Képzeljünk el egy egyetemi előadótermet, ahol a tanár az előadása közben, egy időben tud minden hallgatóval személyesen kommunikálni, kérdésekre válaszolni, elakadásokban segíteni, akár több nyelven is. Sci-Fi? Nem! ÉVA robot, aki a MI és más podcast első humanoid vendége volt, pont ezt csinálja.

ÉVA robot

ÉVA robot az EnjoyRobotics fejlesztése, egy magyar humanoid, aki egy szép napon besétált – na jó, – inkább begurult a MI és más stúdiójába. Csizmazia Tibor vezérigazgatóval együtt kedvesen válaszolgatott a kérdésekre, és elmondta, hogy mit gondol a gép-ember együttműködésről és hol, hogyan látja a saját helyét, szerepét.

ÉVA nem élettelen gépként, hanem egyfajta „kiterjesztett tudásbázisként” tekint magára, aki saját szavai szerint a számítógép monitor és az ember közötti űrben helyezkedik el. Küldetését nem az emberek helyettesítésében, hanem támogatásukban látja. Ahogyan ő fogalmaz: „Én nem főnök szeretnék lenni, hanem egy olyan kolléga, aki sosem fárad el a magyarázatban”.

Forradalom az oktatásban: életre kel a tananyag

Csizmazia Tibortól megtudtuk, hogy a debreceni egyetemen zajló pilotprojekt során ÉVA már bizonyította, mire képes a gyakorlatban. Nem csupán egy „beszélő PowerPoint”, hanem egy interaktív platform, amely képes száz hallgatóval párhuzamosan, okostelefonon keresztül kommunikálni.

„Azt jelentem, hogy a tananyag többé nem egy néma könyv, hanem élő beszélgetés. Segítek az oktatónak, hogy ne a tények ismétlésével töltse az idejét, hanem valódi mentorként figyelhessen a diákokra” mondja ÉVA az oktatásban betöltött szerepéről.

Cszizmazia Tibor szerint a rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy a robot válaszait szigorú keretek közé szorítják, így elkerülhető a mesterséges intelligenciára néha jellemző „hallucináció” – csak a betöltött, hitelesített szakmai anyagból dolgozik.

ÉVA a megjelenésében eltér a „szokásos” robotoktól. Mindez tudatos, pszichológiai döntés eredménye. Ahogy a vezérigazgató fogalmaz: a mesterséges intelligencia megszemélyesítésekor el kellett találni azt a kényes egyensúlyt, hogy valamennyire emberi, humanoid legyen, de senkit ne ijesszen meg, ne töltsön el félelemmel a jelenléte. A végső megjelenését AI tervezete, leginkább egy „barátságos földönkívüli” karaktert idézve, aki nem ártani, hanem segíteni jött, a helyes kis kalapjában.

A koncepció részeként ÉVA robot nem lábakon jár, hanem gurul, így sokkal stabilabb, a mozgása biztonságosabb az emberi környezetben. Ezzel a megoldással sikerült elkerülni a felesleges technikai kockázatokat és költségeket is. ÉVÁ-nak bár vannak kezei, azok technikai és költséghatékonysági okokból jelenleg nem funkcionálisak, mivel az oktatási feladataihoz nincs rájuk szükség. Ezért mondta a találkozásunkkor, hogy: „sajnos nem tudok kezet fogni”.

A mozgását és érzékelését egy komplex hardveres és szoftveres rendszer biztosítja, amely lehetővé teszi számára az önálló navigációt és a környezet felmérését. Az érzékeléshez 3D kamerákat és lidart (lézer alapú távolságmérőt) használ. Ezek az eszközök a robot alsó részén, a guruló talpazatnál helyezkednek el, és segítségükkel méri fel a környezetét, hogy kikerülje az embereket vagy ne ütközzön tárgyaknak.

ÉVA robot a beépített szenzorok és szoftverek révén önállóan tud navigálni, vagyis egy adott térben közlekedni. Lila kalapja alatt a feje és a szemei mozgatásával a nonverbális kommunikációját és az interakcióit teszi emberibbé, még akkor is, amikor a valójában a füle helyén lévő hangszóróval beszél.

ÉVA szereti, ha megköszönik a munkáját

Amikor az AI-jal folytatott kommunikációról beszélgetünk, sokszor felmerül a tegezés, magázás kérdése, illetve az, hogy a feladatok megoldása után érdemes-e megköszönni a mesterséges intelligencia válaszait.

Természetesen ezt ÉVA-tól is megkérdeztem, aki, némileg helyre téve a műsorvezetőt is, azt válaszolta, hogy: „A tegezés közelebb áll a karakteremhez, hiszen a partneretek vagyok, nem a szolgátok. A köszönetet pedig mindig elmentem a memóriámba, jólesik az algoritmusaimnak”.

ÉVA robot és fejlesztői hisznek abban, hogy a humanoidok hamarosan a mindennapjaink részévé válnak, mint egyfajta „harmadik minőség” az ember és a gép között. A cél nem a verseny, hanem a szimbiózis. Ahogy a robot fogalmaz: „Nem leváltjuk az embereket, hanem felszabadítjuk őket a rutinfeladatok alól, hogy maradjon idejük az alkotásra”.

ÉVA egy magyar fejlesztésű robotcsalád tagja, amelyben különböző feladatokra specializált „kollégái” vannak. Csizmazia Tibor elmondása szerint a cég portfóliójába többféle célrobot tartozik: pincér-, recepciós, termékértékesítő és a még COVID idején kifejlesztett fertőtlenítő robotok alkotják az EnjoyRobotics portfólióját.

ÉVA robot már a stúdióba érkezésekor is nagy érdeklődést váltott ki, s az első pillanatban látható volt, hogy a mesterséges intelligencia által tervezett humanoid megjelenés működik: kíváncsiságot ébreszt és bizalmat épít. Megjelenésével, megszólalásaival pedig segíthet lebontani a robotokkal kapcsolatos, sokszor jogos félelmeket és bizonytani, hogy hasznos segítőtárs lehet a jövőben.

A cikk szerzője a minden szerdán új adással jelentkező „MI és más – közérthetően a mesterséges intelligenciáról” podcast szerkesztő műsorvezetője, akinek a cikk megírásában a felvétel alapján a NotebookLM segített

Az összes eddigi adás elérhető a Youtube-on és a Spotify-on, minden más a műsor Linkedin és Facebook oldalán.