A digitális tudásban lévő hazai különbségekre hívja fel a figyelmet legfrissebb kampányában a Telekom.

A szolgáltató az Országtuning keretében március 31-ig ingyenesen elérhetővé teszi otthoni szolgáltatásait. A videóra rögzített kísérlet egyszerre mutatja meg a digitális készségek terén fennálló különbségeket, és azt a sokrétű segítséget, amit a digitális készségek a mindennapokban jelenthetnek.

Ehhez a mintát a társadalomtudományokból ismert „privilege walk” (kiváltság-séta) szolgáltatta. A kezdetben egy vonalban álló emberek különböző digitális jártasságokkal kapcsolatos kérdéseket kaptak.

Többek között ilyeneket, hogy fizetsz-e be rendszeresen csekket mobilon, lett-e már munkád egy online megtanult új készségednek köszönhetően, vagy írattál-e már meg magad helyett emailt vagy üzenetet mesterséges intelligenciával.

A kérdéseket követően azok léphettek előre, akiknek az adott tevékenység már része a mindennapjaiknak. Ennek nyomán látványosan szétszakadt a mezőny. A résztvevők nem előre megírt szerepeket játszottak: a kamera a valós reakcióikat, lépéseket, a megélt érzelmeiket rögzítette.

Az új tudás egyszerre vihet előre egy egész közösséget, de komoly különbségeket is teremthet. Az eltérés oka lehet például a tanuláshoz és az eszközökhöz való hozzáférés.

Ez az, ami jelentős feladatot ad a távközlési szolgáltatók számára mind az edukálás, mind a digitális felzárkóztatás terén. Bár a cég megbízásából készült ötezer fős, online kérdőíves vizsgálat válaszai alapján a többség saját magát digitálisan fejlettebbnek tartja, mint a környezetét, egy korábbi KSH-adatfelvétel szerint azonban tízből négyen még az alapvető digitális ismeretekkel sem rendelkeznek.

Ezzel párhuzamosan azt IS látni, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban a hozzáférést nézve valamivel jobban, tudásban viszont gyengébben teljesít.

Az operátor célja, hogy minél több ember használja a digitalizáció nyújtotta előnyöket, hogy könnyebben megtalálhassa közülük azt, amelyik a saját élethelyzetében a legjobb megoldást, és az előrébb lépés esélyét jelenti.

Ezért március 31-ig ingyenesen próbálhatja ki bárki a Telekom otthoni szolgáltatásait legyen szó TV vagy internet szolgáltatásról.