A Revolut elindította AI-alapú csalásfelismerési funkcióját, amelynek célja, hogy megóvja ügyfeleit a bankkártyás csalásoktól.

A Revolut már alkalmaz olyan technológiát, amely felismeri a felhasználók által jóváhagyott fizetési kérésre épülő APP-csalásokat (Authorised Push Payment) Ilyen esetekben a bűnözők megtévesztéssel arra veszik rá az ügyfeleket, hogy a pénzüket egy másik számlára utalják át.
Most egy újabb védelmi hálót állít fel a neobank, állítása szerint ez a mesterséges intelligencián(AI) alapuló funkció képes beazonosítani a kockázatos tranzakciókat, túljár a bűnözők eszén, megvédve az ügyfelek pénzét.
Az új AI-alapú csalásellenes funkció fejlett gépi tanulás segítségével ismeri fel, ha egy ügyfelet be akarnak csapni, így még a pénz átutalása előtt képes leállítani a csalókat.
Újabb edukációs projekt a csalások ellen
A neobank tavaly szeptemberben bevezetett oktatósorozata után, a pénzintézet pénzügyi bűnözés elleni csapata egy olyan új funkciót fejlesztett ki, amivel meg lehet állapítani, hogy elég nagy-e a valószínűsége annak, hogy az ügyfél éppen csalónak készül kártyás fizetést küldeni, és ha igen, el is utasítja azt.
Ezután az ügyfél már nem tud hasonló tranzakciókat lebonyolítani, az appban pedig megjelenik a számára egy csalásmegelőzési képernyősorozat.
A folyamat során meg kell adnia néhány adatot a megkísérelt tranzakcióval kapcsolatban. Itt a fő cél, hogy kiderüljön, vajon az ügyfél még mindig követi-e a csaló utasításait.
Az app csalással kapcsolatos, oktató jellegű sztorikkal buzdítja az ügyfeleket arra, hogy a fizetés lebonyolítása előtt alaposan gondolják át a döntést.
A Revolut rendszere egy csevegőablakba is átirányíthatja őket, ahol a cég egyik csalásszakértője tesz fel néhány további kérdést, hogy megállapítsa, valóban átverésről van-e szó.
A bankkártyás csalásfelismerő funkció bevezetése óta a Revolut 30%-os visszaesést tapasztalt az olyan bankkártyás csalások miatti veszteségekben, amelyek abból fakadnak, hogy az ügyfelek pénzügyi és befektetési szolgáltatók számára küldenek pénzt.
„Hónapokon át fejlesztettük és teszteltük a terméket. Manapság egyre több bank megtiltja vagy nagymértékben korlátozza a kriptós és befektetési weboldalaknak küldött kártyás fizetéseket. Ahelyett, hogy teljesen letiltanánk ezeket a tranzakciókat, fejlett funkciónkkal továbbra is lehetővé tesszük ügyfeleinknek a jogszerű fizetések végrehajtását, ugyanakkor beavatkozunk azokban az esetekben, amikor bűnözők próbálják csalárd tranzakciók lebonyolítására rávenni őket” – emeli ki Katarzyna Said Nagy, a Revolut Bank Europe pénzügyi bűnözéssel kapcsolatos műveletekért felelős vezetője.
Az APP-csalásokon belül vezetnek a befektetésiek
A Revolut globális adatai szerint tavaly az APP-csalások során keletkezett teljes veszteség 59%-a befektetési csalásoknak volt betudható, noha az átverések mindössze 14%-ban fordult elő ez a csalástípus, azaz viszonylag kevés esetben került sor valamilyen összeg eltulajdonítására.
Ezzel szemben az APP-csalások közül a vásárlási csalás volt a legjellemzőbb: ugyanebben az időszakban világszinten a csalások számának 62%-át, az elveszített pénz összmennyiségének viszont kevesebb mint 9%-át tette ki, ami azt mutatja, hogy a kisebb csalások gyakrabban fordultak elő, de az anyagi veszteség összességében kevésbé volt jelentős.
Az új AI-alapú bankkártyás csalásfelismerő funkció már világszerte minden ügyfél számára elérhető a Revolut appban.