A 4iG Csoporthoz tartozó 2Connect egy különösen összetett feladatot végez: négy elődcég örökölt hálózatfelügyeleti rendszereit és folyamatait kell egységes működésbe szerveznie. Ennek egyik fontos állomása a február óta közös helyszínen működő hálózatfelügyeleti központ, amelybe a társaság most a sajtó képviselőinek is betekintést adott.

Amikor egy videóhívás nem szakad meg, egy banki tranzakció néhány másodperc alatt lefut, vagy egy sportközvetítés egyszerre több százezer nézőhöz jut el, ritkán gondolunk arra, milyen összetett infrastruktúra biztosítja mindezt. A háttérben működő hálózatok folyamatos felügyelete azonban komoly szervezést és technológiai hátteret igényel.
A 2Connect története a hazai távközlési infrastruktúra átalakulásának egyik fontos fejezete. A vállalat 2025. október 1-jén jött létre az Invitech, az Antenna Hungária, a DIGI és a One Magyarország hálózati infrastruktúrájának egyesítésével, a 4iG Csoport tagvállalataként. Kizárólag nagykereskedelmi szolgáltatóként a hazai távközlési piac egyik meghatározó infrastruktúra-szereplője kíván lenni. (Ennek részeként kötött idén szerződést a Yettellel.)
A vállalat közel 42 ezer kilométeres optikai hálózattal, 15 ezer mikrohullámú végponttal és csaknem 6500 négyzetméternyi adatközponti kapacitással rendelkezik. Országos hálózata 330 csomóponton és 11 határátlépési ponton keresztül kapcsolódik a nemzetközi adatforgalmi útvonalakhoz. Infrastruktúrája többek között a hazai mobilszolgáltatói piacot, több mint 9000 kormányzati végpontot és több mint száz kábeltévés társaságot is kiszolgál.
A közös működés még épül
A vállalat létrejöttével nemcsak a hálózati infrastruktúra került új szervezeti keretbe. A felügyelethez használt rendszerek, az incidenskezelési eljárások, a nyilvántartások és a korábban különböző szervezetekben kialakult munkafolyamatok összehangolása is komoly feladatot jelent.
A négy elődcégből több mint 350 örökölt rendszer és alkalmazás tapasztalatát, működési gyakorlatát kellett közös alapra helyezni. Az első időszakban, 2023–2024-ben a helyi felügyeleti képességek kialakítása volt a cél, 2025-ben már a szervezetek és a működés összehangolása került előtérbe. A következő fontos lépést a közös hálózatfelügyeleti központ 2026 februári megnyitása jelentette a Mohai/Petzvál utcai telephelyen.
A közel 700 négyzetméteres központban ma már egy helyen dolgoznak a korábban különálló felügyeleti területek szakemberei. A közös irányítás öt szakterületet fog össze: a mobil- és vezetékes hálózatok felügyeletét, a televíziós és nagykereskedelmi szolgáltatások támogatását, az üzleti és kiemelt ügyfelek kiszolgálását, valamint a szolgáltatásmenedzsmentet.
A fizikai összevonás azonban csak az első lépés. A folyamatok egységesítése és a rendszerek integrációja jelenleg is tart. A közös központ már működik, de a teljesen egységes felügyeleti és információs rendszer kialakítása még fejlesztési szakaszban van.
A hálózat közepén ülő pók
A Network Operations Center, vagyis a NOC feladata, hogy a nap 24 órájában, a hét minden napján figyelje a hálózatok állapotát, értékelje a beérkező jelzéseket, és szükség esetén összehangolja a beavatkozásokat. A 2Connect központjában folyamatos műszakrendben dolgoznak a szakemberek, akik a hálózati paraméterek mellett a különböző rendszerekből érkező riasztásokat, az ügyfélszolgálati visszajelzéseket és a területi csapatoktól származó információkat is figyelik.
A felügyeleti központ hatalmas kijelzőfalán többféle információ jelenik meg: hálózati térképek, riasztások, időjárási adatok, az energiaellátás állapota, az átviteli kapcsolatok, a televíziós jelek, de még a hívások és az ügyfélszolgálati várólisták alakulása is. Ezek együttes értékelése segít abban, hogy a szakemberek ne csupán egy-egy különálló jelenséget lássanak, hanem felismerjék az események közötti összefüggéseket. A bemutatott képernyőnézetek ugyanakkor szemléltető jellegűek voltak, nem élő üzemi adatokat mutattak.
Marton László, a 2Connect NOC hálózatfelügyeleti osztályvezetője egy találó hasonlattal érzékeltette a központ szerepét: „Olyanok vagyunk, mint a pók a háló közepén”.
A hasonlat jól leírja a feladat összetettségét. A NOC ugyanis nem egyszerűen riasztásokat fogad, hanem összekapcsolja a hálózati szakértőket, a helyszíni hibaelhárító csapatokat, az ügyfélszolgálatokat, az informatikai területeket, a szolgáltató partnereket, valamint szükség esetén a beszállítókat és a hatóságokat is.
Ez történik a „War room”-ban
Egy beérkező jelzés még nem feltétlenül jelent valódi hálózati hibát. Először azt kell megállapítani, hogy mi történt, mekkora területet érinthet az esemény, milyen szolgáltatások kerülhetnek veszélybe, és szükséges-e azonnali beavatkozás. A döntéshez több száz különböző alkalmazásból érkező információt és az emberi visszajelzéseket is össze kell vetni.
