Szintet ugrott az agyi pacemaker terápia a Szegedi Idegsebészeti Klinikán, egy a világon ötödikként, a régióban pedig elsőként elvégzett műtétnek köszönhetően. Az új fejlesztés technológiai részleteit az alábbiakban összegzi a műtétet végző idegsebész.

Az új fejlesztésű, navigációs alapú agyi stimulációs eszköz idén január közepétől vált elérhetővé a világon, az első hazai beültetésre hat nappal később került sor a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Idegsebészeti Klinikáján.

Újdonság a Percept PC és az új műtéti technika

A neuromodulációs implantátumot egy idős, előrehaladott állapotú Parkinson-kóros beteg agyába ültették be. A műtétet végző dr. Kis Dávid idegsebész a több innovatív technikai megoldást tartalmazó fejlesztést több szempontból is jelentős áttörésnek tartja.

Nem maga a műtéti eljárás jelenti az újdonságot, mivel a Parkinson-kór kezelésének egyik legkorszerűbb módja eddig is a mély agyi stimuláció volt, amit Magyarországon közel húsz éve alkalmaznak.

Újdonság az új neuropacemaker – a Percept PC- és újszerű a műtéti technika is. A stimulátor folyamatosan érzékeli, és rögzíti a beteg agyhullámait, így az nemcsak az agy megfelelő részeit stimulálja, hanem az aktivitásokat is regisztrálja.

Az orvosok az új eszköztől azt várják, hogy pontosabban megértsék a Parkinson-kóros betegek agyában zajló folyamatokat, és olyan biomarkereket sikerüljön azonosítani, amelyek segítségével az eddigiekhez képest hatásosabb, kiegyensúlyozottabb javulást tudjanak elérni.

Az új neurostimulátor a jövőben így arra is képes lehet, hogy az érzékelt agyi elektromos jelek alapján részben önmagát automatikusan programozva állítsa be a stimulációt, ezáltal akár meg is előzve a tünetek kialakulását. Az orvosok ettől is várják, hogy ezt követően személyre szabott, adatokkal igazolt terápiát tudnak majd alkalmazni, amire korábban nem volt példa.

A rendszer a legújabb MRI készülékekkel kompatibilis

További újdonsága a beültetett Percept PC rendszernek, hogy a világon egyre inkább elterjedt, jobb minőségű képeket adó 3 Tesla erejű MRI készülékekkel is kompatibilis. Az ilyen stimulátorral rendelkező betegeket így ezeken a berendezéseken is lehet vizsgálni. A többi mély agyi stimulátor rendszer sok esetben még a gyengébb minőségű 1,5 Tesla MRI készülékekkel való vizsgálatot sem teszi lehetővé.

Kis Dávid kiemeli: minden implantátum beültetésének egyik kulcskérdése, hogy a műtét során hogyan tudják az agy megfelelő, néhány milliméteres mélyállomány részébe eljuttatni az elektródákat. Ezek az agyi célpontok a betegség tüneteinek megjelenéséért felelős idegrendszeri központok, az úgynevezett magok.

Az eljárás több lépcsős, az orvoscsapat MRI vizsgálattal elkészíti a beteg agyának digitális modelljét, azonosítja a cél magot, majd ezen meghatározza a beavatkozás pontos célpontját, és elkészíti a műtéti tervet. Mivel a Parkinson-kór tünetei féloldali kezdetűek, de idővel mindig kétoldalivá válnak, ezért két elektródát helyeznek el a két agyfélteke egy-egy célmagjába.

Nincs szükség többé a fejre erősített nehéz fémkeretre

Maga a beavatkozás is többlépcsős: a műtét során speciális neuronavigációs rendszerrel működő célzó berendezéssel, az úgynevezett NexFrame rendszerrel juttatják el tizedmilliméteres pontossággal a megfelelő helyre a tesztelektródákat. Az eljárás nagyon fontos része, amikor az orvoscsapat ideggyógyászai az agy elektromos aktivitását vizsgálják, hogy ellenőrizzék, a tesztelektródákat ténylegesen a kívánt célmagba tudták-e bevezetni.

Ezt követően a tesztelektródákon megtörténik a stimuláció. A neurológusok a vizsgálat során meghatározzák azt a pontot, ahol a legjobb hatást érték el, vagyis a tünetek leginkább enyhültek, viszont mellékhatások nem jelentkeztek. Végül a műtét alatti vizsgálatok alapján ültetik be a végleges elektródákat és az új stimulátort.

A műtét másik újdonsága – emeli ki az Idegsebészeti Klinika adjunktusa – az úgynevezett O-arm és NexFrame neuronavigációs rendszer használata volt. Ezzel a technikával új fejezet kezdődhet a mély agyi stimulációs implantátumok beültetésének történetében. Itt már nincs szükség a korábban a beteg fejére erősített nagy és nehéz sztereotaxiás fémkeretre, amely a betegnek kényelmetlen, a műtét alatti vizsgálhatóságát nehezíti és a műtéti időt megnyújtja. A NexFrame neuronavigációs rendszer használata is egyszerű, gyors és rendkívül pontos.

Végleges gyógyulást nem ígér, de jobb életminőséget igen

Az O-arm 3D röntgen pedig lehetővé teszi, hogy a műtét alatt készült CT minőségű képekkel ellenőrizzék az elektródák tényleges helyzetét az agyban. Ez korábban csak közvetve, az agyi elektromos aktivitások vizsgálatával volt lehetséges, így viszont CT képeken látható, hogy az elektróda a célmagban van-e. Ennek révén a műtét alatti vizsgálati eredményeket együttesen értékelve pontosabban és jobban tudják az agyi elektródákat behelyezni, mint korábban tehették.

Kis Dávid hozzáteszi: ezzel az új eljárással a műtéti idő is lényegesen lerövidülhet, hiszen egy ilyen beültetés sok helyen 6-8 óráig is eltarthat. A szegedi műtét öt órás volt, a reményeik szerint azonban – a megfelelő gyakorlat kialakulását követően -, ez az időintervallum 3-3 és fél órára csökkenthető.

Prof. dr. Klivényi Péter, az SZTE Neurológiai Klinika igazgatója kiemeli, hogy a betegek 30-40 százaléka a műtétet követően átmenetileg, közel 3-4 évig teljesen gyógyszermentessé válhat. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy az eljárás a Parkinson-kór előrehaladását nem tudja befolyásolni , de lényegesen jobb életminőséget biztosíthat a betegnek.