Aumovio néven külön céggé vált a Continental Automotive egyik üzletága, amely Magyarországon átörökítette a korábbi itteni fejlesztőközpontokat és gyártóegységeket. A társaság hazai leányvállalatánál az elmúlt hónapokban állt össze az új menedzsment.
Az Aumovio tavaly szeptembertől folytatja önállóan és új márkanéven a működését. Ehhez kapcsolódva mutatkozik be a vállalat magyarországi vezetősége.
Az országigazgatói feladatokat Keszte Róbert látja el. Korábban a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és a budapesti gyár vezetője volt, 2021-től pedig mindezek mellett a Continental csoport magyarországi országigazgatójaként tevékenykedett.
Gépészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, ahol doktori fokozatot is szerzett, majd közgazdászként diplomázott a Budapesti Corvinus Egyetemen.
A szakember az új vállalati struktúrában az országigazgatói feladatok mellett az Aumovio Architecture and Networking Solutions üzleti területének globális termelésért felelős vezetői posztját is betölti.
„A jelenlegi makrogazdasági környezetben minden eddiginél fontosabb számunkra a hatékonyság és a versenyképesség folyamatos növelése. Az autóipar ráadásul rendkívül gyorsan változik, így elengedhetetlen, hogy vállalatunk nyitottan és rugalmasan reagáljon az új kihívásokra. Ehhez olyan felkészült és magasan képzett szakemberekre van szükség, akik képesek a piaci igényekhez igazodva folyamatosan megújulni“ – mondta kinevezése kapcsán Keszte Róbert.
A Continental csoportot belülről ismerő szakember lett a HR-igazgató (is)
A magyarországi Aumovio csoport HR-igazgatói posztját Tomkó Szabolcs tölti be. A szakember korábban több mint egy évtizedes tapasztalatot szerzett a Continental cégcsoportnál. Ez idő alatt gyártási és K+F környezetben irányította a HR-folyamatokat és csapatokat.
Egy többéves németországi kiküldetés során globális szinten támogatta 21 elektronikai gyár tehetségmenedzsmentjét és képzési folyamatait. Ezt követően a budapesti fejlesztőközpont HR vezetőjeként háromszorosára bővítette a fejlesztőmérnöki létszámot.
Tomkó Szabolcs az AUMOVIO HR-területének hazai vezetése mellett a budapesti gyár HR-tevékenységét is irányítja, ahol mintegy húsz fős szakmai csapat munkáját koordinálja.
„HR-igazgatóként elsődleges célom, hogy olyan munkakörnyezetet teremtsünk, ahol kollégáink hosszú távon motiváltak és elkötelezettek tudnak maradni. Ez a jelenlegi autóipari helyzetben komoly kihívás, de mi sem mutatja jobban a sikert, minthogy a vállalatnál eltöltött átlagos idő majd tíz év” – tette hozzá Tomkó Szabolcs.
Nincs változás a hazai gyárak és fejlesztőközpontok vezetésében
A két hazai gyár és a két fejlesztőközpont vezetése változatlanul a helyén maradhatott: a veszprémi gyárat és fejlesztőközpontot Mészáros András irányítja ügyvezetőként, aki ezt megelőzően több mint 17 évet töltött a Continental magyarországi cégénél különféle egyéb menedzseri pozíciókban is. A szakember villamosmérnöki mesterdiplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte.
Még ennél is hosszabb idő köti a Continentalhoz a budapesti gyárat a jövőben is irányító Dapsy Zoltánt, aki az első időszakban minőségbiztosítási menedzserként is dolgozott a cégnél. Mérnöki diplomáját a Miskolci Műszaki Egyetemen szerezte.
A budapesti fejlesztőközpontot a különválás után is Lóránd Balázs vezeti. A közgazdasági mesterdiplomáját és doktori fokozatát a pécsi egyetemen szerző szakember, a tavaly őszi váltást megelőzően több mint hét évet töltött a Continentalnál, ahol egyebek mellett a mesterséges intelligencia és az önvezető technológiával foglalkozó üzleti területek irányításában is részt vett.
A cégről:
Az Aumovio – korábban a Continentalhoz tartozó – hazai telephelyei közül a budapesti fejlesztőközpont a vezetéstámogató és automatizált vezetési rendszerek hazai központja, amely mesterséges intelligencia- és alkalmazásfejlesztési kompetenciáira épít.
A veszprémi fejlesztőközpont szenzorok és járműdinamikai rendszerek fejlesztésére specializálódott, saját tesztpályáján és laborjaiban támogatva a k+f folyamatokat. Veszprémben ezenkívül szenzorokat is gyártanak gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez és akkumulátorokhoz.
A budapesti gyárban elektromos vezérlőegységek, kijelzők és infotainment megoldások készülnek a legmodernebb technológiákkal. A vállalat 2023. végétől Európában először Budapesten kezdte el gyártani új generációs elektronikus fékrendszerét, amely nagy számítási kapacitással és hatékony kiberbiztonsági rendszerrel működik.
Az Aumovio Magyarországon közel 3700 főt foglalkoztat. Az anyavállalat központja Frankfurtban található, és a világszerte több mint 100 telephelyén több mint 86 ezer dolgozik.

