A Megoldások a holnapért elnevezésű, európaivá szélesedett kezdeményezés célja, hogy a fiatal innovátorokat technológiára épülő, kreatív megoldások kidolgozására ösztönözze, amelyekkel akár globális problémákra is reagálhatnak. Az öt nyertes pályázó egyike lett a tavalyi hazai döntőn dobogós „Én Hormonom” csapat.

A milánói eseményre 10 európai országból jöttek a fiatalok, akiket a korábbi évek legjobbjai közül választott ki a nemzetközi zsűri. Magyarországot a tavalyi hazai döntő dobogós „Én Hormonom” csapat képviselte, akik azóta is aktívan dolgoztak a női hormonális egyensúly témáját feldolgozó projektjükön.
A céljuk, hogy pótolják a közegészségügyi oktatás hiányosságait a női egészség területén, azóta pedig egy saját mobilalkalmazás fejlesztésébe is kezdtek.
A döntősökhöz a Together for Tomorrow, Enabling People (Együtt a holnapért, lehetőség az embereknek) kezdeményezés keretében a Samsung és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szakértői is csatlakoztak.
A győztes csapatok és fejlesztéseik
• Curastep – Raye és Sarah (Egyesült Királyság): Okos IoT biometrikus cipő, amely segíti a lábproblémákkal küzdő cukorbetegeket az aktív életmód fenntartásában.
• Liova – Evan és Simon (Franciaország): Egy használt eszközök alkatrészeiből, ökodizájnnal készült hordozható töltő.
• Én Hormonom – Petra és Zóra (Magyarország): átfogó oktatási anyag a női hormonális egyensúlyról, pótolva a közegészségügyi ismeretek hiányosságait.
• SkillFIT – Alicia és Gabriel (Németország): AI alapú platform, amelynek célja az esélyegyenlőség biztosítása az iskolai testnevelésben.
• VisionNex – Jakub és Jakub (Csehország): Megfizethető okosszemüveg, amely a minket körülvevő világ képét szöveges leírássá alakítja, segítve a látássérülteket a környezetükben való aktívabb részvételben.
„Nagy élmény volt látni a fiatal innovátorok tehetségét és kreativitását. A verseny azt bizonyítja, hogy a technológia igenis képes pozitív változást hozni – mondta el Benjamin Braun, a Samsung európai marketingvezetője.
Kitartó a magyar csapat
Az Én Hormonom csapat a 2024-es magyar kihíváson került a dobogósok közé, de itt nem álltak meg. A program vége után is folytatták a projektjüket, és az ötletüket a középiskola befejezése után, az egyetem mellett sem engedték el.
Végül idén áprilisban kezdtek újra aktívan dolgozni az ötletükön, és megálmodták a Valery applikációt, amely a későbbiekben a cikluskövetés mellett abban is segítheti a felhasználókat, hogy megismerjék a saját testük hormonális működését és tudatosabban foglalkozhassanak az egészségükkel.
Az appban oktatóanyagok is elérhetők lesznek majd, valamint segítheti a nyitottabb kommunikációt a szülők és a gyerekek, valamint a partnerek között. A fejlesztés most az európai döntőn is győzelmet ért.
A programról bővebben
A Megoldások a holnapért kezdeményezés arra ösztönzi a fiatalokat, hogy a technológia segítségével kreatív, innovatív megoldásokat dolgozzanak ki globális kihívásokra. Az európai döntő jelentős mérföldkő a program történetében.
Az öt győztes lehetőséget kap, hogy 2026-ban meglátogassa a Samsung dél-koreai központját, további inspirációt gyűjtve a projektek kidolgozásához. Magyarországon már a Megoldások a holnapért kihívás 6. évada indul el, amelyre a Samsung és az EdisonKids november 27-ig várja a diákcsapatok jelentkezését.