Ha a probléma kiterjedtsége indokolja, kritikusincidens-kezelési folyamat indul. Ilyenkor úgynevezett War roomot hoznak létre, amelyben az érintett szakterületek közösen irányítják a hibaelhárítást. A résztvevők meghatározzák a feladatokat, a hálózatüzemeltetők megpróbálják leszűkíteni a hiba helyét, és ahol lehetséges, tartalék útvonalra terelik a forgalmat. Eközben a helyszíni csapatok elindulnak a feltételezett hibahelyre, a szolgáltatásmenedzsment pedig tájékoztatja az érintett partnereket.
A War room ma már jellemzően virtuális formában működik, így a szakemberek akár otthonról vagy útközben is bekapcsolódhatnak a munkába, napszaktól függetlenül. A központban ugyanakkor külön erre a célra kialakított helyiség is rendelkezésre áll.
Nem mindig a hálózatban van a hiba
A hálózatfelügyelet egyik érdekes tapasztalata, hogy a mindennapi problémák jelentős részét nem is a hálózati eszközök meghibásodása okozza. Gyakoriak az áramszolgáltatói problémák, az optikai kábelek fizikai sérülései, de egy útépítés, egy építkezés, kertészeti munka, kidőlő fa vagy akár mezőgazdasági gép is okozhat kábelszakadást.
Az időjárás szintén komoly kockázati tényező. A nyári hőségben a berendezések és a hűtőrendszerek nagyobb terhelést kapnak, télen a fagy, a jegesedés és a hó veszélyeztetheti a légkábeleket és az oszlopokat. A viharok, a villámlás és a kidőlő fák ugyancsak okozhatnak fennakadásokat. Éppen ezért az időjárás-előrejelzések figyelése is része a felügyeleti munkának.
A modern infrastruktúra egyik alapelve a redundancia, vagyis a tartalékolás. A kritikus hálózati elemeket úgy alakítják ki, hogy egyetlen meghibásodás önmagában ne okozzon szolgáltatáskiesést. Ennek jelentőségét a 2Connect saját példával is érzékeltette. A 2026-os nyári kánikula idején egy áramszolgáltatói hiba a Petzvál József utcai telephelyet és az ott működő adatközpontot is érintette. A tartalék energiaellátásnak köszönhetően azonban az infrastruktúra működőképes maradt, az ügyfelek gyakorlatilag semmit sem érzékeltek az incidensből.
A központ maga is rendelkezik tartalék áramellátással, és arra az esetre is felkészült, ha a teljes elsődleges felügyeleti helyszín működésképtelenné válna: egy másik, úgynevezett B helyszín is rendelkezésre áll.
A kibertámadások és informatikai biztonsági események felügyelete viszont nem a NOC feladata. Ezekkel külön biztonsági felügyeleti központ, a SOC foglalkozik – válaszolták a szakértők a Digitrendi kérdésére.
Az automatizáció gyorsít, de nem dönt mindenben
A hálózatfelügyeletben egyre nagyobb szerepet kapnak az automatizált folyamatok. A rendszerek képesek felismerni bizonyos rendellenességeket, összefüggéseket keresni a riasztások között, és automatikusan hibajegyet nyitni. A 2Connect bemutatóján konkrét időadatokkal is érzékeltették, milyen különbséget jelenthet mindez a napi munkában.
Egy-egy esemény észlelése és elemzése a korábbi, manuális folyamatban átlagosan 10,5 percet vett igénybe, automatizáltan viszont 10 másodperc alatt elvégezhető. A hibajegy létrehozása pedig két perc helyett szintén mindössze 10 másodpercet igényelhet. Ez az előbbi munkafázisban 63-szoros, az utóbbiban 12-szeres gyorsulást jelent.
Az automatizáció ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a hálózatfelügyelet teljesen emberi beavatkozás nélkül működne. A különböző jelzések értelmezése, a prioritások meghatározása, a szolgáltatási hatások felmérése és a szükséges beavatkozások koordinálása továbbra is szakértői feladat. Különösen igaz ez akkor, amikor egy incidens egyszerre több szolgáltatót és rajtuk keresztül akár több tízezer végfelhasználót érinthet.
A mesterséges intelligencia bevezetését is fokozatosan tervezik. A 2Connect a svéd Elisa Polystar szoftvercéggel stratégiai megállapodást kötött az automatizációs fejlesztések támogatására. Az AI-alapú eszközök a jövőben segíthetnek például a riasztások közötti összefüggések gyorsabb felismerésében, a hibák előjeleinek észlelésében és a szakértői döntések előkészítésében.
Ehhez azonban előbb az alapokat kell megteremteni. A több száz örökölt alkalmazás konszolidációja, az adatok strukturálása és az egységes hibakezelési folyamatok kialakítása nélkül az MI sem tudna megbízhatóan működni. Kritikus infrastruktúráról lévén szó, az új technológiák éles alkalmazásánál a biztonság és a megbízhatóság elsődleges szempont.
A hosszabb távú cél az úgynevezett visszacsatolt automatizáció, amikor a rendszer nemcsak észleli és elemzi a problémát, hanem meghatározott keretek között beavatkozik, majd ellenőrzi annak eredményét is. A távlati elképzelések között már a prediktív, vagyis előrejelzésre épülő hálózatfelügyelet is szerepel.
A 2Connect előtt álló feladat tehát jóval több egy új központ működtetésénél. A négy különböző vállalati örökségből kialakított egységes rendszernek egyszerre kell megőriznie a korábbi hálózatok működtetésében felhalmozott tapasztalatokat, és megteremtenie a jövőbeni automatizált, adatvezérelt működés feltételeit. A siker egyik legfontosabb mércéje pedig éppen az, ha mindebből a felhasználók a lehető legkevesebbet érzékelik.

