A hazai kkv-k marginális része áll ma még készen a mesterséges intelligencia(AI) üzleti célú használatára. Ezt az ismerethiányt, főleg a pénzügyi területeken kiszervezéssel, külső szolgáltatók igénybevételével pótolják.

KKV-k AI használata
Forrás: rawpixel.com

Kiválthatja-e az AI a pénzügyi szakemberek munkáját? Mennyire állnak készen a hazai kis- és középvállalatok az új technológiák, köztük is a mesterséges intelligencia használatára? – a témához kapcsolódva egyebek mellett ezeket a kérdéseket tették fel az iFinance szakemberei egy háttérbeszélgetésen.

A hazai és régiós piacon meghatározó virtuális pénzügyi szolgáltatóként jegyzett vállalat elsősorban a kkv-kra fókuszál, bár van már nagyvállalati ügyfele is.

A cég társtulajdonos-ügyvezetője Kelemen Kálmán kiemelte, tapasztalataik szerint a hazai kkv-k, azon belül is főként a családi vállalkozások a pénzügyeikkel gyakran csak éves szinten vannak valamelyest tisztában.

Náluk sok esetben még papír alapon folyik a pénzügyi folyamatok adminisztrálása, az adatok könyvelése. Jó jel ugyanakkor, hogy azoknál a cégeknél, ahol a tulajdonos-menedzsment elérkezettnek látja az időt a generációváltásra, ott már készen állnak a pénzügyi folyamatok korszerűsítésére is.

Az ügyvezető kérdésünkre elmondta, hogy náluk a legalább évi 300 millió forint árbevételű, 20-25 főt foglalkoztató és több lábon álló cégeket sorolják a kkv kategóriába.

Hozzátette: gyakran még ezeknek a vállalkozásoknak sincs dedikált pénzügyesük, így az iFinance számukra nemcsak a klasszikus pénzügyi és kontrolling szolgáltatásokat nyújtja, hanem ha kell, interim módon kikölcsönözi a megfelelő szakembereket is.

Az AI használata a pénzügyi szolgáltatásban

Kétféle mesterséges intelligenciát különböztethetünk meg ezen a területen. Az egyik a prediktív, amely a pénzügyekben is használatos módszereket, a digitalizációt, valamint az üzleti döntést támogató folyamat-automatizálást foglalja magában.

A másik az újabb megoldásnak számító GenAI, amit jelenleg ugyancsak a folyamatok automatizálására, tartalmak készítésre használnak. Emberi erőforrást is pótolhatunk vele, de nem helyettesíti a szaktudást, az intuíciót, és a tapasztalatot.

Van ennek egy, a vállalati hatékonyságot támogató rendszere, amely nagyon komplex algoritmusokat tud végrehajtani nagy adatmennyiségen, feldolgozza, elemzi, és a kívánt formában megmutatja azokat.

Célja, hogy olyan feladatokat oldjon meg, ami a humán erőforrás igénybevételével nagyon hosszú ideig tartana, vagy komoly ellenőrzési folyamatot igényelne.

A cég jelenleg az AI három formáját használja a szolgáltatásaiban, kezdve a ChatGPT-től a GenAi-on át a copilot-ig, utóbbiban a Microsoft technológiára építve. A technológiai háttértudást általánosságban firtató kérdésünkre Kelemen Kálmán elmondta, hogy az új megoldásokhoz külső szakértői segítséget vesznek igénybe.

Az AI-t a pénzügyek területén a nagytömegű adatok ellenőrzésére, az adatfeldolgozás automatizálására, a GenAI által naprakész, pontos és ügyfélkompatibilis tartalmak, riportok elkészítésére használják.

Utóbbi havi pénzügyi jelentéseket, éves beszámolókat, egyéb szöveges értékeléseket foglal magában.

Az AI által készült kontrolling jelentést is kontrollálni kell

Az ügyvezető kérdésünkre arra is rámutatott, hogy hiába az AI, ma még nem szabad ellenőrzés nélkül továbbítani az így elkészült jelentéseket. A mesterséges intelligencia ma még inkább az alapok összerakására képes.

Az sem mindegy, hogy a munka előtt mennyire tudtunk szakmailag releváns kérdéseket feltenni az AI-nak. Ha nem figyeltünk erre, előfordulhat, hogy helytelen választ kapunk.

A rosszul megfogalmazott problémára dolgoztatunk ki az AI-jal „helyes” választ, ami sok esetben nem is értelmezhető a döntéshozóknak. Emellett a sokéves tapasztalat, intuíció sem váltható ki ma még egy bármennyire is racionális géppel.

A hazai kkv-k körében pedig még nagyon távlati dolog az AI, hiszen sok esetben a cég vezetése még üzleti tervvel, vagy rendszeres pénzügyi riportokkal sem rendelkezik. Emiatt sok-sok év telhet még el, hogy átugorjunk arra a szintre, hogy utóbbiakat majd a mesterséges intelligencia készíti el.

A cég operatív terveiről Fazekas Fanni társtulajdonos-cégvezető beszélt, aki elmondta, hogy a pénzügyi bizalom kényes volta miatt, a társaságuk az ügyfélkör bővítésére ma még inkább az offline teret, a különféle rendezvényeket, szakmai szervezetekben való részvételt részesíti előnyben.

A szolgáltatásuk bizonyos elemeire viszont már dobozos terméket is terveznek piacra dobni, és dolgoznak a webshopos könyvelést támogató rendszeren is.

A külföldi piaci jelenlétet firtató kérdésünkre az ügyvezető már igennel tudott válaszolni, kialakulóban van ilyen lehetőség Kanadában, a szomszédos Szerbiában pedig már konkrét ügyféllel dolgoznak.