Az egykori CeBIT idejére, de nem annak reinkarnációjaként szánja új hannoveri szakmai eseményét a Deutsche Messe. A TWENTY2X a kkv-k digitalizációját segítő IT-technológiákról szól majd 2020 tavaszán.

Twenty2x

Jövő márciusra új szakmai rendezvénnyel készül a Deutsche Messe. A hannoveri vásárközpontban megrendezendő kiállítás azokra az IT technológiákra fókuszál majd, amelyek az európai kis és középvállalatok digitalizálását segíthetik.

Kiállítóként nem a nagy márkákkal számolnak

Információink szerint nem az idéntől megszüntetett CeBIT-et akarja feléleszteni a vásárszervező cég. Ezért nem is elsősorban a nagy technológiai márkákat várja kiállítóknak, hacsak nincs kimondottan a kkv-knak szóló megoldásuk. A TWENTY2X egy új B2B platform az IT szektor kis- és középvállalkozásainak, amelyek az induláskor még főként a német, osztrák és svájci vállalkozásokat célozzák meg.

A német – állami tulajdonban lévő – KfW fejlesztési bank által, a közelmúltban végzett tanulmány szerint ugyanis az ország kkv szektora a digitalizációban még igencsak le van maradva. Jelentős beruházásokat igényel a felzárkózás érdekében.

Az ország 3,76 millió kkv-jának csupán 30 százaléka fektetett be új vagy továbbfejlesztett digitális technológiákba 2015-és 2017 között. A felmérések azt mutatják, hogy a kkv-k számára legfontosabb az ügyfelekkel és beszállítókkal használt kapcsolattartási csatornák digitalizációja (a válaszadók 56%-a szerint), az informatikai struktúrák korszerűsítése (38%), a munkafolyamatok átszervezése (25%), valamint a marketing és értékesítés újfajta megközelítései (25%).

A március 17-19.közötti kiállítást a hozzá tartozó konferenciával együtt a Deutsche Messe AG szervezi. Partnerei között lesz a BITMi (a német IT szektorban működő kkv-k országos szövetsége), az eco (internetes iparágak szövetsége), a VOICE (német IT felhasználók szövetsége) és a BVDS(németországi startup-ok szövetsége).

A TWENTY2X egyik nagy partnere a VOICE úgy tekint az eseményre, mint új piactérre, amely egyben megfelelő környezetet nyújt a kapcsolatépítésre, információ- és tapasztalatcserére. “A tagok jelentősebb hányadát alkotó kkv-k találkozhatnak olyan vállalkozásokkal, amelyek a korszerű technológiákat már sikeresen alkalmazzák” – emeli ki Hans-Joachim Popp, a VOICE operatív bizottságának igazgatója.

Széles választék a digitális étlapon

Az esemény tematikája kiterjed a kkv-k üzleti folyamataira és alkalmazásaira, az IT biztonsági megoldásokra, a szervezeti infrastruktúra működtetéséhez szükséges hardver- és szoftver komponensekre, valamint az olyan új technológiákra is, mint a virtuális valóság.

A TWENTY2X 5 kiállítói kategóriát vonultat fel. Az első a Business Management, amely az egyre komplexebb folyamatokra, egyre növekvő üzleti ütemre és az azonnali döntéshozatalra fókuszál. A kategória fő témái az adatkezelés, a big data, a mesterséges intelligencia, az üzleti szoftverek, mint például a CRM (ügyfélszolgálati menedzsment), vagy az ECM (vállalati tartalomkezelés) valamint az ERP (vállalati erőforrás tervezés), továbbá a felhő, a szerver- és az adattárolási technológiák.

A Security Solutions kategóriában olyan megoldásokat mutatnak be, melyek segítenek a kkv-knak belső információik, ügyféladataik megvédésében, valamint a kibertámadások elleni védekezésben. Ide tartozó témák az IT infrastruktúra, veszélyes helyzetek kezelése, a GDPR és a blockchain.

A harmadik kategória a New Tech, a TWENTY2X workshopja. A látogatók itt megismerkedhetnek a legmodernebb technológiák és fejlesztések alkalmazásával. Megtudhatják például, hogyan használható az 5G a szállítmányozási szektorban, hogyan képes az AR/VR optimalizálni a termékfejlesztést és a karbantartási folyamatokat, és hogyan születnek a legújabb innovációk.

A negyedik kulcskategória a scale11 a startupoknak szóló helyszín, amely a vállalkozást támogató ökoszisztémát modellezi. Platformot teremt a kapcsolatépítésre a startupok és a számukra releváns kkv-k, nagyobb vállalatok, befektetők, politikusok és médiaszervetek között.

A generációs különbségek, folyamat innovációk és egyre növekvő diverzitás okán a kkv-k számára komoly kihívást jelent alkalmazkodni a folyamatosan változó munkaerő piachoz. A TWENTY2X-re ellátogatók ezekre a problémákra is megoldást találnak a New Work kategória területén. A technológia-központú megoldások mellett a kategória tematikája kiterjed a szervezeti folyamatokra és a vállalati kultúra kérdéseire is.

A TWENTY2X speciális programokkal várja a közigazgatási-, a jövő mobilitása és a pénzügyi szolgáltatások szektorából érkezőket.