Átadták OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj pályázatának a díjait, a leginnovatívabb általános- és középiskolai pedagógiai eszközök és módszerek megalkotóinak. A nagydíjat a KórházSuli Alapítvány segítő programja nyerte.

A 20 millió forint összdíjazású díjra idén rekordszámú, több mint 300 nevezés érkezett. A már harmadik alkalommal meghirdetett verseny célja megtalálni és népszerűsíteni azokat az oktatási módszereket, eszközöket, tananyagokat, amelyek fokozzák a tanulás és tanítás hatékonyságát, és nem utolsósorban elősegítik a 21. századi kompetenciák elsajátítását.
„Idén is a területi sokféleség jellemezte a pályázókat, hiszen nemcsak itthonról, de a határon túlról is érkeztek pályázatok. Alapítványok és vállalkozások is beküldték ötleteiket, programjaikat, amelyek közül nagyon sokan helyezték a középpontba a mentális egészséget, illetve a hátrányos helyzetű tanulók fejlesztését. Most is nagy hangsúlyt kaptak a digitális készségek, a tanulási és tanítási módszerek modernizációja, valamint a fenntarthatóság is” – mondta Csejtei Ildikó, az OTP Fáy Alapítvány ügyvezetője.
Az OTP Fáy Innovációs Díj arany, ezüst és bronz fokozatával, valamint a nagydíjjal járó pénzjutalom (összege kategóriánként nettó 3, 2, illetve 1 millió forint, a nagydíjé 5 millió forint) szabadon felhasználható, emellett a nyertesek szabadalmi, jogi, pénzügyi-befektetési és PR-kommunikációs támogatást is kapnak.
Ők kapták a díjakat
A zsűri az általános iskola alsó tagozat kategóriájában arany fokozatot adományozott a Stephens-Sarlós Erzsébet, a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának egyetemi adjunktusa nevéhez fűződő Mozgásban a siker – Játékos szenzomotoros tréningnek.
Ezüst fokozattal díjazták a SPIRIBUUU Kft. pszichológusai által kidolgozott, az osztálytermi viselkedés hatékony szabályozását és az indulatkezelés tanítását segítő programot.
Bronz fokozatot kapott a Fábián Ildikó, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium, Technikum és Kollégium pedagógusa által fejlesztett Kék Könyv, amely az autizmus spektrumzavarral élő gyermekeket készíti fel a fogorvosi vizsgálatra vizuális, szaglási, tapintási és hangalapú elemek segítségével.
Az általános iskola felső tagozatának kategóriájában arany minősítést és egyúttal pályázat nagydíját is a KórházSuli Alapítvány programja kapta, amely a tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek tanulását és közösségben tartását segíti elő.
Ezüst-díjban részesült a Pro Gemmo Alapítvány AR-rel kiegészített öko makettháza, és bronz fokozatot kapott az Edu&Fun Digitális Élményközpont.
A középiskola kategóriájában az arany fokozatot A 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány E-tanoda x Romoji: Barátság, Tudás, Jövő programja nyerte el.
Ezüst díjban részesült a Pappné Takács Krisztina, az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium digitális kultúra tanára által kidolgozott Kódkaland program.
Bronz díjat kapott Tóth Kristóf, az ELTE-TTK Fizikai és Csillagászati Intézet mestertanára és a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium fizika- és matematikatanára által kidolgozott Diákközpontú modern fizika az iskolában: bevezetés a kvantumszámításokba program.
A zsűri különdíjban részesítette Lehr-Juhász Mónika, dusnoki és fajszi általános iskolai pedagógus programját, amely a középiskolások figyelem- és koncentrációzavarának enyhítését, a motiválatlanság oldását célozza az általuk kedvelt platformok és formátumok felhasználásával.