A nagyvállalatok 20 százaléka 2024-re már digitális devizában hajtja végre kifizetéseit és más pénzügyi tranzakcióit – írja előrejelzésében a Gartner. A piackutató szerint ez nagy terhet ró a pénzügyi igazgatókra, nekik kell felmérniük hol és milyen mértékben használható a digitális fizetőeszköz, mik a lehetséges kockázatok.

Digitális pénz

A kriptovaluták hagyományos fizetési platformokon való elterjedése és a jegybanki digitális devizák (CBDC) térnyerése sok nagyvállalatot indít el majd ebbe az irányba. A cégek elsősorban fizetésre, fedezetként, a tartalékok értékőrzőjeként, valamint a decentralizált pénzügyi (DeFi) alkalmazásokban elérhető, magas hozamú befektetéseknél veszik majd igénybe a digitális devizákat – emeli ki az elemzés.

Növekszik az érdeklődés a blokklánc alkalmazások iránt is

A szakértők javaslata szerint a cégeknek azért is kell először tisztázniuk a digitális pénznemek konkrét felhasználási lehetőségeit, mert mindegyiknek számos technológiai, szabályozási, jogi és stratégiai vonatkozása van. Ezeket a pénzügyi igazgatóknak, valamint az üzleti alkalmazásokért felelős vezetőknek kell értékelni, hogy megtalálják hozzá a megfelelő szolgáltatókat, valamint megteremtsék a folyamatos szabályozási útmutatók nyomon követését és az azokra való reagálás lehetőségét.

A múlt év eleje óta megnőtt az érdeklődés a digitális deviza és a blokklánc alkalmazások iránt a pénzügyi igazgatók körében. Bár a kriptovaluták volatilitása továbbra is aggodalomra ad okot, a világosabb szabályozási iránymutatások és a CBDC-k megjelenése miatt a pénzügyi igazgatók most több lehetőséget látnak a digitális devizák „nyomástesztjére” – húzzák alá az elemzők.

A befogadást több tényező befolyásolja

A digitális pénznemek 2024-re jelzett szélesebb körű elterjedését a kutatók egyfelől a pénzügyi szolgáltatók egészséges környezetével másfelől a nagyvállalatok számára elérhető kész megoldásokkal magyarázzák, amelyek már konkrét felhasználási területet is azonosítottak a digitális fizetőeszközök számára.

Az elemzők szerint az elsődleges felhasználási lehetőségekhez a legtöbb vállalatnak nem lesz szüksége testreszabott blokklánc-alkalmazáscsomag fejlesztésére. Számos nagy bank, fizetési platform, intézményi digitális eszközök letétkezelője és pénztárca-szolgáltató elvégezte már a nehéz munkát ezen a területen, ami maradt az már csak minimális súrlódást jelent a nagyvállalatok számára saját digitális deviza-alkalmazásaik bevezetése során.

A szakértők további tényezőkre is rámutatnak, amelyek a következő 12-24 hónapban tetszetősebbé tehetik a digitális fizetőeszköz alkalmazásokat a pénzügyi igazgatók számára, ideértve a több mint 39 év legmagasabb inflációjával szembeni fedezetet, a fokozott szabályozási egyértelműséget, az energiafelhasználás javítását és az elfogadottság növekedését az alkalmazottak körében.

Úgy vélik mindig is volt elméleti vonzereje a blokkláncnak és a digitális valutáknak a céges tranzakciókban való felhasználásra, mint költségcsökkentő, a tranzakciók feldolgozási sebességét növelő, hiba- és csalásmentes megoldásnak, valamint az új globális ügyfelek elérésének, a folyamatos számvitel és auditálás felé való elmozdulásnak.

A Fortune 500 vállalatok körében már készülnek a forgatókönyvek

Az idei lehet az az év, amikor a pénzügyi igazgatóktól már azt is elvárják, hogy gyorsan bővítsék tudásukat a digitális pénznemekkel és a hozzájuk kapcsolódó blokklánc-alkalmazásokkal kapcsolatban. Már az is megfigyelhető, hogy néhány Fortune 500-as vállalat forgatókönyveket készít arra a helyzetre, ha egy ország vagy beszállító csak digitális devizával folytat üzleti tevékenységet – mutat rá az elemzés.

Itthon a Magyar Nemzeti Bank is csatlakozott a digitális jegybankpénz-kutatásokhoz. Ennek első lépéseként tavaly nyáron egy tanulmánykötetet adott ki „Egy új kor hajnalán – Pénz a 21. században” címmel. Ebben szakértők összegzik a digitális jegybankpénzhez kapcsolódó elméleti tudást, a legfontosabb gyakorlati kérdéseket, az innovatív eszköz esetleges létrehozása mögött álló motivációkat és az új pénzforma adta lehetőségeket.