Felhő, 3D, kevert valóság, mesterséges intelligencia, kvantumszámítás. Ezeknek a technológiáknak egy része ma még gyerekcipőben jár, de hamarosan nagy hatást gyakorol majd az európai országok egészségügyére is – vizionálták az előadók nemrégiben egy nemzetközi konferencián.
Az egészségügy digitális újratervezése volt a fókusztémája a Microsoft közelmúltban Helsinkiben tartott rendezvényének. Ezen az amerikai technológiai nagyvállalattal számos területen együttműködő intézmények előadói többnyire már működő példákon mutatták be, miért épp a redmondi technológiát hasznosítják a folyamatok digitalizálásában. Elhangzott, hogy a cég jelenleg 140 ország 168 ezer egészségügyi szervezetével van kapcsolatban.
Mit tud egy virtuális kórház?
A finnországi rendezvény vendéglátója Helsinki központi kórháza(HUS) volt, amely 2500 kórházi ággyal évente több mint félmillió beteget lát el. Vezetője Juha Tuominen elmondta, hogy az intézmény 23 települést lát el, 25 ezer alkalmazottjával a második legnagyobb foglalkoztató Finnországban.
A HUS abban a szerencsés helyzetben van, hogy egyes betegségekkel kapcsolatban önálló kutatásokat végezhet. A gyermek leukémiában jelenleg a világ legjobb túlélési rátáját tudja felmutatni.
Az oktatókórházként is funkcionáló intézmény élenjár a digitalizációban, amihez szerencsés hátteret ad, hogy a laboratóriumi adatokat 1970 óta strukturáltan gyűjtik, a betegek kórtörténetét 1991 óta elektronikusan tárolják, digitális képalkotást 20 év óta használnak. A HUS ma már Azure, Microsoft 365 platformot használ, amit nemrégiben kiegészítettek a Dynamics 365 ügyfélkezelő rendszerrel is.
A kórház koordinálja a finn egyetemi gyógyintézetek közös virtualizációs projektjét a Virtual Hospital 2.0-át, amelynek egyik fontos társadalmi célja, hogy öngondoskodó programokkal is segítsék a krónikus betegségek, köztük a veseelégtelenség kezelését. Technológiai célja pedig, hogy a páciensek kezelésével összefüggő folyamatok mielőbb digitalizáltak és mobilra is optimalizáltak legyenek. Ezáltal a beteglátogatásokat jobban elő lehet készíteni és személyre szabottabbak lehetnek.
Patológia a HoloLens szemüvegén át
A digitalizáció kapcsán egy másik szakértő azt emelte ki, hogy az egészségügynek a mai korban nemcsak a fizikai betegségekre kell fókuszálnia. A fiatalabb generáció már jobban odafigyel, hogy kevesebbet igyon, dohányozzon, de az őket(is) érő lelki terhelés még nagyobb lett, mint korábban.
Elhangzott egy a világon mindenhol megszívlelendő mondat is, nevezetesen, hogy az orvosok kommunikációján is javítani kell, hogy jobban tudjanak együttműködni a pácienseikkel.
Hogyan hasznosítja a patológia a Microsoft kevert valóság szemüvegét a HoloLenst a pontosabb diagnózisok felállításánál, a szövettani preparátumok készítésénél? Erről a Karolinska Egyetem két szakértője, köztük a magyar Szakos Attila beszélt, aki már mintegy 20 éve dolgozik a svéd intézményben.
A szakértők kiemelték, hogy a klinikai patológia ma még csak részben automatizált, az is inkább csak a laboratóriumi oldalon, miközben nagy a szakemberhiány. Így kézenfekvő lehet a digitális diagnosztikai eszközök nagyobb mértékű használata. A patológus szakma amúgy is igen specializált, nehéz megoldani a helyettesítést. A hagyományos módszerekkel a költségek jelentősen nőhetnek.
A konferencia másik magyar előadója Igali László, a Norfolk és Norwich Egyetemi Kórház főorvosa arról beszélt, hogyan váltja fel a patológiában a kétdimenziós technológiát a 3D. A szövettani vizsgálatokat több száz éve mikroszkóppal végezték. Ma már van mód a metszetek szkennelésére is, ehhez egy mikroszkópot és egy digitális kamerát építenek egybe. A készülék több ezer nagy felbontású felvételt készít, amit aztán egy program egyetlen képpé alakít.
A legújabb, 3D szövetvizsgálaton alapuló technológia kapcsán elmondta, hogy a virtuális valóság és a holografikus technológia alkalmazásával lehetőség van arra, hogy háromdimenziós, jó felbontású alakzatokként vizsgálják a szövetmintákat. Kiemelte, minél több az értékelhető szöveti paraméter, annál könnyebb az optimális kezelés kiválasztása.
Gamifikáció a beteg gyerekek félelmének a csökkentésében
A légutak tartós beszűkülésével járó krónikus tüdőbetegség (COPD) kezeléséről beszélt az NHS Greater Glasgow and Clyde kórház szakértője. Elmondta, hogy már használják a mesterséges intelligenciát(AI) és a gépi tanulást(ML) annak kiderítésében, hogy a páciensek közül kinél mekkora a kockázata a COPD betegség kialakulásának. A megelőző beavatkozás ösztönzése érdekében, elkerülhetővé válhat a hosszú kórházi kezelés. A COPD egyébként az Egyesült Királyságban mintegy 1,2 millió embert érint.
AI-technológiát, robotokat, virtuális valóság szemüveget és gamifikációt használnak a Karolinska Egyetem rákos gyerekeket kezelő osztályán is. A korszerű technológiákkal jelentősen csökkenthető a gyerekekben az orvosi kezeléstől való félelem okozta stressz.
A digitalizáció gyógyszergyártóból adattudós céget csinált a Novartis cégből – ezt már a Novartis Foundation vezetője Ann Aerts mondta. Az alapítvány mesterséges intelligenciát alkalmaz a valamikori egyik legrettegettebb fertőző betegség a lepra korai felismerésében. A betegségben még ma is világszerte és évente 200-250 ezren betegednek meg. Az alapítvány Brazíliában dolgozik együtt a Microsofttal.
Az adatrobbanást csak az AI tudja megfelelően kezelni
Az adatrobbanás az egészségügyben is meghozta a digitalizációs fordulatot. Ahhoz azonban, hogy értelmesen lehessen azokat feldolgozni, kell hozzá az AI. Ahhoz pedig, hogy a fejlesztések célba érjenek, érteni kell az egészségügy nyelvén is – mutatott rá Elena Bonfiglioli, a Microsoft egészségügyi szekciójának európai vezetője.
Az egészségügy racionális korszerűsítése kapcsán holland példát is hoztak a szervezők a konferenciára. A Radboud University Medical Centerben kialakított digitális kutatási környezet(DRE) ugyancsak AI modelleket vet be az érzékeny adatok kezelésébe.
Az intézmény szakértője elmondta, hogy ezek segíthetnek abban is, hogy a klinikai kutatásban elért eredmények gyorsan visszacsatolhatóak legyenek a klinikai gyakorlatba. A holland egyetemi kórházban egyébként az Azure-t használják felhőplatformként.