Idén a hardverpiac meghatározó szereplője a Lenovo adja a „száguldó cirkusz” futamainak a technológiai hátterét, innovatív, már AI-jal is bőven megtámogatott digitális megoldásokkal.

A távol-keleti gyártó, a magyar futam névadó szponzoraként is aktívan közreműködött a nemrég lezajlott verseny lebonyolításában, az élő közvetítések technikai támogatásában – hangzott el a témához kapcsolódó újságírói háttérbeszélgetésen.
Az idei mogyoródi futamon a Lenovo legújabb AI-alapú számítógépe, a ThinkPad X9 Aura Edition volt az egyik technológiai főszereplő, amely állta a gyors tempójú, extrém körülmények között zajló verseny kihívásait. Az eszköz jelentősen növelte a csapatok működési hatékonyságát és a felhasználói élményt.
„A Formula 1 egy olyan felpörgetett versenysport, ahol minden ezredmásodperc számít. A Lenovo innovatív technológiája lehetővé teszi a csapatok számára, hogy gyorsabban dolgozzák fel az adatokat, gördülékenyebben működjenek együtt, és hatékonyabban kommunikáljanak” – emelte ki Roberto Dalla, a Formula 1 technológiai és mérnöki igazgatója.
Hozzátette: ezekre az adatfeldolgozási képességekre nagy szükség is van, hiszen versenyhétvégenként mintegy 600 terabájtnyi hasznosítandó adat képződik, amelyet mindössze 0,15 másodperc alatt továbbítanak a Formula 1 Média- és Technológiai Központjába, ahonnan 180 régióban, 60 különböző műsorszolgáltatóhoz kerülnek a közvetítések.
Megtudtuk tőle, hogy állandó helyszín hiányában a csapatok viszik magukkal az összes technológiai felszerelésüket. Az infrastruktúrát minden futam előtt az alapokról kell újra és újra kialakítaniuk. Ezen kihívások megoldásában is nyújt a Lenovo technológiai támogatást a szervezőknek.
A hazai futam háttértechnológiáját nagy részben Magyarországon gyártják
Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója kettős büszkeségről beszélt az együttműködés kapcsán. Mint mondta, a Forma 1 Lenovo címversenye Magyarországon – egy olyan országban- zajlik, amely a mérnöki tehetségekről és az innováció iránti szenvedélyről ismert.
Kiemelte, hogy a versenyt még különlegesebbé teszi, hogy a kulisszák mögött használt Lenovo technológia nagy része – az adatfeldolgozástól át a döntéshozó eszközökig – itt, Magyarországon, Európában készül.”
A mogyoródi pályától alig több mint negyven kilométerre található ugyanis a Lenovo első európai gyártóüzeme, amely 2022-es indulása óta a globális technológiai ellátási lánc kulcsszereplőjévé vált.
A magyarországi gyár áprilisig több mint kétmillió terméket szállított több mint 2500 ügyfél számára 70 különböző piacra, főként Európában, a Közel-Keleten és Afrikában. A gyárban főként szerver infrastruktúrák, tárolórendszerek és csúcskategóriás munkaállomások készülnek.
Az üzem napi kapacitása eléri az ezer egyedi szervert és a négyezer munkaállomást. A 2023-ban megnyitott innovációs központ jelentősen lerövidítette az ügyfélrendelések teljesítési idejét, javította a szállítási hatékonyságot és csökkentette a logisztikai terhelést.
A fenntarthatóság jegyében, a gyár tavaly tavasszal új napelemes rendszert telepített, amely 5072 panellel összesen három megawatt napenergia kapacitást biztosít. Ez elegendő ahhoz, hogy a nagy teljesítményű számítástechnikai és mesterséges intelligencia központ teljes mértékben megújuló energiával működjön.
Emellett az üzem csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást a fűtési szigetelés javításával, világításérzékelők telepítésével, a sűrített levegő hőjének újrahasznosításával, valamint az alacsony hőmérsékletű forrasztási technológia bevezetésével.
A jövőben a vállalat tovább szándékozik mélyíteni az együttműködését mind a Formula 1-gyel és a FIFA-val, azzal a céllal is, hogy az élvonalbeli sporteseményeken tesztelt technológiákat egyre több iparág szolgálatába állítsa.
A sport új korszaka már az AI-ra épül
A versenyhétvégék során világszerte több mint 800 millió rajongó követi élőben az eseményeket, olyan technológiai élményen keresztül, amelyben közvetlenül betekinthetnek a pilóták szemszögébe. A sisakkamerák és a valós idejű rádiókommunikáció segítségével még 300 km/órás sebességnél is kristálytisztán hallhatók a versenyzők és a mérnökök közötti utasítások.
Ezzel párhuzamosan a kulcsfontosságú versenyadatok, mint a sebesség, a pozíció, a gázpedál- és fékhasználat is megjelennek a közvetítésekben. Ebben a rendkívül időérzékeny környezetben kiemelten fontos, hogy a pályáról származó audiovizuális tartalom szinte valós időben eljusson a világ minden tájára, és így a nézők a pilótákkal együtt élhessék át a verseny minden pillanatát.
A Lenovo AI-vezérelt technológiái lehetővé teszik a távoli működést is, aminek eredményeként a helyszíni személyzet létszáma jelentősen csökkenthető – 250 helyett már 130 fő is elegendő egy futam technikai kiszolgálásához.
A nagy teljesítményű munkaállomások komplex feladatokat is ellátnak, többek között CAD-tervezést, grafikai tartalmak létrehozását és szerkesztését, valamint az élő közvetítések gyors és megbízható előállítását.
Jövőre jöhet az első AI-jal támogatott világverseny
A Lenovo sporttechnológiai stratégiája nemcsak a Forma 1 világára fókuszál. A cég a 2026-os FIFA Világkupa és a FIFA Női Világkupa hivatalos technológiai partnereként célul tűzte ki az első mesterséges intelligenciával támogatott világverseny megvalósítását.
Ennek keretében a következő generációs AI-alapú termékekkel, szolgáltatásokkal és megoldásokkal szolgálja a szurkolói élmény fokozását, az események hatékonyabb elemzését és az adatok szélesebb körű elérhetőségét. A tervek között szerepel a videóbírói technológia továbbfejlesztése, az infrastruktúra digitális optimalizálása, valamint az AI bevonása az e-sportba is.

