Három évtizede nem látott sikert ért el – két arany és két bronzérmet hozott haza _ a négytagú magyar csapat a Bolíviában megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról.

Összeállt az informatikus diákok „aranycsapata”

Vasárnap zárult a bolíviai fővárosban, Sucrében rendezett 2025. évi Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI). Az esemény nyolc napon át zajlott, öt kontinens 330 diákja részvételével. A diákok komplex, algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokat oldottak meg, alkalmanként 5-5 órában.

Az IOI 37 éves történetében utoljára 30 évvel ezelőtt fordult elő, hogy a magyar csapat legalább két aranyérmet szerezzen, így az IOI 2025 magyar eredményei történelmi sikernek számítanak.

A magyar csapat tagjai és eredményeik:

AranyéremGörömbey Tamás – Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

AranyéremMolnár István Ádám – Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc

BronzéremCzanik Pál – Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium

BronzéremSzilágyi Balázs – Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

Különleges helyszín, extrém kihívások

A dél-amerikai kontinensen utoljára 1993-ban rendezték meg a középiskolás korosztály legjelentősebb informatikai versenyét. A magyar csapat majdnem háromnapos út után érkezett az egzotikus helyszínre, a tengerszint feletti magasság és a jelentős időeltolódás miatt a szervezők egy plusz pihenőnapot biztosítottak az első versenynap előtt.

A feladatok megoldása során a versenyzőknek nemcsak programozási tudásukat, hanem problémamegoldó képességüket, matematikai modellalkotó tehetségüket is latba kell vetniük.

Legnagyobb kihívásuk, hogy megoldásaik gyorsak és hatékonyak legyenek. A megoldások megfelelőségét egy automatikus tesztelő rendszer valós időben ellenőrizte.

Fókuszban a hazai informatikus tehetséggondozás

Az IOI 2025-ön részt vevő magyar diákokat az ELTE Informatikai Kara és a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya közösen készítette fel.

Az idei versenyre csapatvezetőként Nikházy László, az Algo Pro Club elnöke és a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának pedagógusa, valamint Horváth Győző, az ELTE Informatikai Karának tanszékvezető egyetemi docense kísérte el a magyar diákcsapatot.

Rajtuk kívül további két hazai szakember is kulcsszerepet vállalt a rendezvény megvalósításában: Németh Zsolt (ELTE IK) a versenyfeladatokat kidolgozó helyi tudományos bizottság vezetőjeként, míg Erdősné Németh Ágnes (ELTE IK, NJSZT) a lebonyolítást irányító nemzetközi bizottság tagjaként vett részt a szervezésben.

A részletes eredménylista a verseny hivatalos oldalán olvasható.

Magyar éremeső az idei diákolimpiai szezonban

A 2025-ös diákolimpiai szezonban a magyar indulók rendkívül jó eredményeket értek el: a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról egy ezüst- és két bronzéremmel, a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiáról egy ezüsttel és egy bronzzal, az Európai Lány Informatikai Diákolimpiáról pedig két arany- és két ezüstéremmel tértek haza.