A Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) egykori ügyvezető igazgatója, Alföldi István lett a Mind Mate Inspiráció Egyesület alelnöke.

A korábbi közösségi formából a napokban alakult meg a Mind Mate Inspiráció Egyesület (MMI). A civil szervezetet 11 sikeres üzleti, fenntarthatósági, szervezetfejlesztési és digitális szakember, témafelelős mentor alapította azzal a céllal, hogy az emberek és szervezetek egyéni, szakmai és üzleti fejlődését segítse.
Az elnökségben(képünkön)öten foglalnak helyet. Elnöknek Pintér Gábort, az MMI megálmodóját és létrehozóját választották, alelnöknek pedig, Alföldi Istvánt nevezték ki. A menedzsmentben öt évre szóló megbízást kapott Balogh Attila (titkár, stratégiai vezető), Arany Gábor (kommunikációs vezető) és Nemes Gábor István (humán politikai és fenntarthatósági vezető).
A civil szervezet alapításában részt vett Becskeházi-Tar Judit Erzsébet, Ferencsák Tímea, Kúsz Péter, Németh László, Pál Sándor Ede és Szekrényi Péter mentorok, témafelelősök is.
Az elmúlt időszakban az MMI több innovációs és inspirációs témát indított már el: témafelelősei, mentorai előadásokat tartottak egyetemen, hallgatói önkormányzati vezetőknek, doktoranduszoknak, fiatalokat mentoráltak.
Saját rendezvényeket is szerveztek, mesterséges Intelligencia és digitalizációs stratégiát véleményeztek, saját fogalmakat vezettek be a közös gondolkodásba, úgy mint a Jövőtudatos gondolkodás, jövőtudatos pozícionálás, CSR2.0, körforgásosCSR, 6K életfilozófiai modell, GreenHR, rendszerfogalmak és egyéb változási mérőszámok, fogalomköri elemzések.
Tavaly meghirdették a S.E.J.T. – Sokrétű Együttműködés a Jövőtudatos Társadalomért együttműködésüket, amelyhez támogatókat, kapcsolódó társszervezeteket és csatlakozó partnereket, további MMI tagokat szívesen fogadnak.
Alföldi István, a Mind Mate Inspirációs Egyesület alelnöke megjegyezte, hogy az egyesület számos, az ország számára fontos kérdéssel foglalkozik. „Úgy gondoljuk, hogy óriási sebességgel változó világunkban – őrültség semmit sem tennünk, ha mindent nem tehetünk is ” idézte Esterházy Miklós nádor szavait az IT szakember.