyt is kínál: gyorsabb oldalbetöltés, jobb SEO és AI-optimalizáció.

2. helyezett (megosztott): Neo Interactive Kft. – Hello Green Web

A Neo Interactive a Hello Green Web platform továbbfejlesztésével pályázott, amely Magyarország első, vállalatokra szabott digitális karbonlábnyom-kalkulátora.

A jelenlegi rendszer több ezer futtatást generált, de most a pontosabb, aloldal- és komponensszintű mérés, valamint a The Green Web Foundation nemzetközi zöld hosting adatbázisának integrációja a cél.

A fejlesztés eredményeként a cégek nemcsak mérni tudják digitális működésük (weboldal, szerver, e-mail stb.) karbonhatását, hanem azonnali, gyakorlati optimalizálási javaslatokat is kapnak.

Különdíj: Dér Ferenc Mihály/ Magyar Máltai Szeretetszolgálat: Máltai Digitális Eszközkölcsönző – digitális kompetenciák fejlesztése tapasztalati szakértők bevonásával

A Máltai Digitális Eszközkölcsönző olyan innovatív program, amelyben hajléktalan emberek segítenek hajléktalan embereknek: a résztvevők tableteket, okostelefonokat, vérnyomás- és vércukorszintmérőket kölcsönözhetnek, hogy elérjék az online ügyintézést, egészségügyi szolgáltatásokat és álláskeresési portálokat.

A pályázati program a működő eszközkölcsönző továbbfejlesztését célozza képzési modul létrehozásával, online videós tananyagok készítésével és tapasztalati szakértők bevonásával, akik maguk is hajléktalan emberek, így hiteles példát mutatnak társaiknak.

A program különlegessége, hogy egyszerre szolgál digitális fejlesztési, közösségépítő és érzékenyítő célokat, amelyben a hajléktalan emberek aktív szereplőkké válnak.